2024.09.30. hétfő
Az áldozathibáztatás és a stigmatizáció szorosan összefügg, de az áldozathibáztatás általában mélyebben gyökerezik a társadalmi attitűdökben, mint a megbélyegzés. Az áldozathibáztatás alapvető reakciója az, amikor egy társadalom vagy közösség az áldozatra hárítja a felelősséget egy adott helyzetért (pl. erőszak, bántalmazás, gazdasági nehézségek), míg a stigmatizáció inkább az áldozat személyét érinti, megbélyegezve őt a társadalmi elvárásoktól való eltérés miatt, de akár egy félreértett helyzet miatt is.
Az áldozathibáztatás lényege, hogy az emberek hajlamosak az áldozatok viselkedését, választásait vagy tulajdonságait okolni a történtekért, mert így védik saját világképüket és biztonságérzetüket. Ez egyfajta pszichológiai mechanizmus, amely az igazságos világba vetett hitet erősíti: ha valami rossz történt valakivel, azt feltételezik, hogy az áldozat „megtehetett volna valamit”, hogy elkerülje a helyzetet.
A stigmatizáció ezzel szemben inkább egyfajta társadalmi címkézés, amely bizonyos csoportokat vagy egyéneket egy adott tulajdonság, esemény vagy helyzet miatt negatívan megítél. A stigma gyakran az áldozathibáztatás következménye, mert amikor valakit hibáztatnak valamiért, ami vele történt, a közösség ezt a negatív ítéletet rögzítheti, és megbélyegzettként kezelheti az illetőt.
Ahol az áldozathibáztatás jelen van, ott nagy valószínűséggel erős stigmatizáció is felüti a fejét. Az áldozathibáztatás "egyszerűbb", mert közvetlen, szinte automatikus reakció lehet egy társadalmi normákra alapozott rendszerben. A stigmatizáció pedig ebből fakad, és hosszú távú társadalmi következményeket eredményez, amelyek az egyén elszigeteltségéhez és marginalizációjához vezethetnek.
Tehát az áldozathibáztatás közelebb áll az alapokhoz, mert az emberek személyes és társadalmi védekező mechanizmusaiból fakad, míg a stigmatizáció gyakran már ezekre az alapokra épül, és intézményesülhet is, szorosabb társadalmi vagy kulturális keretekbe ágyazva. Egy olyan társadalomban, ahol gyakori az áldozathibáztatás, valószínűleg a stigmatizáció is mélyebb és szélesebb körben elterjedt, mivel ezek a jelenségek kölcsönösen erősítik egymást.
Az áldozathibáztatás és a stigmatizáció nem csak a muszlim országokra jellemző, hanem globális jelenség, és az emberi közösségek működésének egyfajta árnyoldala, amely mindenhol jelen van, bár eltérő formákban és intenzitással. A magyar közmondás, – „Míg más szemében a szálkát, a magadéban a gerendát nem veszed észre” – tökéletesen illik ide. Sokszor könnyebb más kultúrákban meglátni a problémákat, mert azok „idegenek”, míg a saját társadalomban rejlő hasonló problémák, finomabban jelentkezve, kevésbé tűnnek fel vagy kevésbé vannak elismerve.
Az iraki példák és a muszlim országok gyakran kerülnek reflektorfénybe, amikor az áldozathibáztatás kérdése szóba kerül, hiszen egyes társadalmakban ez valóban nyíltabb és brutálisabb formában nyilvánul meg (pl. becsületgyilkosságok, erőszakos bűncselekmények áldozatainak hibáztatása). Azonban, a nyugati világ vagy más „fejlett” társadalmak sem mentesek ettől – csak más kontextusban, esetleg finomabban zajlik. Itt is működik az áldozathibáztatás, gyakran rejtettebb módon: bírósági ítéletekben, médiában, vagy akár a közbeszédben, ahol az áldozat döntéseit, öltözködését, vagy életmódját kérdőjelezik meg. Például egy nemi erőszak áldozatát hibáztatják, amiért "provokatívan öltözködött", vagy egy bántalmazott nőt azért ítélnek el, mert "miért nem hagyta el a bántalmazót".
Ezek a finomabb, kevésbé nyíltan kifejezett formák a fejlett társadalmakban talán kevésbé sokkolóak, de nem kevésbé rombolóak. Az emberek és közösségek mindenhol hajlamosak arra, hogy saját társadalmi normáik alapján ítéljék meg az egyéneket, és ahol a társadalmi biztonság, jólét és jogállamiság fejlettebb, ott az áldozathibáztatás és stigmatizáció inkább kulturálisan vagy intézményesen épül be a rendszerbe.
Fontos társadalmi felismerés: minden közösségben jelen vannak ezek a problémák, de más formában, más történelmi és kulturális kontextusban. Az áldozathibáztatás univerzális probléma, de a konkrét kifejeződése társadalmanként eltérhet. Ez rámutat arra is, hogy az emberi közösségek hibái, bármennyire is különbözőek a felszínen, alapvetően hasonló mintázatokat követnek. Mindig fontos elismerni, hogy amíg máshol keresünk hibát, nem szabad megfeledkezni a saját társadalmunkban meglévő hiányosságokról sem. Ez a felismerés adhat kiindulópontot az empátiához és a valódi változáshoz.
