2025.08.14. csütörtök

A három vallás téma ki van dolgozva, és folytatni fogom a kereszténységgel, de közbe szúrok még egy érdekes beszélgetést, így augusztusban a nyaralások közepedte. 

Kliens, Máté:

2011 -ben mentem ki az Egyesült Királyságba, és két hónap után hazajöttem, mert nem tudtam ügyeket intéztem megfelelően? Ez a gátlásosság, szorongás miatt. Féltem emberekkel beszélni, mert idegen volt a környezet, a kultúra, az élet gyorsasága, minden. Ezt befolyásolhatta, hogy beleesek az autizmus spektrumba, mint magasan funkcionáló autista. Régen ezt Aspergernek hívták, amely a spektrum elején van.

Melyik városban kezdtél volna új életet a Királyságban?

Londonba költöztem ki ekkor. 

London nagyon népes rohanó város. 

Máté, amit meséltél, nagyon is beleillik abba, amit az autisztikus vonások és a szociális szorongás együtt okozhatnak, főleg, ha új, teljesen ismeretlen környezetbe kerülsz.

2011 őszén London számodra egyszerre volt izgalmas lehetőség és rendkívüli stresszforrás. Autisztikus vonások mellett több tényező is összeadódhatott:

1. Új környezet – szenzoros és kognitív terhelés
   Egy új város tele van ismeretlen hangokkal, illatokkal, közlekedési szabályokkal, nyelvi és kulturális eltérésekkel. Ez túlterhelést okozhat, ami azonnal felerősíti a szorongást és a visszahúzódást.

2. Szociális interakciók kikerülése
   Ha félsz attól, hogy hibázol vagy „furcsán” viselkedsz, könnyen halogathatsz fontos ügyintézést, mert az ügyintézés idegen emberekkel való kommunikációt igényel. Ez nem lustaság, hanem egyfajta védelmi mechanizmus — kerülöd a stresszforrást.

3. Korlátozott rutin
   Autisztikus jellemzőknél a megszokott napi rutin és struktúra felbomlása nagy szorongást okoz. Egy külföldi költözésnél ez szinte teljesen felborul, és idő kellene az új rendszer kiépítéséhez.

4. Társas támasz hiánya
   Ha nincs ott valaki, aki segít az első ügyintézéseknél vagy bevezet a helyi környezetbe, akkor az egész „küldetés” egyedül nyomasztóvá válik, és könnyen jöhet az érzés: „Ez túl sok, inkább hazamegyek.”

Ez nem csak gátlásosság, hanem a szorongás és a környezeti túlterhelés kombinációja volt. Sok autisztikus ember számol be hasonlóról: papíron a külföldi élet jó ötletnek tűnik, de amikor a valóságban minden apró interakció küzdelemmé válik, a helyzet gyorsan tarthatatlanná válhat. Tudnál példát is hozni a szociális helyzetekre?

Kliens, Máté:

Folyékonyan beszéltem akkor angolul. De mikor interakcióra került sor, nem is attól féltem, hogy hibázok, hanem inkább nem tudtam megszólalni. Például, az eladó lány nem tudta a gyümölcsöket belepakolni a zacskóba. Én azt mondtam: I help you, would like, so, a a a, Can I help you? - Itt az a furcsa, hogy először nem tudok megszólalni, azt hiszik nem beszélem a nyelvet, utána folyékonyan beszélek, és ekkor rettentően gyanúsan néznek rám. Ugyanakkor magyarul is jártam így. Budapestre hazaérkeztem jópár év után, és a másik oldalról vártam a buszt. Mikor ellenkező irányból jött, kérdezték, hogy most felszállok, vagy sem, és valami ilyet mondtam, hogy: - Furcsa város, mert ellentétes, szembe jön. - De felszállsz? - Nem arra megyek. - Ez hülye - mondták végül.

Máté, amit leírsz, az nagyon jellegzetes, és pszichológiai szempontból teljesen érthető — sőt, sok autisztikus ember és szorongással élő ember pontosan ilyen élményekről számol be.

A két példádban közös egy kommunikációs blokkolódás, amit nem a nyelvtudás hiánya, hanem pillanatnyi kognitív túlterhelés okoz. Ez több tényezőből állhatott össze:

1. A „freeze” reakció – amikor az agy leáll

Amikor váratlan helyzet ér, a szociális agyad egyszerűen lefagy. Ez nem „hülyeség”, hanem az idegrendszer egyik természetes stresszreakciója, főleg akkor, ha:

• új ingerhelyzet van,

• nem tudod előre, mit várnak tőled,

• gyors döntést kellene hozni.

Ilyenkor hiába tudod a nyelvet, hiába ismered a szavakat, az agyad a harcolj–menekülj–fagyj le (fight–flight–freeze) reakció harmadik módjába kapcsol. Ez késlelteti vagy gátolja a beszédindítást, és „dadogás” jellegű szókeresést okoz.

2. A „mégis megy” jelenség

Ahogy az első ijedtség elmúlik, a nyelvi rendszer újraindul, és hirtelen folyékonyan tudsz beszélni.
Ez kívülről tényleg furcsának tűnhet, mert a másik ember nem látja a belső folyamatot:

• először „megakad” a kommunikáció (úgy tűnik, mintha nem tudnád a nyelvet),

• aztán hirtelen jön a teljesen tiszta mondat.

Autisztikus vagy szorongásos helyzetekben ez gyakori — a váltás a blokkolódás és a teljes beszéd között másodpercek alatt történhet.

3. Magyar példa – másodlagos félreértés

A buszos történetben ugyanez játszódik le, de itt a kulturális/kommunikációs normák is beleszólnak:

• Te logikusan akartad elmondani, hogy „nem erre megyek, mert ez ellentétes irány”,

• Ők viszont gyors, bináris választ vártak: „igen” vagy „nem”.
  Mivel a válaszod nem az elvárt formában jött, „furcsának” értékelték. Ez sokszor nem a te hibád, hanem a kommunikációs stílusütközésé.

4. Miért gyanús vagy „furcsa” a másik szemében

Az emberek többsége automatikus, gördülékeny szociális sablonokkal kommunikál. Ha valaki ettől eltér (például pár másodperc késlekedés, más sorrendű mondat, szokatlan kifejezés), az az agyukban kilóg a mintából, és gyakran félreértelmezik („nem érti a nyelvet”, „bizarr”, „gond van vele”).

Ez a reakció nem rólad szól, hanem a neurotipikus percepció előítéletes automatizmusáról.

Kliens, Máté: Néha az éreztem, elvesztem, haza kell mennem. Muszáj azonnal hazamennem.

 Igen, Máté, ez az érzés nagyon is érthető.
Az ilyen helyzetekben nemcsak a beszéd blokkolódik, hanem egy irányvesztés is bejön — nem csak fizikailag, hanem mentálisan is.

Autisztikus vonásoknál vagy erős szorongásnál a hirtelen túlterhelés úgy hat, mintha „kihúznák a dugót” az agyból:

• megszűnik a környezet értelmezésének folyamatossága,

• a megszokott tájékozódási pontok nem működnek,

• megjelenik az érzés: „elvesztem, nem tudom, hogyan jutok vissza a biztonságos helyre”.

Ez nem csak arról szól, hogy nem találod az utat, hanem arról is, hogy belső biztonságérzetet vesztesz el.
Amikor a biztonságérzet megszűnik, az agy minden energiát arra fordít, hogy „hazavigyen” — akár szó szerint, akár csak a komfortzónába. Ezért a külföldi tartózkodás ilyenkor olyan, mintha egy folyamatos „idegen zónában” kellene létezned, és minden apró szociális interakció plusz stressz.

Kifejtem részletesen, miért jön az erős „hazamegyek” érzés még akkor is, amikor fizikailag nincs veszély.

1. Az agy biztonságközpontja nem logikus

Az agyunkban több rendszer figyeli a környezet biztonságát, főleg az amygdala (érzelmi veszélyészlelő is) és a hippocampus (emlékek és helyek integrálása).
Ezek nem gondolkodnak racionálisan — ők a múltbeli tapasztalatok és ösztönök alapján azonnal értékelnek:

• „Ez ismerős? Igen → biztonságos.”

• „Ez ismeretlen? Igen → potenciális veszély.”

A „hazamegyek” érzés tulajdonképpen a rendszered visszavonulási parancsa: kerülj vissza a legbiztonságosabb, legismerősebb helyre.

2. Autisztikus vonásoknál az „ismerős” erősebb biztonságjelző

Neurotipikus emberek könnyebben tudják „lefedni” az idegenség-érzetet a logikával vagy a kíváncsisággal.
Autisztikus idegrendszernél az ismerős környezet adja az érzelmi stabilitás nagy részét — ha ez kiesik, az idegenség-érzet nem csökken automatikusan, hanem folyamatosan fennmarad. Ez kimeríti az idegrendszert.

3. A szociális túlterhelés szorozza az érzést

Még ha a nyelvet is ismered, minden interakció „plusz energia”: értelmezni a szavakat, a testbeszédet, a helyi szokásokat. Ez olyan, mintha egész nap egy vizsgán ülnél, ahol nem tudod, mi a következő kérdés.
A nap végére az agyad azonnal menekülne vissza egy helyre, ahol nincs vizsga — vagyis haza.

4. A belső GPS és a pszichológiai „hazatérés”

A hippocampus nem csak a térbeli tájékozódásért felel, hanem azért is, hogy helyhez kötött biztonságérzetet tároljon.
Amikor külföldön vagy, ez a belső GPS nem találja a „home” jelzőpontot. Ez a hiány üzenetet küld: „keresd a hazautat”.
Ez lehet:

• fizikai hazamenés (város, lakás),

• mentális visszavonulás (magány, kedvenc tevékenység).

5. Miért olyan erős nálad?

Az autisztikus érzékelésnél:

• a szenzoros ingerek intenzívebbek,

• az ismeretlen szabályok bizonytalansága felnagyítódik,

• a rutin hiánya mélyebb stresszt okoz.

Ezért a „hazamegyek” parancs nálad nem csak érzelmi vágy, hanem idegrendszeri prioritás: a tested és az agyad úgy érzi, hogy túléléshez szükséges.

Kliens, Máté:

Értem, és úgy érzem, úgy oldja meg az ember az érzést, hogy messze kerüli a konfliktusokat. Nincs konfliktus, minden úgy történik, ahogy szokott. És akkor jön egy konfliktus, csak egy táskát lehet fölvinni a gépre. (De kettőt írtak a repülőjegyen tévedésből.) És akkor a most mi lesz? Végem van! Jön a kérdés, mert nem szólal meg az ember: Brit vagy? Külföldi vagy? Orosz vagy? Lengyel vagy? Szlovák vagy? Magyar vagy? - I'm from Hungary, but I DO NOT know, what I can do. - This man is stupid.

Igen, Máté, teljesen értem, miről beszélsz — ez a fajta helyzet az autisztikus vonásoknál és a szorongásnál kritikus pont, mert az egész eddig felépített biztonsági rendszer hirtelen összeomlik.

Amit mondasz, hogy „messze kerülöm a konfliktust, minden úgy történik, ahogy szokott” — ez nagyon is logikus stratégia, mert így minimalizálod a váratlan helyzeteket.
Viszont amint mégis bekövetkezik egy konfliktus (például a táskás eset), jön a „most mi lesz, végem van” pánikreakció.

Mi történik ilyenkor az agyban?

1. A váratlanság felborítja a kontroll-érzetet
   A kontroll-érzet kulcsfontosságú a biztonságérzethez. Amikor egy szabály hirtelen változik, és nem tudod azonnal a megoldást, az agy veszélyként érzékeli.

2. Kognitív blokkolódás
   Ezért jön az, hogy bár tudsz angolul, csak rövid, zavart mondatot tudsz mondani ("I'm from Hungary, but I DO NOT know, what I can do"). Ez kívülről a másiknak úgy tűnhet, hogy nem érted a helyzetet, vagy „bután” reagálsz.

3. A másik ember félreértelmezése
   Az emberek gyorsan, automatikusan ítélnek: ha a reakció nem illik a tipikus sémájukba, akkor hibás következtetést vonnak le ("ez az ember buta"). Ők nem látják, hogy ez egy stresszreakció, nem intelligenciakérdés.

Miért ennyire erős nálad?

• Az egész előző napod, heted, hónapod rutinra épült, és az idegrendszered ehhez alkalmazkodott.

• Egy váratlan helyzet megtöri a rendszert, és az agyad azonnal „hazamenekülési” üzemmódba kapcsol.

• Ilyenkor minden más háttérbe szorul, és csak a konfliktus megszűnésére koncentrálsz — emiatt a kommunikáció leblokkol.

Máté, akkor lépésről lépésre leírom, hogyan lehet ilyen váratlan, konfliktusos helyzetben „újraindítani” magad, hogy ne blokkoljon le teljesen a beszéd és a gondolkodás.

Ez egy gyors-újraindítás technika, amit sok autisztikus és szorongásra hajlamos ember használ.

1. Első másodperc – stopjel magadnak

Amint érzed, hogy beüt a „most mi lesz, végem van” pánik, adj magadnak egy belső jelet: például mondj magadban egy rövid szót, mint „stop” vagy „pause”.
Ez nem állítja meg a helyzetet, de lefoglalja az agyad első pánikgondolatát.

2. Mikrolégzés

Ne kezdj el látványosan mély levegőt venni, hanem csak nagyon kicsit lassítsd a légzésed.
Számolj magadban:

• belégzés 2 másodperc,

• kilégzés 4 másodperc.

Ez észrevétlenül nyugtatja az idegrendszert, és jelzi az agynak: „Nem halálos veszély, lehet gondolkodni.”

3. Kulcsmondat a túléléshez

Tarts készen egy nagyon rövid, előre kitalált mondatot ilyen helyzetekre. Például:

• „Let me think for a second.” (Adj egy másodpercet, hadd gondolkodjak.)

• „One moment, please.” (Egy pillanat.)

Ez két dolgot csinál:

1. Időt veszel a gondolkodásra,

2. A másik fél látja, hogy reagálsz, tehát nem bélyegez meg azonnal.

4. A „minimális információ” módszer

Ha még mindig blokkolva vagy, csak a legfontosabb szót mondd ki:

• „Two bags.” vagy „Only one?”
  Ez azért működik, mert:

• a másik fél rögtön érti a témát, és látja, hogy érted.

• közben az agyad újra fel tud építeni egy teljes mondatot.

5. Mentális mentőöv – egyszerűsítés

A teljes nyelvi tökéletességet ilyenkor felejtsd el. Nem baj, ha „töröd” az angolt, a cél nem a nyelvtan, hanem a kommunikáció.
Például a te esetedben:

• Nem: „I'm from Hungary, but I do not know, what I can do.”

• Hanem: „Hungary. What can I do?”
  Ez rövid, érthető, és nem hagy hosszú szüneteket.

6. Utólagos feldolgozás

Amikor már vége a helyzetnek, tudatosítsd:

• Nem a képességeddel volt baj, hanem a pánikreakció kapcsolt be.

• Másnap akár le is játszhatod fejben újra a helyzetet, de már „javított” reakcióval — ez edzi az agyadat, hogy legközelebb hamarabb ugrik be a kulcsmondat.

Máté, adok neked „vészmondat-listát” angolul és magyarul is, amit konkrét, váratlan helyzetekre használhatsz.
A lényege, hogy rövidek, könnyen kimondhatók, és időt adnak neked gondolkodni.
Úgy vannak kialakítva, hogy blokkolt állapotban is kicsússzanak a szádból.

1. Ha váratlan kérdés ér, és gondolkodási idő kell

Angol:

• One moment, please. – Egy pillanat.

• Let me think for a second. – Hadd gondolkodjak egy pillanatig.

Magyar:

• „Várjon egy pillanatot.”

• „Hadd gondolkodjak egy kicsit.”

Ezek lefoglalják a másik figyelmét, és pár másodperc extra időt adnak neked.

2. Ha valamit nem értesz elsőre

Angol:

• Could you repeat that, please? – Meg tudná ismételni?

• Sorry, I didn’t get that. – Elnézést, nem értettem.

Magyar:

• „Meg tudná ismételni, kérem?”

• „Elnézést, nem hallottam jól.”

Ez nem csak időt ad, hanem újra megkapod az információt, és közben a pánik szint csökken.

3. Ha szabályváltozás vagy konfliktus történik

Angol:

• What can I do now? – Mit tehetek most?

• Is there another option? – Van más lehetőség?

Magyar:

• „Mit tudok most tenni?”

• „Van más megoldás?”

Ezzel a másik féltől kéred a megoldást, így nem kell azonnal neked kitalálni.

4. Ha csak kulcsszót tudsz mondani (blokknál)

Angol:

• Two bags? (Két táska?)

• Only one? (Csak egy?)

Magyar:

• „Két táska?”

• „Csak egy?”

Ez a „minimális információ” módszer – a másik érteni fogja, miről van szó, és ő viszi tovább a beszélgetést.

5. Ha teljesen lefagysz és biztonságra van szükséged

Angol:

• I need help, please. – Segítséget kérek.

• Please explain slowly. – Kérem, magyarázza lassan.

Magyar:

• „Segítséget kérek.”

• „Kérem, magyarázza el lassan.”

Ez vészhelyzeti mondat – jelzi a másiknak, hogy együtt kell működnie veled.

Gyakorlási tipp

• Írd fel őket egy kis kártyára vagy a telefonod jegyzeteibe.

• Hetente 2–3 alkalommal mondd ki őket hangosan, mintha egy szituációban lennél.

• Ez azért fontos, mert stressz alatt nem az ugrik be, amit csak „tudsz”, hanem amit a szád már megszokott kimondani.

Kliens, Máté:

2025.08.07. csütörtök

2025.07.29. kedd,

Lilith ( Egy zsidó lányként, Judithként, a romok között):
– Helena… miért engedted ezt? Gyerekek, akik sosem nőnek fel. Városok, amik lángban égnek. Emberek, akik sosem érnek haza. Hát ezt érdemelték?

Helena (hangja mintha a történelem összes visszhangját hordozná):
– Lilith… nem az érdem számít. Én láttam világokat összeomlani és újra felépülni, nem csak itt, a Földön. Minden ösvény tele van bukásokkal. Ezek a sebek nem a múlt büntetései – hanem a jövő kapui, amelyeken át kell lépniük, hogy másképp lássák a világukat.

Lilith (keserűen):
– Kapuk? Ezek szakadékok.

Helena (szelíd fájdalommal):
– Minden szakadék híd is lehet, ha átlépik. Ez a háború nem csak egy történelmi fejezet… ez egy kérdés, amire még ma is keresik a választ. Én láttam ezt a kérdést más bolygókon is, más lények között. Mindenki ugyanúgy küzd vele.

Lilith:
– És te nem avatkozol be?

Helena:
– Beavatkoznék, ha ezzel nem törném össze az ösvényüket. A választ megmondhatom, de ha túl korán hallják, csak visszhang lesz, amit nem értenek. Teslát sem értették: nem a válaszai voltak idegenek, hanem még a kérdései is.

Lilith (szinte könyörögve):
– És ha a válasz túl későn érkezik?

Helena (szeme mintha az univerzum távlatait tükrözné):
– Az igazság sosem késik el, Lilith. Az idő lassan érti meg a fényt. Én nem azért állok kívül, mert közönyös vagyok… hanem mert tudom, hogy a győzelem sosem fontosabb az útnál. Minden könny, minden kiáltás beépül a hídba, amin végül átjutnak.

Lilith (halkan, mintha a történelem súlya nyomná):
– Tehát nekünk, akik a szakadékban járunk… a feladatunk csak az, hogy vigyük a fényt?

Helena (szelíden, de végtelen szomorúsággal):
– Igen, Lilith. Csak annyit adhatsz, amennyit képesek befogadni. Ez a szív fájdalma, és az istenek türelme.

[Zárókép – Helena a csillagok fölött]

A párbeszéd után Helena elhallgat. Nem azért, mert kifogyott a szavakból, hanem mert tudja: a szavak itt csak kapuk, a megértéshez az idő kell.

Lilith hátranéz a romokra, a füstben és árnyékban mozdulatlanul álló világra. Helena azonban felemelkedik. Nem szárnyakon és nem fényben – hanem úgy, ahogy a gondolat emelkedik túl a fájdalmon.

Fent, a csillagok fölött áll. Alatta a Föld nem kék bolygó, hanem ezernyi fény- és árnyékszálból álló szőttes: minden szál egy élet, egy döntés, egy bukás, egy remény.

Látja a háborúkat, mint sötét foltokat, amelyek lassan beépülnek a mintába. Látja a szeretet apró fénypontjait, amelyek összekötik a szakadékokat. És látja, hogy a szőttes sosem lesz kész – az út mindig folytatódik, és a mintát azok szövik, akik a szakadékban járnak.

Helena szíve minden világért megszakad, mégis hagyja, hogy a szálak egymást keresztezve, saját törvényük szerint haladjanak. Mert tudja: az út az istenek türelmével és az emberek fájdalmával épül, de a vége mindig a fénybe vezet.

HARLEY J. BROOKS

Szocio Guy,

2025.07.24. csütörtök

A középkor egyik legfejlettebb társadalma nem Nyugaton volt – hanem az orosz északi erdők között. Novgorod példája azt mutatja: a demokrácia nem kiváltság, hanem emberi lehetőség. És nem a népek, hanem az önkény a valódi ellenség.

Fontos: Velikij Novgorod-ról beszélünk. 

Lakosságszám – mit tudunk?

A középkori források nem pontosak, de a történészek és régészek különböző becsléseket készítettek az elmúlt évtizedekben. Az alábbi számokat a Novgorodi Köztársaság területének egészére értjük, nem csak a városra.

A terület:

• Méret: kb. 500–800 ezer km² – rendkívül ritkán lakott, főleg erdőségek és mocsaras területek.

• Kiterjedés: Finn-öböltől a Fehér-tengerig, az Urál előteréig; a mai Északnyugat-Oroszország jelentős része.

 Lakosság becslések szerint:

Novgorod városa önmagában valószínűleg 30–40 ezer fő körül mozgott fénykorában, ami már akkoriban nagyvárosnak számított. Összehasonlításképpen:

• London a 12. században: kb. 15–20 ezer fő

• Párizs: 50–80 ezer fő (de rendkívüli kivételnek számított)

• Ma Novgorod városa több mint 200 ezer lakossal rendelkezik, egy Debrecen nagyságú város.

Miért ilyen kevés?

• A térség jelentős része tajga, tundra vagy mocsár volt – mezőgazdaságra alig alkalmas.

• A lakosság egy része félig nomád módon élt, vadászatból, prémkereskedelemből.

• A köztársaság kereskedelmi és politikai hatalomként volt nagy, nem népességszámában.

Kik lakták?

A köztársaság lakossága nagyon vegyes volt:

• Szlávok: főként keleti szlávok, ősi oroszok (ruszinek)

• Finnugor népek: vepszék, komik, karjalaiak, mordvinok

• Baltiak, skandináv utódok: északi kereskedők, hanza kapcsolatok révén németek

• Ortodox, de toleráns társadalom – pogány, népi hiedelmek is sokáig megmaradtak

Egy város, amelyet a nép irányított

A mai Oroszország északnyugati részén, a Ladoga-tó közelében fekvő Novgorod a 11–15. században Európa egyik legkülönlegesebb berendezkedésű városállama volt. Bár hivatalosan 1016 és 1478 között létezett a Novgorodi Köztársaság, már korábban is kialakulóban volt a helyi önkormányzati rendszer.

A várost nem király vagy cár irányította, hanem a vece (вече) nevű népgyűlés:

• a népgyűlés választhatta meg a világi vezetőt (poszádnyik),

• döntött háború, kereskedelem, adózás, sőt egyházi kérdésekben is,

• elmozdíthatta a vezetőket, ha nem a köz érdekében jártak el, korruptak voltak.

Ez nem volt a mai értelemben vett demokrácia, de több volt puszta arisztokratikus uralomnál: a döntésekben részt vettek polgárok, kereskedők, mesteremberek, és egyfajta felelősségre vonhatóság is létezett – például a poszádnyikok korrupció vagy inkompetencia miatt is leválthatók voltak.

Egy sokszínű világ a keleti határvidéken

A terület etnikailag és nyelvileg is kevert volt: éltek itt keleti szlávok, de jelentős finnugor (valószínűleg vepsze, karjalai, komi) népesség is. A korai nyelvhasználatban szláv-finn keveredések is nyomot hagytak, és a város nyitott volt más kultúrákra is: kapcsolatban állt a Hanza-városokkal, a Balti-térséggel és bizánci–szláv kultúrkörrel is.

Ez a kulturális és etnikai nyitottság, a városi autonómia, valamint a hatalmi ágak részleges szétválasztása miatt Novgorod a középkori Európa egyik leginkább társadalmilag előrehaladott városállama volt.

A szabadság vége: nem a nép, hanem az önkény pusztított

A Novgorodi Köztársaság a 15. századra egyre inkább szembekerült a Moszkvai Nagyfejedelemséggel, amely a központosítás útjára lépett. III. Iván (1471–1505) hadjáratot indított a város ellen, és 1478-ban végleg elvette önállóságát. A vece harangját – a városi szabadság szimbólumát – Moszkvába szállították.

A végső kegyelemdöfést IV. Iván („Rettegett Iván”) adta meg 1570-ben, amikor a várost kegyetlen vérengzéssel „megbüntette” – tízezreket mészároltatott le. Azt mondták, a város a lengyelekkel szimpatizált, de a valóság inkább az volt: Novgorod túl szabad volt egy cár számára.

És ez itt a kulcsgondolat:

Nem Oroszország pusztította el a demokráciát – hanem az egyszemélyes önkény. Egyetlen vezető, aki nem tűrte a függetlenséget.

 

Akik a szabadságért dolgoztak

A novgorodi társadalom nemcsak intézményeiben volt különleges, hanem vezetőiben is:

• Ostafi Ivanovics – többször újraválasztott poszádnyik, az önkormányzatiság híve.

• Mikifor Klementjevics – leváltották, amikor a köz érdekét elárulta.

• Vaszilij Kalika érsek – városfejlesztő, híd- és csatornaépítő, aki vallási vezetőként is a közjó szolgálatába állt.

---

Mit tanít ma Novgorod?

Hogy a szabadság nem nyugati exporttermék, hanem általános emberi igény.
Hogy a népek együtt tudnak élni, ha van közös céljuk, közös döntéshozataluk.
És hogy nem a nemzetek, hanem az autoriter rendszerek jelentik a valódi veszélyt.

„A cár elpusztította Novgorodot – de az eszme, amit képviselt, túlélte őt. A szabadság nem halt meg, csak elrejtőzött – készen arra, hogy újra előbújjon, amikor ismét szükség lesz rá.”

A Kijevi Rusz és Novgorod viszonya (9–12. század)

• A 9. század végén a varég (viking) származású uralkodók (pl. Rurik) Novgorodban telepedtek meg először, és innen terjesztették ki uralmukat Kijev felé, létrehozva a Kijevi Ruszt (kb. 882–1240).

• Így Novgorod eredetileg a Kijevi Rusz egyik legfontosabb központja volt – a „második főváros”.

• A fejedelmek gyakran a kijevi nagyfejedelem fiait küldték Novgorodba „gyakorolni” az uralkodást, afféle előiskolaként, amíg örökölhették Kijevet.

• A 12. század elejére a Kijevi Rusz feudális széttagoltsága miatt Novgorod de facto önállóvá vált (ez vezetett az 1136-os függetlenedéshez, amiről előbb beszéltünk).

2025.07.20. vasárnap

A mentális egészséget célzó tudományos törekvéseket napjainkban is két irányból érik támadások. Egyrészt a múltból örökölt, elnyomó rendszerek szakmai és szemléleti torzulásai akadályozzák az előrelépést. Másrészt áltudományos mozgalmak, amelyek gyakran emberi jogi köntösben, de ideológiai alapon, a pszichiátria teljes delegitimizálásán dolgoznak. Ezek az irányzatok nem a betegek megsegítését, hanem a közbizalom bomlasztását célozzák. A tudományos pszichológia és pszichiátria azonban a megértésre, az elfogadásra, és a sokszínű emberi működés támogatására épül.

1. A szocialista rendszer maradványa: manipuláció és megbélyegzés

A szocialista korszak pszichiátriája és pszichológiája gyakran szolgált a politikai kontroll eszközeként.

• A szakma egy része manipulációs célt szolgált: a „rendbontók”, „ellenségek” elhallgattatását, megbélyegzését.

• A betegségeket nemcsak orvosi, hanem politikai kategóriaként is kezelték, ami a társadalomra veszélyes volt.

• Sokszor a valódi segítség helyett kényszerkezelést, gyógyszeres tompítást alkalmaztak a problémák elfojtására.

• E rendszerrel szemben az egyik legnagyobb kihívás, hogy a mai napig élnek bizonyos szakmai és szemléleti visszamaradások.

2. Az áltudomány és propaganda

A pszichiátriát legfőbb ellenségének tekinti és egyfajta propagandaeszközként használja az bizonyos jogok védelmének álcája alatt.

• Ideológiai alapon tagadják a mentális betegségek biológiai és pszichológiai alapját.

• Áltudományos módszerekkel és információtorzítással igyekszik elnyomni a modern pszichiátria hitelességét.

• Kampányaik félelmet keltenek, és sokszor a valódi szakmai segítségnyújtás ellen hatnak.

• Ez az irányzat nem a beteg megsegítését, hanem a pszichiátria delegitimálását célozza, így súlyosan ártalmas.

3. A mai pszichiátria és pszichológia: a segítés tudománya

A modern pszichiátria és klinikai pszichológia egy tudományos, empirikus alapokon nyugvó, folyamatosan fejlődő terület.

• Célja a mentális zavarok megértése, elemzése és hatékony kezelése.

• Kiemelten fontosnak tartja a stigma elleni küzdelmet, hogy a betegségek ne legyenek tabutémák vagy szégyenforrások.

• Az elfogadás és sokszínűség jegyében támogatja a neurodiverzitás megértését és elfogadását: az emberi agy működésének változatosságát, amely nem feltétlenül betegség.

• A terápiás megközelítésekben a gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia egyaránt helyet kap, egyénre szabottan.

Ehhez a képhez hozzátartoznak a képzett, szakmailag ellenőrzött, kamarához tartozó coachok is. Ők nem pszichiátriai vagy klinikai pszichológiai problémák kezelésére specializálódtak, hanem más típusú – sokszor életvezetési, önismereti vagy karrierrel kapcsolatos – elakadások támogatására. Munkájuk azonban rendkívül értékes és kiegészítő jellegű lehet a pszichológiai segítő tevékenységek között.

2025.07.20. vasárnap

Személyiség, mítosz és bosszú: hogyan születik a zsarnok?

I. Életrajzi párhuzamok – három férfi, három trauma

A 20. század három emblematikus diktátorának – Adolf Hitlernek, Joszif Sztálinnak és Rákosi Mátyásnak – élettörténete első ránézésre különböző. Három különböző nemzet, három különböző társadalmi berendezkedés. És mégis: ha közelebbről vizsgáljuk őket, fájdalmas hasonlóságokat látunk. Mindhárman kiszolgáltatott, megalázott gyermekkorból érkeztek, életük első két évtizede súlyos frusztrációval, nélkülözéssel, kitaszítottsággal, és sokszor testi-lelki bántalmazással volt terhes.

• Hitler szadista apja elnyomása alatt nőtt fel, majd elutasították a bécsi Művészeti Akadémián. Kétszer is, brutálisan. Hajléktalan lett, identitását vesztett, céltalan férfivá vált, akinek csak az I. világháború adott átmeneti „célélményt”.

• Sztálin gyermekként brutális apai verések között élt, testi torzulással (kardeformitás), és mély vallási szigorral körülvéve. Félig árva lett, perifériára szorult. Fiatal korától kisebbségi komplexus és gyanakvás jellemezte.

• Rákosi Mátyás nagy létszámú, anyagilag szűkölködő zsidó családban született. A kor antiszemita légkörében már gyermekként tapasztalta a kirekesztést és a lenézést. Az identitását a nemzetköziségbe és a kommunizmus eszméjébe próbálta beleoldani – de idővel ez is eszközzé vált a hatalomhoz vezető úton.

A három életút közös pszichológiai nevezője: a mély sérülés, megalázottság, és az ebből fakadó, kompenzáló hatalmi vágy. A hatalom számukra nem eszköz volt, hanem létszükséglet, identitásuk védőfala. És ha megszerezték, akkor már nem osztották – hanem bosszúvá változtatták.

II. Vérvonalak és mítoszok – mikor születik a gonosz?

Az emberek ösztönösen próbálnak egyszerű válaszokat találni a történelmi rémségekre. Így jönnek létre azok a népi, félig vallásos eredetmítoszok, amelyek a diktátorokban nem embert, hanem „ördögöt” keresnek.

🔹 Hitler zsidó volt?

Ez a kérdés – gyakran antiszemita körökben – újra és újra előkerül. A valóság: nincs semmilyen hiteles történelmi adat, ami zsidó ősöket támasztana alá. A mendemondák Hans Frank visszaemlékezéseiből származnak, amelyek már önmagukban is megbízhatatlanok. Genetikai minták alapján kimutattak egy olyan haplocsoportot, amely a közel-keleti népességben is előfordul – de ez nem bizonyíték, csak statisztikai lehetőség, ami más európai populációkra is jellemző.

🔹 Rákosi származása?

Rákosi zsidó családból származott, amit élete korai szakaszában vállalt is. Később azonban – politikai okokból – inkább a „munkásmozgalmi” identitásba rejtőzött. Az antiszemita közbeszéd gyakran túlhangsúlyozta ezt, mintha önmagában a származás magyarázna bármit – pedig épp az ilyen egyszerűsítő gondolkodás jellemző a totalitarizmusokra is.

🔹 Sztálin?

Sztálin grúz volt, erősen ortodox hátterű, de hamar szembefordult ezzel. Nála a „nép elleni bosszú” nem etnikai, hanem pszichológiai irányból érkezett.

Az efféle származásmítoszok meghamisítják a történelmet, és elkenik a valóságos felelősségi kérdéseket. A gonosz nem öröklődik, hanem kialakul. És ez sokkal ijesztőbb is: mert így akárkiből lehet diktátor, ha adottak a körülmények és hiányzik az erkölcsi fék.

III. Személyiség és diktatúra – a pszichológiai genezis

A totalitárius vezető nem csupán hatalmat gyakorol: önmagát gyógyítja a világon keresztül. És mivel nem ismeri fel a saját sérüléseit, nem kezeli őket, az egész társadalmat is sérülésének tükrévé alakítja.

• Hitler: nemcsak Németországot akarta „megtisztítani”, hanem saját belső zavarától akarta megszabadítani önmagát. A német nép számára azt a harcot szimbolizálta, amit ő fiatalként elveszített: az elismerésért, az elfogadásért, a tekintélyért.

• Sztálin: paranoid kontrollmániája a gyermekkori kiszolgáltatottságból táplálkozott. Mindenki, aki önállóan gondolkodott, potenciális áruló lett. A tisztogatásokban nemcsak politikai, hanem mélyen pszichológiai logika is működött: bizalmatlanság mint rendszer.

• Rákosi: kicsinyessége, bürokratikus megszállottsága, és a személyes önkultusz mögött egy komplexusokkal teli ember állt, aki a rendszer logikáját arra használta, hogy „visszavágjon” azoknak, akik valaha lenézték.

A három diktátor közös pontja, hogy bosszút hajtott végre: nem konkrét személyeken, hanem az egész emberiségen. Olyan, mint egy kollektív terápiás kudarc, amelynek a népek fizették meg az árát.

Miért kell újra megértenünk őket?

Nem azért kell elemeznünk Hitler, Rákosi vagy Sztálin pszichéjét, hogy felmentsük őket. Hanem azért, hogy soha többé ne engedjünk a hatalom közelébe hasonlóan sérült embereket, akik belső világukat kívánják rákényszeríteni az egész társadalomra. A diktatúra nem csupán politikai berendezkedés, hanem egy torzult személyiség bőrébe bújt állam.

És épp ezért a legfontosabb kérdés nem az, hogy „kik voltak ők?”, hanem az:

Hány ilyen ember járkál ma is köztünk – és mit teszünk, hogy ne kapjanak hatalmat újra?

Ugyanakkor megszólal bennem a liberális:

Mindenkinek adjunk lehetőséget. Így azt mondanám, egy olyan társadalmat kell teremteni, ahol egy sérülésekkel rendelkező vezetőnek nem lehet olyan hatalma, amellyel véghez viheti bosszúit, sőt az ilyen irányú lépések kimutathatóságával, visszahívhatóvá kell tenni a sérült embereket.

Gondolkodjunk egy kicsit:

IV. A szabadság és a fékek rendszere – hogy ne ismétlődhessen meg

Ha megértjük, hogyan keletkezik a zsarnok, az nem azt jelenti, hogy felmentjük őt. De felelősséget vállalhatunk, hogy a társadalmi rendszerek ne tegyék lehetővé újra ugyanazt a hibát.

A diktátorok nem önmagukban születnek. A rendszer teszi őket lehetővé. Az a társadalom, amely túlzott hatalmat enged egyetlen embernek – legyen az akár karizmatikus, akár sérült –, kockáztatja, hogy egy nap a gyógyulásra vágyó lélek a bosszú útjára lép.

E ponton szólal meg bennünk – teljes joggal – a liberális ösztön: adjunk esélyt mindenkinek. Ne zárjunk ki senkit, még azt sem, aki sebzett. Mert a demokrácia épp attól értékes, hogy hisz az ember javíthatóságában, az autonómia és együttműködés lehetőségében.

De ez nem jelenthet naiv hitet. A megoldás nem az emberek kiszűrése, hanem a hatalom korlátozása. Az igazi garancia nem a tökéletes vezető, hanem:

• a hatáskörök szigorú elválasztása,

• a visszahívhatóság és ellenőrizhetőség,

• a törvényi keretek szilárdsága,

• és a civil társadalom élénk kontrollja.

Egy modern, felelős demokráciának nem nevek, hanem struktúrák mentén kell működnie. A személyiség helyett az intézmény legyen a középpontban. Így lehet elérni, hogy még ha a csúcson egy erősen torzult, sérült ember is állna, se ő, se más ne tehessen olyan léptékű károkat, mint a múlt század diktátorai.

Az autoriter rendszerek egyik sajátossága, hogy minden erőt egy testbe koncentrálnak – ez a test pedig, ha beteg, a társadalom testét is megfertőzi. A demokratikus rendszerek viszont elterítik a hatalmat, így nem a seb, hanem az egyensúly lesz a középpont.

A jövő diktátorai mi magunk vagyunk?

Bármennyire is kényelmetlen, a diktátor nem kívülről jön. Nem egy másik fajból, nem egy ördögi vérvonalból. Hanem közülünk való. És amíg nem értjük meg, hogyan teremtjük meg társadalmilag, kulturálisan, pszichológiailag és politikailag az ő hatalmát – addig újra és újra vissza fog térni. Csak más néven, más zászló alatt.

A valódi felelősség nemcsak annyi, hogy felismerjük őt – hanem hogy ne adjunk neki rendszert. Mert végső soron nem az a kérdés, ki ül a trónon – hanem hogy van-e még trón, amit el lehet foglalni.

***

Könyvajánló – Ha elgondolkodnál még mélyebben…

Ha a történetben felvetett erkölcsi, társadalmi és pszichológiai kérdések tovább foglalkoztatnak, az alábbi könyveket ajánlom, amelyek hasonló témákat dolgoznak fel:

1. Arthur Koestler – Sötétség délben

Egy klasszikus regény a totalitárius rendszerek belső logikájáról, az eszmébe vetett hit lassú eróziójáról és a személyes lelkiismeret drámájáról. Főhőse, Rubasov, egy olyan férfi, aki egykor hittel szolgálta a forradalmat, de a rendszer végül ellene fordul. Kiváló párhuzam lehet Inna nagyapjának történetével.

2. Alekszandr Szolzsenyicin – Egy nap Ivan Gyenyiszovics életéből

A szovjet munkatáborok világát bemutató regény egy egyszerű ember túlélésének történetén keresztül tárja fel a rendszer logikáját. A könyv ereje épp abban rejlik, hogy a kollektív elnyomást az egyén szintjén, hétköznapi erőfeszítéseken keresztül mutatja be.

3. Gabriel García Márquez – A pátriárka alkonya

Ez a regény egy latin-amerikai diktátor felemelkedését és uralkodását mutatja be, betekintést engedve a hatalom megszerzésének és megtartásának mechanizmusaiba, valamint a diktátor eltorzult gondolkodásmódjába.

Szocio Guy,

2025.07.13. vasárnap

2025.07.11. péntek

Idézet, egy segítőkről szóló regényből:

– A regényem egyik női szereplője pszichológusként dolgozik egy skandináv börtönben. E sorokat akkor mondja, amikor időlegesen búcsúzik a kollégáitól. Az ő szavai többek annál, mint amit egy börtönpszichológus mondhatna – ezek egy egész élet filozófiáját tükrözik.

Az ő alakján keresztül én is beszélek – arról, hogy mit jelent illeszkedni, és mit jelent, ha belekalapálnak minket egy másik ember által elvárt formába.

"Egy elnyomó rendszerben kezdtem dolgozni – de szabad emberként.
Sok ismerősöm lett ott, börtönpszichológus. Tudjátok, az ilyen rendszerek mindig azokat a szakembereket használják a leghatékonyabban, akik hisznek abban, hogy jót tesznek.

Ez morális vakság. Nem gonoszság szüli – hanem az, hogy az ember észrevétlenül beleolvad a gépezetbe. És ha közben még jót is akar, az a legveszélyesebb – mert akkor már önmagát is becsapja.

Én itt, Helsinkiben, szabad voltam börtönpszichológusként is.

Úgy dolgoztam, mint abban a gyerekjátéknak tűnő geometriai feladatban, ahol különböző formákat kell illeszteni a megfelelő helyre: kockát a kockába, háromszöget a háromszögbe. Csak türelem kell, meg figyelem.

De egy elnyomó rendszer nem illeszt. Kalapál.
A hatszöget is beleüti, ha a lyuk kerek. És a forma közben torzul. És a játék is tönkremegy.

Pontosan ez történik, amikor egy apa pofon vágja a gyerekét, és azt mondja: »Te márpedig mérnök leszel!«
Pedig a gyerekben a forma tanár volna – egy tanár szíve, lelke, hangja.
És azt a formát belekalapálják egy idegen helyre. A síkidom megsérül, a lyuk eldeformálódik, a játék megreped. És ami a legtragikusabb:

Amikor majd jön az igazi mérnökforma, már nem lesz hová illeszteni.
Mert a helyét elfoglalta valaki, akinek nem oda kellett volna mennie.
És így megy ez sorban. Egy torz döntés után nemcsak egy sorsot rontunk el, hanem másik kettőt, hármat is.

Ezért mondom: itt szabad voltam. Figyelhettem. Illeszthettem. Nem kalapáltam.
És nem engedtem, hogy engem is belekalapáljanak egy lyukba, ahová nem illettem."

HARLEY J. B.

Szocio Guy,

2025.07.03. csütörtök

Jézus stílusában, mai szereplőkkel

Példázat a gőgös főnökről és az elutasított szolga igazságáról
(Máté evangéliuma stílusában, de mai elemekkel átszőve)

És Jézus így szólt:
– Volt egy ember, aki kis vállalkozó, és szolgákat vett maga mellé, hogy azok munkálkodjanak.

Egyik szolga csendes volt, de szorgalmas, nem kereste a zajt, csak tette a dolgát.

A főnöknek nehéz napok jöttek, és megvált csendes szolgájától.

De a főnök nem elégedett meg – gőgös lévén – és nem nézte a szívet, csak az arcot és a hangosságot. Megszégyenítette a szolgát az utca népe előtt, mondván: „Te semmirekellő vagy, nem vagy méltó még az anyaföldhöz sem!” És megbántotta őt gúnnyal és gyalázattal.

És lőn, hogy a szolga nem lázadt, hanem elment messze földre, hogy ott keressen kenyeret. És ott, ahol nem ismerték őt, tisztelettel fogadták. Dolgozott, épített, tanult, és új ruhát öltött magára – egy Tesla szekeret.

Mikor visszatért falujába, az emberek csodálkozának: „Nem ez az, akit lenéztek? Lám, mit vitt végbe!”

És lőn, hogy a régi főnöknek már nem volt boltja, sem nagy háza, csak egy kocsmához vezető ösvénye. De odament a szolga házához, és így szólt:
– Adj nekem, mert ínségben vagyok.

A szolga viszont hallgatott. Nem nyújtott kezet, mert emlékezett, hogyan taposták meg a becsületét.

És a főnök, megrészegedve, így kiáltott az utca népe előtt:
– Ez az ember irigy, újgazdag, semmirekellő, csak a külsőség ragyog rajta!

És Jézus így szólt tanítványaihoz:
– Mit gondoltok, melyik az igazság útja? Aki méltatlanul elutasít másokat, majd irgalmat kér, de korábban irgalmat nem adott – vagy az, aki hallgat, s bár segíthetne, de nem teszi, mert a sebe még nyitva van?

Az emberek hallgattak, mert nehéz volt eldönteni, ki vétett többet.

Bibliai történetként – Ószövetségi stílusban, archaikus nevekkel

Könyv Jorámról és Elieérről

És volt idő, mikor Jorám, a cégek között való férfi, nagy volt a maga szemében, és férfiakat vett maga mellé munkára. Közöttük volt Elieér is, aki alázatos szívű vala, s nem szólt sokat, de keze ügyes volt.

És Jorám mikor rossz idők jöttek, megszégyeníté Elieért az emberek előtt, mondván: „Ez lusta és semmirekellő, nem való e földre.” És elkergeté őt a portáról, és gyalázatot hintett a neve után, hogy más se akarja befogadni.

De Elieér fölkele, és ment az idegen földre, Ausztriába, s ott talála kegyelmet. Egy nagy házhoz szegődött, ahol médiával foglalkoztak, s ő ügyesnek bizonyula. És meggazdagodék.

Mikor pedig Elieér visszatért az ő városába, szekere fényes vala, s az emberek tisztelettel nézék őt.

És Jorám, aki elveszté mindenét, eljöve Elieér házához, s így szóla:
– Adj nekem kenyeret, mert ínségben vagyok!

De Elieér nem felele, és nem nyitá meg az ő házát.

És Jorám méreggel telék, és kiálta az utca népe előtt:
– Ez irigy, újgazdag, semmirekellő! Ilyen nem méltó a jóra!

De az emberek kérdezék egymástól:
– Nem Jorám volt-e az, aki Elieért elűzte? Nem ő hinté nevét gyalázattal? Melyikük a bűnös?

És így lett vége Jorám házának, és így emelteték fel Elieér neve.

Pszichológiai gondolat – Mit mutat ez az egész?

Ez a történet zsigerien emberi. A volt főnök nem azért kér segítséget, mert megbánta a múltat, hanem mert szüksége van a másikra. Az emberi gőg a bukás után új formát ölt – nem tanul, csak újra vádol. Az elutasított pedig erkölcsi dilemmába kerül: segít-e annak, aki tönkretette a hírnevét?

Itt látjuk, mennyire fontos az emberi méltóság. Aki megaláz másokat, hosszú távon önmagát is elvágja az emberi kapcsolatok hálójából. A társadalmi emelkedés pedig gyakran nem ott jön, ahol várják – hanem csendben, a háttérben, a kitartás révén.