Ez két dolgot jelent:

1. Szőnyeg alá söprés retorikailag:

   • Ahelyett, hogy szociális vagy gazdasági eszközökkel kezelnék a hajléktalanság okait (lakhatás, munka, mentális egészség), a kapitány a kommunikációban a felelősséget a hajléktalanokra és a segítőkre hárítja.

   • Ez egy pszichológiai mechanizmus is: ha a probléma „mások hibája”, nem kell saját eszközökkel komplex megoldást találni.

2. Rendészeti logika dominanciája:

   • A rendőrség célja nem a társadalmi problémák gyökerének kezelése, hanem a látható rend fenntartása.

   • Ha a hajléktalanok jól érzik magukat, az „probléma”, mert a rendőrség nem tudja demonstrálni a kontrollt – függetlenül attól, hogy a társadalom számára mi lenne valóban hasznos.

  Nézzük, milyen alternatív, valódi megoldások léteznek a hajléktalanság kezelésére, amelyek társadalompszichológiai és szociológiai szempontból is megalapozottak, szemben a „szőnyeg alá söpréssel”.

1. „Housing First” modell – Lakhatás először

• Elv: A hajléktalanoknak először stabil lakhatást biztosítanak, mielőtt más problémákat (munka, mentális egészség, függőség) kezelnének.

• Társadalompszichológiai hatás: A stabil lakhatás csökkenti a stresszt, javítja az önbecsülést és a döntéshozatali képességet. Ha az emberek biztonságban érzik magukat, hajlandóbbak együttműködni a szociális és egészségügyi programokkal.

• Példa: Finnországban és több amerikai városban a Housing First program bizonyítottan csökkentette a hajléktalanok számát és a rendőrségi beavatkozások szükségességét.

2. Integrált szociális szolgáltatások

• Elv: A hajléktalanság komplex társadalmi probléma, amelyet egységesen kell kezelni – a mentális egészségtől és a függőségektől kezdve a lakhatásig, az egészségügyig és a munkaerőpiaci lehetőségekig.
  Ugyanakkor ma már a munkanélküliség nem elsősorban a képzetlenség következménye. Egyre több magasan képzett, akár több diplomával rendelkező ember is tartósan munka nélkül marad, gyakran évekre.
  Ez azt jelzi, hogy a munkaerőpiac szerkezeti problémákkal küzd, és a hagyományos „képzéssel megoldjuk” politika már nem működik.
  Olyan támogatási és foglalkoztatási rendszerekre van szükség, amelyek valós, hosszú távú munkalehetőségeket teremtenek, nem csupán statisztikai sikereket.

• Az Európai Unió számos programmal támogatja a foglalkoztatást és a munkához jutást, ugyanakkor a támogatások felhasználása gyakran torzul a gyakorlatban.
  Egyes vállalkozások rövid távú érdekeltsége abban áll, hogy a munkaerőpiaci nehézségeket fennmaradó problémaként kezeljék: amíg tart a támogatási időszak, foglalkoztatják a dolgozókat, majd annak lejártával gyakran elbocsátják őket.
  Ez a mechanizmus nem a társadalmi integrációt erősíti, hanem éppen azt akadályozza meg, hogy a hátrányos helyzetűek — köztük a hajléktalanok vagy tartós munkanélküliek — tartósan visszatérjenek a munka világába.
  A rendszer így önmagát tartja fenn, és paradox módon érdekeltté válik a problémák újratermelésében, miközben a valódi cél – a stabil, hosszú távú foglalkoztatás – háttérbe szorul.

• Összességében a társadalompszichológiai hatás jelentősen megváltozik, ha az emberek érzik, hogy a rendszer támogatja őket, és nem bünteti. A bizalom és a támogatottság érzése erősíti a társadalmi integrációt, csökkenti az elidegenedést és az „ellenállás” érzését, amit a túlszabályozott, rendészeti megközelítés kiválthat. Ha ezzel párhuzamosan a munkanélküliség is csökken, az a lakhatási válság mérséklődését is elősegíti — bár ezen a területen még jelentős feladatok maradnak. A lakástámogatási rendszereket át kell alakítani, és a hangsúlyt a megfizethető lakások építésére kell helyezni, hogy a kínálat bővülése csökkentse az árakat, valamint visszaszorítsa a pénzügyi spekulációt a lakáspiacon.

Empátia és közösségi megoldások: olcsóbb és hatékonyabb

A hajléktalanság kezelésében a strukturális és empatikus megközelítés egyszerre csökkenti a társadalmi feszültséget és a költségeket. A stabil lakhatás, a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a munkaerőpiaci támogatás és a közösségi részvétel nemcsak az érintettek életminőségét javítja, hanem megakadályozza a konfliktusok és rendőrségi beavatkozások állandó, költséges körét.

A társadalompszichológiai hatások jól láthatóak:

• Ha az emberek érzik, hogy támogatják őket, kevésbé érzik kényszernek a szabályokat, csökken az ellenállás és a konfliktus a hatóságokkal.

• A közösségi programok és az empátia-alapú rendészeti megközelítés erősíti a társadalmi integrációt, a hajléktalanok aktívan részt vesznek saját életük alakításában, és nő az önrendelkezés érzése.

• A nyilvános diskurzus keretváltása („együttműködés” vs. „probléma”) tovább csökkenti a feszültséget, és a segítő szervezetek munkáját hatékonyabbá teszi.

Gazdasági logika:

• Egy támogatásokkal, lakhatással és integrált szolgáltatásokkal dolgozó modell jóval olcsóbb, mint a folyamatos rendfenntartás és a bűnügyi beavatkozások.

• Finnország példája, a Housing First programok és több amerikai város gyakorlata is azt mutatja, hogy a stabil lakhatás és a közösségi integráció csökkenti a rendőrségi beavatkozások szükségességét, valamint a sürgősségi ellátás és az intézményi költségek terheit.

Röviden: a társadalmi befektetés – empátia, támogatás, stabil lakhatás – megtérül, miközben csökkenti a büntető jellegű és káros intézkedések szükségességét. Segíteni olcsóbb, mint folyamatosan rendet fenntartani.

1. A szociális munkások „fatalista” nézőpontja

Amikor azt mondják, hogy a romák helyzete „örök probléma” és „megoldhatatlan”, az gyakran az általánosítás és a pesszimizmus tipikus példája.

Pszichológiai szempontból két mechanizmus figyelhető meg:

• Kivetítés: a szociális munkások saját frusztrációjukat („nem tudunk segíteni mindenkin”) vetítik ki a problémás csoportokra, így a helyzetet külsőnek érzékelik, ami védekező mechanizmusként működik.

• Determinista gondolkodás: azt sugallják, hogy a társadalmi helyzet állandó, ami csökkenti a motivációt a kreatív, strukturális megoldások keresésére.

Brit tapasztalatok alapján – ahol gyakran a strukturális és innovatív megoldásokra helyezik a hangsúlyt – ez a fatalizmus szinte felfoghatatlan lehet. A különbség kultúrák közötti szemléletben is rejlik: egyes rendszerek a lehetőségekre koncentrálnak, mások a problémák állandóságára.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nincs kiút. Sok probléma csak több emberöltő folyamatos munkájával oldható meg, de elkezdeni mindig érdemes, mert minél később kezdjük, annál később érünk el kézzelfogható eredményeket.

Szociálpszichológiai elemzés: politika és bűnözés

A gyanú, hogy politikai szereplők rájátszanak a bűnözés emelkedésére, nem alaptalan – nem konspirációról van szó, hanem jól dokumentált mechanizmusokról.

Félelemkeltés és morális pánik (Cohen):
Stanley Cohen Folk Devils and Moral Panics című munkája szerint a média és a politika felerősít apró incidenseket, hogy morális pánikot keltsen. Szolnokon például a Mi Hazánk tüntetései során a „vérségi alapon szerveződő bűnözés” narratívát erősítették, amely etnikai csoportokat – például romákat vagy hajléktalanokat – céloz meg. Ennek célja lehet a párt támogatottságának növelése, miközben a társadalmi félelem nő. A kapitány nyilatkozata, amely a hajléktalanokat hibáztatja, tipikus victim blaming: a segítőket és az érintetteket teszi felelőssé, nem pedig a strukturális szegénységet.

Politikai instrumentalizálás (Group Threat Theory):
Gordon Allport elmélete szerint, ha egy kisebbséget fenyegetésként mutatnak be, a többség szolidaritása csökken. A helyi diszkóesetben például a „romaságuk miatt nem engedték be őket” rész provokációként is értelmezhető, ha politikai aktorok használják fel a narratívát. A bűnözés statisztikailag valós lehet, de szelektíven hangsúlyozva centralizálja a hatalmat a rendőrségnél és a kormányzatnál.

Hatalomközpontosítás és engedelmesség:
Politikai hangok mintha hallhatók lettek volna, hogy a kapitány hozzon törvényeket. A kapitány és a végrehajtók szerepe nem a törvényalkotás, hanem a végrehajtás. Ha mégis „törvényt hoznak” a rendfenntartás ürügyén, az a 1994. évi XXXIV. tv. megsértése lehet. Pszichológiai szempontból ez a Milgram-kísérletekhez hasonló engedelmességi mechanizmus: a lakosság fél a hatóságtól, öncenzúrázik, és kevesebbet segít a rászorulóknak.

Socio Guy,