2025.02.06. csütörtök

2025.01.31. péntek

Kezdjük nagyon egyszerű alapfogalmakkal. Ha indulatról beszélünk feljön gyakran az a fogalom, hogy agresszió. Mit is jelent az agresszió? 

Maga az agresszió szó támadást jelent, viszont ez a "támadás" lehet célratörés, alkotás, önmegvalósítás, mint pozitív jelentés. Olyan érzet, hogy erőszakkal átlépni akadályokon. Ha emberek az akadályok, már lehet negatív értelme is.

(Használni fogok majd halmazelméleti megközelítéseket. Ha valakit nem érdekel, át lehet ugrani. A téma anélkül is érdekes.) 

Az erőszak pedig erő alkalmazása egy cél elérése érdekében, vagy erővel való fenyegetés.

Tehát az agresszió és az erőszak szorosan összefüggő, de nem azonos fogalmak. Az agresszió tágabb kategória, míg az erőszak egy specifikusabb megnyilvánulása az agressziónak.

Agresszió vs. Erőszak

• Agresszió: Egy célirányos, támadó jellegű viselkedés, amely valamilyen cél elérésére irányul. Nem feltétlenül jár erőszakkal, és lehet akár pozitív is (pl. egy sportoló agresszíven küzd a győzelemért, de nem feltétlenül alkalmaz erőszakot). Az agresszió pszichológiai, verbális vagy szimbolikus formában is megjelenhet.
• Erőszak: Az agresszió egyik formája, amely közvetlen fizikai vagy pszichológiai erő alkalmazásával jár. Az erőszak mindig destruktív, míg az agresszió lehet építő jellegű is (pl. egy cég agresszív terjeszkedése nem jelent erőszakot, csak erős versenyszellemet).

Fő különbségek

1. Halmazok viszonya: Minden erőszak agresszió, de nem minden agresszió erőszak.
2. Cél és forma: Az agresszió lehet rejtett, indirekt vagy akár konstruktív is, míg az erőszak mindig közvetlen kényszerítést jelent.
3. Jellemzők:
   • Az agresszió lehet verbális, érzelmi, stratégiai stb.
   • Az erőszak fizikai és pszichológiai kényszerítő eszköz, amely fájdalmat, kárt vagy veszteséget okoz.

Az agresszió két fő típusa az instrumentális (eszközként használt) agresszió és az impulzív (érzelmi, indulati) agresszió. Ezeket szintén megvizsgálhatjuk halmazelméleti szempontból.

1. Instrumentális agresszió (célorientált, tervezett)

• Tudatos, stratégiai jellegű agresszió.
• Nem feltétlenül jár erőszakkal, de ha szükséges, az alkalmazója nem riad vissza tőle.
• A cél elérése a lényeg, az agresszió itt csak eszköz.
• Példák:
  • Egy tolvaj megtámad valakit, hogy megszerezze a pénzét.
  • Egy politikus lejárató kampányt folytat egy riválisa ellen.
  • Egy sportoló „agresszíven” küzd a győzelemért.

2. Impulzív agresszió (érzelmi, indulati)

• Hirtelen haragból, érzelmi kontroll hiányában jelentkezik.
• Gyakran erőszakkal jár.
• A cél nem egy konkrét haszon elérése, hanem az érzelem levezetése.
• Példák:
  • Valaki dühében megüti a falat.
  • Egy autós dührohamban kiszáll és rátámad egy másik sofőrre.
  • Egy gyerek sírva kiabál, mert nem kapta meg a játékot, amit akart.

Halmazelméleti megközelítés

• Az agresszió (A) halmazán belül van két részhalmaz:
  • I = instrumentális agresszió
  • P = impulzív agresszió
• A két halmaz részben átfedhet (például egy bűnöző impulzív dühből kezd verekedni, majd később eszközként is használja az agressziót).

Matematikailag:

• I ∪ P ⊆ A, azaz az instrumentális és impulzív agresszió együtt lefedik az agresszió teljes halmazát.
• I ∩ P ≠ ∅, mert vannak olyan esetek, amikor a két típus keveredik.

Ez a kettősség nagyon fontos az indulatkezelés szempontjából is, mert míg az impulzív agressziót érzelmi kontrollal és önismerettel kell kezelni, az instrumentális agresszióra inkább erkölcsi és stratégiai tudatosság jelent megoldást.

Az indulat az impulzív agresszió kulcseleme, és érdemes megvizsgálni a pontos szerepét.

Mi az indulat?

• Egy hirtelen fellépő, erős érzelmi állapot, amely gyakran kontrollvesztéshez vezet.
• Az impulzív agresszió fő kiváltója lehet, de nem minden indulatból lesz agresszió.
• Az erőszak (fizikai vagy mentális) gyakran az indulat következménye, de nem szükségszerű.

Halmazelméleti megközelítés

• Indulat (I): Egy érzelmi állapot, amely nem feltétlenül agresszív, de hajlamosít rá.
• Impulzív agresszió (P): Az indulati agresszió egy speciális esete, amelyben az érzelmi kontroll hiánya miatt támadó viselkedés alakul ki.
• Erőszak (E): Az impulzív agresszió egyik lehetséges következménye, de nem minden impulzív agresszió jár erőszakkal.

Matematikailag:

• P ⊆ I, vagyis minden impulzív agresszió indulattal jár.
• E ⊆ P, tehát minden erőszak agresszív, de nem minden impulzív agresszió jelent erőszakot.

Kapcsolódó példák

1. Indulat van, de nincs agresszió:
   • Egy ember dühös, de mély levegőt vesz, és inkább elvonul.
2. Indulat és impulzív agresszió, de nincs erőszak:
   • Valaki kiabál egy veszekedés során, de nem üt meg senkit.
3. Indulat, impulzív agresszió és erőszak együtt:
   • Egy autós dührohamban kiszáll, és rátámad a másik sofőrre.

Mentális erőszak és az indulat szerepe

• Az indulat nem csak fizikai erőszakot válthat ki, hanem mentális erőszakot is, például fenyegetést, megfélemlítést.
• Példák:
  • Egy főnök indulatosan fenyegeti az alkalmazottját („ha ezt még egyszer elrontod, kirúglak!”).
  • Egy zaklató indulati állapotban manipulációval próbálja tönkretenni az áldozatát.

2025.01.27. hétfő

Körül szeretném járni a pszichológia vonatkozásában a mimikri forgalmát. Ez tulajdonképpen egy konformizmus? Tudsz ebben segíteni?

 Nagyszerű téma, Szocio Guy! A mimikri pszichológiai vonatkozása igazán mély és több szempontból vizsgálható.

Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk, mi is a mimikri, majd megnézzük, mennyiben kapcsolódik a konformizmushoz, és hogyan különbözik tőle.

2025.01.26. vasárnap 

2025.01.22. szerda

Készítettem egy bejegyzést a Wikipédián, amelyet itt a blogomban is szeretnék megosztani. Az eredeti információ a Wikiszótár oldalon található. Egy kicsit, hosszú is lett, úgyhogy átteszem majd a wikipédiára. 

A holisztikus szemlélet szó szerint azt jelenti, hogy valaminek az egészét vizsgáljuk. A görög "holo" szó jelentéséből ered a fogalom. Vizsgáljuk meg pontosabban ezt a kérdést, mert valójában mást jelent mint az egész vizsgálata, inkább rendszerszemléletet jelent.

Egy rendszer nem egyes különálló darabjait vizsgáljuk, hanem az egész rendszert együtt, működésben. Nagyon jó példát lehetne hozni a Dr. House sorozatból, ahol maga a főszereplő, ilyen szemlélettel dolgozik. Ugyanakkor tudunk hozni élő orvosi példát is, mennyire fontos a rendszerszemlélet, hogy leássunk a dolgok mélyére.

Itt közlök egy példát, a fogalom pontos megértésére. Ez egy elég komplex helyzet, és itt, ha nem rendszer szinten vizsgálódunk, a példában, nem tudunk pontos következtetéseket levonni:

Egy páciens pszichiátriai konzultációra jelentkezett, fő panaszai közé tartozott a munkahelyén tapasztalt feszültség és az ebből eredő szorongás.

Elmondása szerint egyik munkatársa, aki a rendőrségnél dolgozott, megfenyegette őt, kijelentve, hogy ismeretségi körének felhasználásával szinte bármit megtehet vele. A páciens az eset előzményeiről is beszámolt, amelyek rögzítésre kerültek az anamnézisben.

A fenyegetést követően a páciens arról számolt be, hogy egyértelműen érzékelte, hogy követik őt mind a munkahelyére menet, mind hazafelé tartó úton. Részletes és logikusan felépített magyarázatot adott a követés érzékelésének okairól, amely messze meghaladta az átlagos észlelési képességeket, és szokatlanul pontos elemzéseket tartalmazott.

A pszichiáter a kezdeti diagnózis felállításakor elsősorban a tünetekre összpontosított, anélkül, hogy figyelembe vette volna a páciens rendkívüli kognitív kapacitását és a környezeti ingerekre való fokozott érzékenységét. Ennek eredményeként a páciensnél paranoid pszichózist diagnosztizált (F22.00), és kezdetben napi 5 mg Parnassant írt fel. A következő kontrollvizsgálaton a pszichiáter rákérdezett a követésérzés fennállására, amelyre a páciens azt válaszolta, hogy a helyzet romlott: éjszaka ismeretlen személyek a háza előtt parkoltak, fényképeket készítettek, és a munkahelyén kollégája provokatívan nyitva hagyta az ablakot a hideg idő ellenére. A pszichiáter a tünetek súlyosbodására reagálva 10 mg-ra emelte a Parnassan adagját, és ezzel elbocsátotta a beteget.

A következő kontrollvizsgálaton a pszichiáter rákérdez, hogy a munkatárs továbbra is kinyitja-e az irodai ablakot. A páciens igennel válaszol. A pszichiáter, egyre türelmetlenebb benyomást keltve, napi 15 mg-ra emeli a Parnassan adagját.

A rákövetkező kontroll során a pszichiáter ismételten érdeklődik a tünetekről. A páciens megerősíti, hogy a korábbi események továbbra is fennállnak: az irodai ablak rendszeresen kinyílik, és állítása szerint továbbra is követik. A páciens logikailag összefüggő és hibátlan érvelést ad elő, amely szerinte egyértelműen bizonyítja a követés tényét. Továbbá videófelvételeket is bemutat, amelyeken az ablaknyitás látható, valamint egy éjszakai jelenet, ahol egy öltönyös férfi a házát fényképezi.

A pszichiáter az esetet nem zárta le, bár a szakmai környezetben sokan számítottak arra, hogy a gyógyszer adagját napi 20 mg-ra emeli. Ehelyett a pszichiáter váratlanul beadta a felmondását, az eset további kezelését pedig nem vállalta.

Mi történt valójában?

Két alapvető probléma járult hozzá a kialakult helyzethez:

Szorongásos zavar, amely folyamatosan túlterhelte az agyat. Ezt az állapotot egy számítógép analógiájával lehet érzékeltetni: olyan, mintha egy program a processzorkapacitás 95%-át lefoglalná, és csupán 5% maradna a többi funkció számára. Autizmus spektrumzavar (ASD), amely a pácienst egyedi kognitív tulajdonságokkal ruházta fel. Intelligenciahányadosa magas (IQ ≈ 130, verbális IQ: 145, performációs IQ: 105), ami lehetővé tette számára, hogy komplex logikai mintákat ismerjen fel és pontos következtetéseket vonjon le. Emiatt bizonyos jelenségeket, például a követését, helyesen azonosított valós eseményként, nem pedig hallucinációként vagy véletlen egybeesésként, amit egy átlagos érzékelésű személy talán nem tudott volna ilyen egyértelműen megállapítani.

Ezen kívül fontos tényező volt a szenzoros túlérzékenység, amely az autizmus spektrumzavar gyakori velejárója, és ebben az esetben is jelen volt.

Mi is történt itt? A problémát elsődlegesen a szorongás és a szenzoros túlérzékenység interakciója indította el. A szorongás által túlterhelt agy és a szenzorosan túlzottan érzékeny hallórendszer nem tudta megfelelően elkülöníteni a zajokat a beszédhangoktól. Emiatt zajos környezetben a páciens nem értette az emberi beszédet, és térhallása hiányosságai miatt nem tudta pontosan érzékelni a hangforrás irányát.

Ennek következtében a páciens nem reagált megfelelően a biztonsági személyzet utasításaira, vagy ha reagált is, viselkedése félreérthetővé vált. A térhallás hiányossága miatt másfelé nézett, ami gyanakvást keltett a környezetében.

A munkahelyén dolgozó kolléga, aki saját pozícióját féltette, valószínűleg eltúlzott jelentést tett a pácienst érintő gyanús viselkedésekről, amely alapján a rendőrségnek kötelessége volt vizsgálatot indítani. Ezt a fokozott figyelmet a páciens, autizmus spektrumzavarából adódó érzékenysége révén, rendkívül pontosan érzékelte.

Ez a helyzet tovább növelte a szorongását, amely a félelemmel kombinálódott. Míg a szorongás egy generalizált, ok nélküli feszültségérzetet jelent, a félelem konkrét, valós fenyegetésre adott válasz. A két tényező összeadódva extrém módon túlterhelte a páciens agyi erőforrásait, ami funkcionális kapacitásának jelentős csökkenéséhez vezetett. Ez az állapot megmagyarázhatja, hogy miért tűnt zavartnak és lassú reakcióidőjűnek – akár olyannak, mint aki pszichoaktív szerek hatása alatt áll.

A szedett gyógyszer, Parnassan (olanzapin), amelyet antipszichotikumként alkalmaznak, valószínűleg tovább súlyosbította a helyzetet. Az olanzapin mellékhatásai közé tartozhat a szedáció, kognitív lassulás, valamint egyéb vegetatív tünetek, amelyek ronthatják a teljesítményt és az általános állapotot.

Amit meg kellett volna állapítani: Az alap, gyermekkorból jövő szorongást, ettől különválasztva a valós félelmet, majd az autizmus spektrumzavart, amely szenzoros túlérzékenységgel is jár. Összefoglalva: A páciens szorongott, ez gyanús lett néhány embernek, feljelentéseket tehettek. Ezt érzékelte a hiperérzékeny páciens, ráadásul autistaként VQ=145-el (memória, matematikai, és nyelvi képességek.) Ez félelmet okozott nála. Úgy tűnhetett, mint ha egy drogos lenne, a szorongás látszik, amely arra utal egy emberben, hogy van félnivalója. Nyugodt körülmények között pedig, otthon, e képességei, egy szervezetet felülmúlhatnak. Tehát abszolút érthetetlen helyzetet okoz.

Ha holisztikusan vizsgáljuk, viszont, minden érthetővé válik.

Szocio Guy,

2025.01.19. vasárnap

Az előadás már tart 30-35 perce. Kérdezni fogok.

• ... Eddig remélem érthető voltam?
• Egy kérdést szeretnék feltenni!
• Igen, tessék!
• Tehát a skizofrénia alap megfogalmazásban téveszmék köré épül. Kóros téveszmék köré. Lényegében háromféle iránya lehet, 1.) Paranoid téveszmék, 2.) Grandiozitás. 3. ) Relációs téveszmék. - A paranoiás téveszmék "belépője" lehet a szkizoid paranoia. - A grandiozitás téveszmék belépője talán a borderline. - A relációs téveszméket nem tudom, de jobban hasonlít a borderline-ra, bár vannak, akik ezt a paranoidhoz sorolják. Az viszont biztos, hogy a paranoia, és a borderline körül foroghat a "belépő szint".
• 
  A skizofrénia kóros téveszmékkel járó pszichotikus rendellenesség, amelynek különböző típusai és megnyilvánulásai vannak. A te felvetésed, miszerint a paranoid téveszmék, grandiozitás, és relációs téveszmék különböző "belépő szinteken" keresztül kapcsolódhatnak más mentális állapotokhoz, érdekes megközelítés, ha jól értettem a fejtegetést. Vizsgáljuk meg mélyebben az általad említett pontokat!

1. Paranoid téveszmék
A paranoid téveszmék olyan hiedelmek, amelyek szerint valaki üldözést, megfigyelést vagy ártó szándékot tapasztal, miközben nincs valós alapja ezeknek.

Belépő szint: Szkizoid paranoia? A paranoid gondolkodás megjelenhet enyhébb formákban, például szkizoid személyiségzavarban, ahol az egyén érzelmileg visszahúzódó és gyanakvó lehet. Ez a paranoia azonban nem mindig alakul át pszichotikus szintű téveszmékké.

A paranoid téveszmék a skizofrénia gyakori tünetei, de más zavarokban, például paranoid személyiségzavarban is jelen lehetnek. A borderline személyiségzavarban is megjelenhetnek paranoid gondolatok, különösen stresszhelyzetekben, de ezek általában átmenetiek.

2. Grandiozitás téveszmék
A grandiozitás téveszméi az önmagukról alkotott irreális, eltúlzott képzetekkel járnak. Az egyén úgy gondolhatja, hogy különleges képességei, hatalma vagy küldetése van, ami nem áll összhangban a valósággal.

Belépő szint: Borderline? Borderline személyiségzavarban néha megfigyelhető, hogy az egyén grandiózus fantáziákat alakít ki, különösen, ha erős érzelmi hatások érik. Ugyanakkor ez a jelenség gyakoribb a nárcisztikus személyiségzavarban, ahol az önértékelés szorosan kötődik a grandiozitáshoz.
A skizofréniában ez a téveszmetípus gyakran előfordul, de más pszichotikus zavarok, például bipoláris zavar mániás epizódjaiban is jelen lehet.

3. Relációs téveszmék
Ezek olyan téveszmék, amelyek az egyén és más emberek, vagy események közötti kapcsolatokat érintik. Az érintett úgy érezheti, hogy mások rejtett üzeneteket küldenek neki, vagy hogy minden történés körülötte forog.

Belépő szint: Borderline vagy paranoia? A borderline személyiségzavarban néha megjelenik a relációs gondolkodásmód, főleg a kötődési zavarokkal kapcsolatban. Ugyanakkor ez a fajta téveszmeképzés sokkal inkább a paranoiás gondolkodásra jellemző, különösen, ha már pszichotikus szintet ér el.

A relációs téveszmék szorosan összefügghetnek a skizofrénia paranoiás altípusával, de jelen lehetnek más pszichotikus zavarokban is, például téveszme-zavarban (delusional disorder).
Kapcsolat a paranoia és borderline között
Érdekes, hogy a paranoia és a borderline személyiségzavar között lehetnek átfedések. A borderline-ra jellemző időszakos paranoid gondolatok (különösen elhagyatottság vagy intenzív stressz esetén) gyakran nem érik el a téveszmés szintet. Azonban a krónikus, rendszerszintű paranoid gondolkodás már a skizofrénia vagy más pszichotikus zavarok jellemzője.

Gondolatébresztő
A skizofrénia és más pszichotikus zavarok különböző belépő szintekkel köthetők össze a személyiségzavarokkal.
A paranoia lehet enyhe (személyiségzavar) vagy súlyos (téveszmék), a borderline stresszreakcióiban pedig gyakran átmeneti paranoia jelenik meg.
A grandiozitás inkább nárcisztikus vagy mániás állapotokhoz kötődik, de skizofréniában téveszmés formában jelentkezik.
A relációs téveszmék eredete a paranoiához hasonlíthat, de borderline személyközi kapcsolati dinamikák is szolgáltathatnak alapot.
Szerintem érdemes lenne vizsgálni a konkrét eseteket, hogy miként alakulnak át ezek a "belépő" szintek súlyosabb pszichotikus állapotokká, és hogy hol húzható meg az egyértelmű határ a különböző zavarok között. Ha van olyan irány, amit részletesebben szeretnél kifejteni, szívesen segítek! Természetesen ami elhangzott, csak egy rész, a teljesség igénye nélkül. A megértés előzetes tudásra, már rendszerezett tudásra épül. 

Megpróbálom összefoglalni, mert érzem a kérdőjeleket. A paranoia, borderline és a skizofrénia sokkal elmosódottabb terület, mint eddigi személyiségzavarok, amiket tanultam. Tehát mindhárom említett területnek lehetnek közös halmazai. Közben megjegyzem, hogy a nárcisztikus (patológiás) egy kontrolmániát is fenntart. Nem csak grandiózus. A kontroltól a leg elviselhetetlenebb. A paranoia is tulajdonképpen egy téveszme, a borderline-ra is rá lehet fogni, hogy enyhén táveszme is, és a relációs problémák egyértelműen azok. De patológiás szinten már skizofrénia? Tapogatózom.

Nagyon jó irányba tapogatózol, és az összefoglalód is szépen mutatja, hogy hogyan kapcsolódhatnak ezek az állapotok egymáshoz, miközben különbségeik is világosak. Valóban összetettebb és "elmosódottabb" terep a paranoia, borderline és skizofrénia összefüggéseinek vizsgálata, mert mindegyik esetében más-más szintű kognitív torzítások, érzelemszabályozási problémák és realitásérzékelési zavarok figyelhetők meg. Lássuk részletesebben a kapcsolódási pontokat és az elkülönítési lehetőségeket!

1. Paranoia, mint téveszme
A paranoia a kognitív torzítás egy szélsőséges formája, amely téveszmés gondolkodásba fordulhat, de nem minden paranoia válik skizofréniává. A paranoia önálló jelenségként több szinten értelmezhető:

Enyhébb forma: Paranoid személyiségzavar esetén az érintett tartósan gyanakvó, az emberek szándékait rosszindulatúnak tartja, de nem veszíti el a valóságérzékelését.
Kóros forma: Amikor a paranoia már téveszmékké alakul, például üldöztetési téveszmékké, az pszichotikus zavarokra, köztük a skizofréniára vagy téveszme-zavarra utalhat.
Kapcsolódás a borderline-hoz:
A borderline-ban is megjelenhetnek átmeneti paranoid gondolatok, főleg stresszhelyzetben, de ezek általában nem strukturáltak, és visszatérnek a realitás talajára, amikor az érzelmi vihar lecsillapodik. Ezért ezek inkább "mikroparanoiának" tekinthetők, mint kóros téveszmének.

2. Borderline és téveszme-hajlam
A borderline személyiségzavar nagyon egyedi a pszichiátriában, mert széles spektrumban érinti az érzelmeket, kapcsolati dinamikát és gondolkodásmódot. Bár a borderline nem pszichotikus zavar, bizonyos helyzetekben pszeudo-pszichotikus tünetek jelentkezhetnek, mint például:

Relációs téveszmékhez hasonló gondolkodás: Az érintett úgy érezheti, hogy mások ellene vannak, megvetik vagy manipulálják, de ezek a gondolatok általában nem tartósak.
Érzelmi színezett paranoia: Az elhagyatástól való irracionális félelem olykor a paranoid gondolkodásig fokozódhat.
Határvonal a skizofréniával:
A borderline-ban a valósággal való kapcsolat nem szakad meg tartósan, még akkor sem, ha bizonyos gondolatok irracionálisnak tűnnek. A skizofréniában viszont ezek a gondolatok teljesen átveszik az irányítást, és az érintett nem ismeri fel, hogy téveszméi vannak.

3. Relációs téveszmék és skizofrénia
A relációs téveszmék (pl. rejtett üzenetek észlelése a környezetben) tipikusan skizofréniához vagy téveszme-zavarhoz kapcsolódnak, de nem zárható ki, hogy borderline vagy más személyiségzavarban is megjelennek, főleg stressz alatt.

Kérdés: Patológiás szinten ez már skizofrénia?

Ez az egyik kulcskérdés, amit feszegetsz. A különbség az intenzitásban, tartósságban és realitásérzékelésben van:

Borderline esetén: A relációs problémák inkább érzelmi és kapcsolati szinten jelentkeznek, például hogy "mindenki elutasít," vagy "senki sem szeret." Ezek az érzések nem feltétlenül szakadnak el teljesen a valóságtól.
Skizofrénia esetén: A téveszme rendszerszintűvé válik, és az érintett nem ismeri fel, hogy gondolkodásában torzulás van. Például azt hiszi, hogy a tévéből konkrét személyes üzenetek érkeznek.

4. Nárcisztikus kontrollmánia és grandiozitás
Ahogy helyesen rámutattál, a nárcisztikus zavar nemcsak a grandiózus énkép miatt nehéz, hanem a kontrollmánia miatt is, amely köré a személy kapcsolati dinamikái épülnek. Ez azért releváns a skizofrénia vagy borderline viszonylatában, mert:

Grandiozitás a skizofréniában: Téveszmeként jelenhet meg, például amikor valaki úgy gondolja, hogy ő egy híres történelmi személyiség vagy a világ megmentője.
Borderline-ban: A kontroll kevésbé tudatos és inkább az érzelmi hullámzásokra adott reakció.
Összegzés: Mikor válik téveszme pszichózissá?
A paranoia, relációs téveszmék és grandiozitás mind megjelenhetnek különböző szinteken:

Személyiségzavarokban (borderline, nárcisztikus, paranoid): Általában nem teljesen téveszmeszintűek, inkább stresszfüggő és átmeneti jelenségek.
Pszichotikus zavarokban (skizofrénia, téveszme-zavar): Tartósak, strukturáltak, és az érintett nem ismeri fel őket téveszmeként.
A határvonal sokszor elmosódott, de a tartósság, intenzitás és a valóságérzékelés sérülése a döntő tényező. Ha még több konkrét példát vagy összehasonlítást szeretnél, szívesen segítek!

 
A borderline a vibrálása miatt csúszik néha bele a téveszme spektrumába. Oda vissza vibrál. A paranoiást a szorongás áttolja a téveszme világába. Lassan, és lassan vissza is jöhet. Ha személyiség zavarról van szó. A grandiozitás arra emlékeztet, hogy egy erős vágy van valami iránt, úgy érzi bekövetkezik, annyira erős a vágy, itt már téveszme, és rettegést generál. Paranoiát. Ez két oldalról támadott. A vágy és a félelem oldaláról.

Nagyon jól látod, hogy a téveszmék kialakulásában különböző pszichológiai tényezők játszanak szerepet, és az érzelmi állapotok jelentős hatással vannak arra, hogyan lép be valaki a téveszme spektrumába, vagy hogyan tér vissza onnan. Az általad említett három megközelítés (borderline vibrálása, paranoiás szorongás, grandiozitás) egy-egy sajátos utat ír le, amelyeken keresztül a téveszme megjelenhet. Nézzük részletesen a folyamatokat:

1. Borderline vibrálása és téveszmék
A borderline személyiségzavarra jellemző érzelmi instabilitás és a fekete-fehér gondolkodás valóban olyan mentális állapotot hozhat létre, amely időnként téveszméhez közelít:

Oda-vissza vibrálás: A borderline hajlamos gyorsan váltani az érzelmi állapotok között, és ez torzítja a valóságérzékelést. Például egy pillanatban úgy érezheti, hogy valaki teljesen szereti, de a legkisebb sérelem hatására ez az érzés átfordulhat abba, hogy az illető "elárulta" őt.
Téveszmék spektruma: Ezek az intenzív érzelmi hullámok néha annyira eltorzíthatják a gondolkodást, hogy az érintett valóságként él meg irreális elképzeléseket, például hogy "mindenki ellene van," vagy "mindenki szándékosan bántja." Azonban ezek többnyire átmenetiek, és nem érik el a pszichotikus szintet.
Miért visszafordítható?
A borderline esetében az érzelmi hullámok idővel csillapodnak, és ezzel együtt a téveszmeszerű gondolatok is. Ez különbözik a skizofréniától, ahol a téveszmék sokkal tartósabbak és mélyebben beágyazottak.

2. Paranoiás szorongás és téveszmék
A paranoiás gondolkodás és a téveszme közötti határvonal gyakran a szorongás intenzitásában rejlik. Ahogy írod, a szorongás áttolja az érintettet a téveszme világába, és lassan vissza is húzhatja:

A paranoia fokozódása: A szorongás miatt az érintett túlértékeli a veszélyeket és fenyegetéseket, amelyek valószínűtlenné válnak, de a saját gondolkodásában logikusnak tűnnek. Ez lehet az üldöztetési téveszme előszobája.
Lassú visszatérés: Ha a paranoia nem alakul át kóros téveszmévé, a szorongás csökkenésével az érintett felismerheti, hogy gondolatai irracionálisak voltak. Ez jellemző a paranoid személyiségzavarra, de nem a pszichotikus paranoiára.
Miért lassú a folyamat?
A paranoid gondolkodás fokozatosan mélyül el, ahogy az érintett egyre több bizonyítékot vél találni a téveszméje alátámasztására. Ugyanakkor, ha a környezet vagy terápia csökkenti a szorongást, az érintett képes lehet felismerni a gondolkodása hibáit.

3. Grandiozitás: A vágy és a félelem dinamikája
A grandiozitás mögött egy erős, irreális vágy húzódik, amely kivetítések és túlzások formájában jelenik meg. Az általad említett vágy és félelem kettőssége rendkívül fontos, mert ez a dinamika táplálja a grandiózus téveszmék kialakulását:

A vágy hajtóereje: Az érintett annyira vágyik valamire (hatalomra, sikerre, szeretetre), hogy a valóságot elkezdi a vágyaihoz igazítani. Ez gyakran a nárcisztikus személyiségzavarban jelenik meg, de pszichotikus szinten már grandiózus téveszmeként értelmezhető.
A félelem támadása: A vágy kiegészülhet azzal a félelemmel, hogy ezt nem fogja elérni, vagy hogy valaki akadályozza ebben. Ez a félelem paranoid elemeket hoz a képbe, amelyek tovább fokozzák a téveszmék intenzitását.
Két oldalról támadott helyzet
A vágy és a félelem közötti ellentmondás miatt az érintett egyszerre érezheti magát mindenhatóként (grandiozitás), és sebezhetőként (paranoia). Ez az érzelmi feszültség elviselhetetlen, és pszichotikus téveszmévé alakulhat, például: "Én vagyok a világ megmentője, de üldöznek, mert félnek a hatalmamtól."

Összegzés: Mi köti össze ezeket az utakat?
Érzelmi intenzitás: Mindhárom esetben az érzelmi hullámok (vibrálás, szorongás, vágy-félelem) torzítják a valóságérzékelést.
Realitás és téveszme közötti határ: A borderline és paranoid személyiségzavar esetén a téveszme inkább átmeneti, míg a skizofrénia esetében tartós és mély.
Kölcsönhatás: A vágy, a félelem és a szorongás egymást erősítve tolhatja az érintettet a téveszmék spektruma felé.
Ezért mondhatjuk, hogy ezek az állapotok összefügghetnek, de a pszichotikus szint eléréséhez több tényező együttállása szükséges, például biológiai hajlam, krónikus stressz vagy traumák. Ha van kedved, elmélyülhetünk a pszichotikus spektrumon belüli átmenetekben is!

 
Természetesen van, a téma érdekes.

Nagyszerű, akkor nézzük meg részletesebben a pszichotikus spektrumot, különös tekintettel arra, hogyan és miért alakulhatnak át bizonyos személyiségzavarok vagy érzelmi állapotok pszichotikus téveszmékké!

1. A pszichotikus spektrum: átmenetek és kapcsolatok
A pszichotikus spektrum azt jelenti, hogy bizonyos mentális állapotok, mint a szorongásos zavarok, a borderline vagy a nárcisztikus személyiségzavar, időnként átléphetnek a pszichotikus szintre. A spektrum nem merev határokat jelent, hanem egy folyamatosságot, amely a normál valóságérzékeléstől a teljes pszichotikus állapotig terjed.

Főbb szintek a spektrumon:
Prepszichotikus állapotok: Szorongásos zavarok, enyhe paranoia, borderline instabilitás – a valóságérzékelés még megmarad, de torzítások megjelenhetnek.
Pszichotikus epizódok: Átmeneti téveszmék vagy hallucinációk, amelyek stressz vagy trauma hatására alakulnak ki. Példa: borderline disszociáció vagy nárcisztikus sérülés miatti rövid grandiózus téveszme.
Krónikus pszichotikus állapotok: Skizofrénia, schizoaffektív zavar – tartós téveszmék és hallucinációk, amelyek mélyen beágyazódnak és nehezen befolyásolhatók.
2. Mi okozza az átlépést a pszichotikus szintre?
Biológiai tényezők:
Dopaminrendszer zavara: A dopamin túlzott aktivitása fokozza a téveszmék és hallucinációk kialakulásának esélyét. Ez különösen jellemző a skizofréniára.
Öröklött hajlam: Akiknek a családjában előfordult skizofrénia vagy pszichotikus zavar, nagyobb valószínűséggel lépnek át a pszichotikus spektrumba.
Pszichológiai tényezők:
Krónikus stressz: Tartós szorongás és érzelmi instabilitás kiélezheti a valóság torzítását. Például egy paranoid személyiségű ember, akinek állandó fenyegetettségérzete van, hajlamosabb tartós üldöztetési téveszmék kialakítására.
Trauma: Gyermekkori bántalmazás vagy elhanyagolás gyengítheti az énvédelmi mechanizmusokat, így az érintett fogékonyabbá válik pszichotikus gondolatokra.
Disszociáció: A borderline-ban gyakori érzelmi és valóságbeli "kettéválás" könnyen átcsúszhat pszichotikus epizódokba.
Környezeti tényezők:
Szociális izoláció, elhúzódó konfliktusok és destabilizáló élethelyzetek (pl. munkanélküliség, veszteségek) szintén hozzájárulhatnak a pszichotikus állapot kialakulásához.
3. Személyiségzavarok és pszichotikus spektrum
A különböző személyiségzavarok különböző módokon léphetnek a pszichotikus spektrumra. Nézzük meg a leggyakoribb kapcsolatokat:

A. Paranoid személyiségzavar és pszichotikus paranoiák
A paranoid személyiségzavarban az érintett gyanakvó, túlértékeli a fenyegetéseket, és nehezen bízik másokban. Ez gyakran nem lépi át a pszichotikus szintet, de ha a szorongás krónikussá válik, kialakulhatnak üldöztetési téveszmék.
Példa: Az illető úgy érzi, hogy egy szomszéd "figyeli őt," és ez a gondolat pszichotikus szintre fejlődik, ahol már bizonyítékként értelmez minden véletlenszerű eseményt (pl. egy kinéző ablakot).
B. Borderline személyiségzavar és pszichotikus epizódok
A borderline vibráló érzelmi világa és a valósággal való időnkénti "kapcsolatvesztés" rövid pszichotikus epizódokat okozhat, különösen stressz alatt.
Példa: Egy borderline személy úgy érezheti, hogy "mindenki elhagyja őt," és ez a gondolat pszichotikus téveszmévé válhat, ahol már tényleges összeesküvést feltételez.
C. Nárcisztikus személyiségzavar és grandiózus téveszmék
A nárcisztikus személyiségzavarban az énközpontúság és a sérthetetlenség érzése néha átléphet a pszichotikus szintre, ahol az érintett valóságként hisz abban, hogy ő egy különleges, világmegváltó személy.
Példa: Egy nárcisztikus sérülés (pl. kudarc vagy kritika) után az érintett kifejleszthet egy olyan téveszmét, hogy ő az univerzum központja vagy mindenki irigy rá.
D. Schizoid és skizotípiás zavarok
Ezek a zavarok már eleve közelebb állnak a pszichotikus spektrumhoz, különösen a skizotípiás zavar, amelyben furcsa hiedelmek, mágikus gondolkodás és izoláció jellemző.
Példa: Egy skizotípiás személy azt gondolhatja, hogy különleges képességei vannak, mint például gondolatolvasás vagy telepátia, ami pszichotikus szintre mélyülhet.
4. Skizofrénia: a spektrum vége
A skizofrénia a pszichotikus spektrum legsúlyosabb formája, ahol a téveszmék és hallucinációk tartósan fennállnak, és mélyen megzavarják a mindennapi életet. Az említett zavarok közül néhány (pl. paranoid vagy skizotípiás) hajlamosabb arra, hogy idővel skizofréniává alakuljon, különösen, ha genetikai hajlam is jelen van.

5. Megelőzés és intervenciók
Az időben történő beavatkozás csökkentheti annak esélyét, hogy valaki a spektrum súlyosabb szintjeire lépjen:

Pszichoterápia: A kognitív viselkedésterápia (CBT) segíthet felismerni és kezelni a téveszmés gondolatokat még a pszichotikus szint elérése előtt.
Gyógyszeres kezelés: Antipszichotikumok csökkenthetik a dopaminrendszer túlműködését, megelőzve a téveszmék kialakulását.
Támogató környezet: Egy stabil és támogató szociális hálózat segíthet csökkenteni a szorongást és az izolációt, amelyek gyakran elősegítik a pszichotikus állapotot.
Ha van egy konkrét aspektusa, amit mélyebben szeretnél elemezni, például a különböző téveszmék típusait vagy a pszichotikus spektrum egy-egy állomását, nyugodtan jelezd! 😊

 
Igen, a dopamin szint beállítása rendkívül fontos. Itt nagy felelőssége van a terapeutának. (pszichiáter) Itt lehet nagyot tévedni, ha nincs időm meghatározni a pontos diagnózist. Ez a leg kritikusabb pont. A környezet sajnos mindig adott. A pszichoterápia fogalmában már benne van az, ahogy időt szánok a kliensre.

Pontosan! A dopamin szintjének megfelelő szabályozása kritikus tényező, különösen a pszichotikus állapotok kezelésében, és valóban óriási felelősség hárul a pszichiáterre ebben a folyamatban. Nézzük meg részletesen, miért olyan fontos ez a terület, és hogyan lehet minimalizálni a tévedés esélyét.

1. A pontos diagnózis kritikus szerepe
A pszichotikus spektrumba tartozó zavarok (skizofrénia, bipoláris zavar, rövid pszichotikus epizódok stb.) hasonló tüneteket mutathatnak, de a kezelésük eltérő lehet. Ha a diagnózis nem elég pontos, a következő problémák merülhetnek fel:

Helytelen gyógyszeres kezelés: Például antipszichotikumok alkalmazása olyan esetben, ahol a pszichotikus tünetek mögött trauma vagy disszociáció áll, nem mindig segít, sőt néha ronthat is az állapoton.
Tünetek maszkolása: Ha a dopamin szintjét gyógyszerekkel gyorsan lecsökkentjük, az alapvető probléma (pl. szorongás, érzelmi instabilitás) elrejtőzhet, és a terápia nem érheti el a gyökerét.
Gyógyszeres mellékhatások: Túl magas dózisú antipszichotikumok esetén extrém nyugtalanság, akatízia vagy érzelmi tompaság alakulhat ki, ami tovább nehezíti a kliens életminőségét.
Diagnosztikai megközelítés javítása:
Tünetek időbeli követése: A pszichotikus epizódokat gyakran megelőzik prodromális (előzetes) tünetek, például fokozott szorongás, álmatlanság vagy érzelmi visszahúzódás. Ezeket érdemes alaposan dokumentálni.
Több szakterület bevonása: Egy multidiszciplináris megközelítés (pszichiáter, pszichológus, szociális munkás) segíthet abban, hogy ne egyetlen nézőpont határozza meg a diagnózist.
A kliens narratívája: Az érintett személy szubjektív élményeinek feltárása elengedhetetlen, hiszen a tünetek mögött meghúzódó érzelmi mintázatok gyakran a kulcsot jelenthetik a megfelelő kezeléshez.
2. A dopamin szabályozásának fontossága és veszélyei
A dopamin az agy jutalmazási rendszerének kulcshormonja, de pszichotikus állapotokban gyakran megfigyelhető a túlzott aktivitása, ami téveszmékhez és hallucinációkhoz vezet. Az antipszichotikumok célja ennek az aktivitásnak a csökkentése, de:

Alacsony dopaminszint: Ha túl alacsony szintet érünk el, a kliens motivációhiányt, érzelmi tompaságot és depressziós tüneteket tapasztalhat.
Heterogenitás a dopamin receptorokban: Nem minden pszichotikus állapot egyforma; például egy borderline páciens esetében a dopamin aktivitásának csökkentése nem mindig javít a helyzeten, mert a pszichotikus tünetek rövid, érzelmileg vezérelt epizódokból erednek.
Megoldások:
Kezdési stratégia: Az antipszichotikumokat mindig a lehető legkisebb hatékony dózisban kell kezdeni, folyamatos monitorozás mellett.
Mérsékelt beavatkozás: Ha a pszichotikus tünetek rövidek és stresszhez köthetők, nem mindig indokolt hosszú távú gyógyszeres kezelés.
Újabb generációs antipszichotikumok: Ezek szelektívebben hatnak a dopamin receptorokra, csökkentve a mellékhatások esélyét.
3. Pszichoterápia: a kulcs az idő és a figyelem
A pszichoterápia jelentősége abban rejlik, hogy nem csak a tüneteket, hanem a mögöttes okokat is kezeli. Ez különösen fontos a pszichotikus spektrumba tartozó állapotok esetén, ahol a tünetek gyakran a belső konfliktusok vagy traumák kifejeződései.

Miért fontos az időt szánni a kliensre?
Érzelmi biztonság megteremtése: A pszichotikus állapotokban az érintettek gyakran elszigetelődnek és fenyegetve érzik magukat. Egy terápiás kapcsolatban megteremthető az a tér, ahol a kliens újraépítheti a valóságérzékelését.
A valóság tesztelése: Egy terapeuta képes finoman rávezetni a klienst arra, hogy megkérdőjelezze téveszméit anélkül, hogy az ellenállást váltana ki.
Traumafeldolgozás: Sok pszichotikus tünet (különösen borderline vagy PTSD esetén) trauma következménye, amit idő és bizalom nélkül nem lehet feldolgozni.
A terápiás kapcsolat hatása:
Egy jó terapeuta képes lehet a kliens belső "környezetét" oly módon átalakítani, hogy az kevésbé legyen ellenséges. Bár a külső környezet valóban adott, a belső világ átalakítása szinte mindig lehetséges.
4. A környezet szerepe és határai
Ahogy mondtad, a környezetet nem mindig lehet megváltoztatni, de fontos, hogy a terápiás tér mintegy "ellenkörnyezetként" működjön. Az alábbi stratégiák segíthetnek:

Pszichoedukáció: A kliens családjának és környezetének oktatása arról, hogy mit jelent a pszichotikus állapot, és hogyan támogathatják őt.
Támogató hálózatok kialakítása: Egy stabil társas támogatás (akár önsegítő csoportok formájában) jelentősen javíthatja a prognózist.
Stresszkezelési technikák tanítása: Ez segíthet a környezetben jelenlévő stressz hatásának csökkentésében.
Összefoglalva: az idő, a figyelem és a pontos diagnózis kulcsfontosságúak a pszichotikus állapotok kezelésében. A terapeuta felelőssége nemcsak a tünetek enyhítése, hanem a kliens belső világának megértése és támogatása is. Ha van konkrét kérdésed, például egy eset elemzése vagy további mélyebb részletezés, szívesen kifejtem! 😊

 
Érdekel, de mindig találok előtte egy kritikus pontot. A maszkolás menü pontról jutott eszembe egy mese. Mi "történik akkor", mint költői kérdés, ha egy vándor egy erdőn át jár, de retteg a medvetámadástól, majd egyre több medve lábnyomot lát az útja során. Elmegy egy pszichiáterhez, mert már zavarja a rettegése, és ő fogadja is csütörtökön 10 órakor. Majd az gyógyszerekkel látja el, mondjuk csökkenti a dopaminszintjét, amitől motiválatlan lesz, tompult, talán depressziós. Eljön a következő csütörtök. A pszichiáter 10 órakor várja a vándort, és kopognak is. "Tessék!", mondja a pszichiáter, majd belép a medve, rágcsálva még a vándor kabát gombjait.

Ez a mese kiválóan illusztrálja a maszkolás lényegét és veszélyeit! A történet mély rétegeiben benne van a túl gyors, felszínes megközelítés kritikája, amikor a tünetet próbáljuk eltüntetni anélkül, hogy a probléma valódi gyökerét feltárnánk. Nézzük, mit is tanulhatunk ebből a példából.

1. A vándor mint metafora: A szorongó ember
A vándor az a kliens, aki belép a terápiás térbe, és magával hozza a félelmeit, amelyek lehetnek irracionálisnak tűnők (pl. medvék), de valós érzelmi hatással bírnak. Az erdő az élet labirintusa, tele ismeretlennel, míg a medvetámadás lehet egy trauma, egy rejtett fenyegetés vagy akár egy belső konfliktus.

A kérdés: Mi a valódi probléma?
A vándor retteghet valós veszélytől (tényleg vannak medvék az erdőben).
Vagy retteghet attól, hogy mi van, ha léteznek medvék (a szorongás irracionális oldala).
A terapeuta feladata, hogy ne csak azt kérdezze: "Valóban van-e medve?", hanem hogy megértse: "Miért fél a vándor, és mit jelent számára a medve?"
2. A gyógyszer mint maszkolás eszköze
Amikor a pszichiáter csökkenti a vándor dopaminszintjét, azzal a szorongás látható tüneteit enyhíti, de nem törődik azzal, hogy miért fél a vándor a medvéktől. A következmények:

Tüneti kezelés: A vándor kevésbé retteg, de az erdőben való haladás nehéz marad, mert motiválatlan, tompa.
A veszély valóságának figyelmen kívül hagyása: Ha valóban vannak medvék, akkor a vándor nem tudja észlelni vagy elkerülni őket, hiszen a gyógyszerek elnyomják a természetes védekezési mechanizmusait.
A medve szimbolikája a pszichoterápiában
A medve itt lehet egy valódi trauma (pl. bántalmazás), egy félelem a jövőtől vagy akár a kliens saját árnyékszemélyisége, amelyet elnyomott. Ha a gyógyszerek ezt az árnyékot láthatatlanná teszik, akkor a kliens képtelen lesz szembenézni vele, és a probléma végül még nagyobbá válik (a medve megjelenik a rendelőben).

3. Az erdőben való eligazodás: A pszichoterápia mélysége
A pszichoterápia nem az, hogy eltüntetjük a medve lábnyomait, hanem hogy megtanítjuk a vándornak, hogyan ismerje fel a nyomokat, hogyan védekezzen, és hogyan építse fel az önbizalmát az erdőn való áthaladáshoz.

Megközelítések:
Valóság-tesztelés:
A terapeuta kérdezhet: "Hány medvét látott eddig? Mi történt, amikor lábnyomokat talált?"
Ez segít megkülönböztetni a valós veszélyt az irracionális szorongástól.
Trauma-feldolgozás:
Ha a medve egy múltbéli trauma szimbóluma, akkor a terapeuta segíthet a vándornak abban, hogy feldolgozza az élményt, és ne féljen tovább a "medvék" visszatérésétől.
Kognitív újrakeretezés:
A terapeuta segíthet abban, hogy a vándor másként tekintsen az erdőre, például nem fenyegetésként, hanem kihívásként.
4. A terapeuta felelőssége
A mese egyik rejtett kérdése az is, hogy vajon a pszichiáter miért nem nézte meg, miért kopogott a vándor? Miért nem foglalkozott azzal, hogy a vándor már nincs ott? Ez felhívja a figyelmet a terapeuta felelősségére:

Empátia és idő: A terapeuta feladata nem csak az, hogy a tüneteket eltüntesse, hanem hogy a kliens életének egészét figyelembe vegye.
Valós veszélyek felismerése: Egy jó terapeuta észreveszi, ha a "medvék" valóban ott vannak, és nem zárkózik el attól, hogy szembenézzen velük.
Holisztikus megközelítés: A gyógyszer lehet eszköz, de nem helyettesítheti az alapos vizsgálatot, az érzelmi támogatást és a pszichoterápiás munkát.
5. A költői kérdés válasza
Mi történik akkor, ha a medve rágcsálja a vándor kabát gombjait? Ez az a pillanat, amikor kiderül, hogy a problémát nem lehet a felszínen kezelni. A maszkolás kudarcot vallott, mert a terapeuta nem vette észre, hogy a veszély valós. Innen két út lehetséges:

Tanulás a hibából: A terapeuta ráébred, hogy mélyebbre kell ásni, és nem csak a tüneteket kezelni.
További károsodás: Ha a terapeuta nem változtat a megközelítésén, a kliens tovább szenved, és esetleg elveszíti a bizalmát a segítségben.
Ez a mese zseniális módon hívja fel a figyelmet arra, hogy a pszichiátria és a pszichoterápia közötti együttműködés kulcsfontosságú. A kérdés az, hogy a szakember készen áll-e arra, hogy ne csak a felszínt lássa, hanem a mélyebb összefüggéseket is megértse. 😊

 
Akkor egy pszichoterápia egy valóságos nyomozás, amely talán terepszemlével is párosulhat. Vajon az alapot lerakók, mint Freud, hogyan viszonyult ezekhez a kérdéséhez? (Hogy lássam, hogyan indultunk el, a kályhától, alapoktól.)

Valóban, a pszichoterápia gyakran olyan, mint egy nyomozás, ahol a terapeuta és a kliens együtt próbálják feltárni az érzelmi és pszichológiai rejtélyek mögött húzódó igazságot. Az alapvető kérdés, hogy Freud és az ő kortársai hogyan viszonyultak ehhez a nyomozói szemlélethez, rendkívül izgalmas, hiszen ők fektették le azokat az alapokat, amelyekre a modern pszichoterápia épül. Nézzük meg, hogyan közelítették meg ezeket a kérdéseket az alapítók!

Freud: Az elme detektívje
Freud, a pszichoanalízis atyja, valójában az egyik első pszichológus volt, aki explicit módon egy nyomozói metaforát használt a terápiás munkájában. Az ő szemléletében a terapeuta szerepe hasonló volt egy detektívéhez, aki a páciens tudattalanjában kutat a rejtett okok és érzelmek után.

1. A tudattalan feltárása: Az alapvető nyomozás
Freud úgy vélte, hogy az emberi viselkedés és pszichológiai problémák nagy része a tudattalanban gyökerezik. Ezek az elfojtott emlékek, vágyak és konfliktusok „láthatatlan nyomokként” jelennek meg:

Álomfejtés: Az álmokat a tudattalan „kirakataiként” kezelte, amelyekből információkat lehetett kinyerni.
Szabad asszociáció: A kliens szabadon beszélhetett minden gondolatáról, és Freud megpróbálta összekapcsolni ezeket a tudattalan folyamatokkal.
Pszichoszexuális fejlődés: A gyermekkori konfliktusok és traumák feltárása kulcsfontosságú volt a terápia során.
Freud számára a terápia a nyomok gyűjtését, az összefüggések felismerését és a rejtett igazságok felszínre hozását jelentette.

2. A terepszemle kérdése Freudnál
Freud terápiája nem tartalmazott tényleges „terepszemlét” (azaz a kliens környezetének közvetlen vizsgálatát), mivel ő szinte kizárólag a pszichológiai folyamatokra koncentrált. Ugyanakkor a következőkben megjelenik a környezet hatásának indirekt figyelembevétele:

Gyermekkori környezet: Freud különösen nagy figyelmet fordított arra, hogyan befolyásolja a családi dinamika és a szülő-gyermek kapcsolat a felnőttkori problémákat.
Kulturális hatások: Bár Freud főként az egyéni tudattalanra összpontosított, azért időnként kitért arra, hogy a társadalmi normák és elvárások hogyan alakítják az ember pszichológiáját.
Freud „terepszemléje” tehát főként retrospektív volt, azaz a kliens elbeszélésein keresztül próbálta rekonstruálni a környezeti hatásokat.

Carl Jung: A mélyebb nyomozás
Jung, Freud tanítványa, egy másik irányba vitte a nyomozói metaforát. Az ő megközelítése sokkal inkább spirituális és kollektív volt:

Kollektív tudattalan: Jung úgy vélte, hogy az emberi lélekben közös archetipikus minták és tapasztalatok rejlenek, amelyeket a terápia során fel lehet tárni.
Aktív imagináció: Jung módszereiben nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a kliens aktívan részt vegyen a saját belső világának feltérképezésében, mintha egy belső „terepszemlét” végezne.
Szimbólumok és mítoszok: Jung számára az álmok és a szimbólumok nyomokként szolgáltak a tudattalan mélységeinek feltárásához.
Adler: A környezet közvetlen figyelembevétele
Alfred Adler, Freud egy másik tanítványa, sokkal inkább a szociális és környezeti tényezőkre koncentrált. Az ő terápiás szemlélete egyfajta szociális nyomozást jelentett:

Életstílus elemzés: Adler nagy figyelmet fordított arra, hogy a kliens hogyan viszonyul a környezetéhez, hogyan oldja meg a mindennapi problémáit.
Célorientált viselkedés: Úgy vélte, hogy minden ember viselkedése egy bizonyos cél felé irányul, és a terápia célja ennek a célnak a megértése.
Családi dinamika: Adler közvetlenül vizsgálta a családi és társadalmi kontextus hatását, és ez alapján segítette a klienseket a változásban.
A modern pszichoterápia tanulságai
Freud, Jung és Adler alapvető nyomozói szemléletét a modern pszichoterápia továbbfejlesztette, és számos új eszközzel bővítette:

Környezeti tényezők vizsgálata: A terápiák ma már nagy hangsúlyt fektetnek a kliens aktuális környezetének és társas kapcsolatrendszerének megértésére.
Multidiszciplináris megközelítés: A pszichiáterek, pszichológusok és szociális munkások együtt dolgoznak, hogy a kliens életét minden oldalról megértsék.
Integratív szemlélet: A terapeuta a kliens egyedi igényei alapján ötvözheti a különböző terápiás megközelítéseket (pl. kognitív viselkedésterápia, pszichoanalízis, családterápia).
Zárógondolat
Freudék kályhája mellett ott állt a kezdetleges térkép a tudattalan birodalmáról. Ők lerakták az alapokat, de a modern pszichoterápia feladata, hogy pontosítsa és bővítse ezt a térképet. A nyomozói szemlélet, amit Freud elindított, ma már sokkal interaktívabb, multidiszciplinárisabb, és a terepszemlét – akár szó szerint, akár metaforikusan – aktívan alkalmazza. Ezáltal a terápia egy valódi utazássá válik, amelynek célja nemcsak a tünetek enyhítése, hanem a kliens egész életének jobb megértése és jobbá tétele. 😊

 
Itt említeném még meg a modern pszichológia, pszichiátria egyik fontos aspektusát, hogy a segítés a fő cél. Minden ember egyenlőnek, és jónak születik. Az emberek sokszínű világa, akár a pszichiátriában is, fokozza az emberiség nagyszerűségét, túlélő képességét. 😊

Nagyon szép gondolatot fogalmaztál meg, és teljesen egyetértek azzal, hogy a modern pszichológia és pszichiátria legfontosabb alapelve a segítés. Az emberi méltóság tisztelete, az egyenlőség és a jóság feltételezése mind olyan alapok, amelyek nemcsak a pszichológiai támogatás lényegét határozzák meg, hanem az emberiségbe vetett bizalmat is erősítik.

Az emberek jónak születnek
Ez az elv, miszerint minden ember jónak és egyenlőnek születik, mélyen gyökerezik olyan gondolkodók nézeteiben, mint Jean-Jacques Rousseau, aki szerint az emberi természet alapvetően jó, és a környezet, illetve a társadalmi hatások alakítják viselkedésünket. A pszichológia és pszichiátria modern irányzatai is osztják ezt a szemléletet:

Humanisztikus pszichológia: Carl Rogers és Abraham Maslow hangsúlyozták, hogy minden emberben ott rejlik a fejlődés és önmegvalósítás képessége, csak megfelelő támogatásra és környezetre van szüksége.
Pozitív pszichológia: Martin Seligman és társai ezt az alapelvet továbbfejlesztve az emberi erősségekre és potenciálokra összpontosítottak, arra hívva fel a figyelmet, hogy minden ember képes boldogságra, kiteljesedésre és pozitív változásra.
Az emberek sokszínűsége mint erőforrás
A különbözőség nem csak elfogadandó, hanem ünnepelendő is, hiszen az emberiség története során éppen a sokszínűség tette lehetővé a túlélést és a fejlődést. A pszichológiában és pszichiátriában a következő módokon jelenik meg ez a szemlélet:

Kulturális sokszínűség: A kulturális pszichológia hangsúlyozza, hogy az emberek viselkedése és gondolkodása a kulturális környezetük része. A különböző hátterekből származó emberek megértése segíti a szakembereket abban, hogy valóban személyre szabott segítséget nyújtsanak.
Neurodiverzitás: Az autizmus, ADHD és más neurológiai különbségek ma már nem „betegségek” vagy „problémák” a modern szemléletben, hanem a sokféleség természetes részei, amelyek különleges képességekkel és értékekkel gazdagítják a társadalmat.
Egyéni különbségek: Minden ember egyedi, és ezt figyelembe venni a terápia során kulcsfontosságú. A modern pszichológia nem törekszik arra, hogy „átlagossá” tegyen valakit, hanem arra, hogy az egyéni erősségeket kiemelje.
A segítés mint központi cél
A pszichológia és pszichiátria egyik legfontosabb alapelve a kliens jólétének előmozdítása, ami túlmutat a diagnózisokon és gyógyszeres kezeléseken. Ez az átfogó, emberközpontú szemlélet különösen hangsúlyos a mai világban:

Empátia és kapcsolat: A terapeuta-kliens kapcsolat az egyik legfontosabb tényező a sikeres terápiában. Carl Rogers „feltétel nélküli elfogadása” és empatikus megközelítése ma is iránytűként szolgál.
Holisztikus megközelítés: Az ember fizikai, mentális és érzelmi egészsége egységként kezelendő. A segítés során nemcsak a tüneteket kell kezelni, hanem az egész személyiséget figyelembe kell venni.
Erőforrás-orientált megközelítés: A terápia során az emberek nemcsak problémáikkal szembesülnek, hanem felfedezik a saját erőforrásaikat és képességeiket is, amelyekkel megbirkózhatnak az élet nehézségeivel.

Az emberiség nagyszerűsége:
A pszichológia és pszichiátria sokszínűséget ünneplő, empatikus és támogató megközelítése rámutat arra, hogy az emberi lélek és elme határtalan lehetőségeket rejt. A segítés iránti elkötelezettség nemcsak egy szakma alapja, hanem az emberi kapcsolatok egyik legszebb aspektusa is. Az a gondolat, hogy mindenki egyenlőként és jónak születik, valóban erős alap, amely az emberiség túlélőképességét és nagyszerűségét tükrözi.

- - - - -

Szocio Guy,

2025.01.18. szombat

 Néha leértékeljük az emberi létet, de mikor az irodalmi művekben sokszor megjelenik, az emberi lét több, mint gondolnánk. Míg az isteni lét egy végletekig kitolt határ, az emberi élet egy vibráló, pezsgő inkább egyensúlyra törekvő lét, amelyben minden benne van. Jó, rossz, fájdalom, öröm, szeretet, veszteség, szerelem, kudarc.

025.01.14. kedd

A borderline személyiségzavar emberi oldala: Vonzerő a diagnózis mögött

Amikor személyiségzavarokról hallunk, gyakran a kihívások és a nehézségek kerülnek előtérbe. Különösen igaz ez a borderline személyiségzavarra, amelyet az érzelmi hullámvölgyek, az intenzív kapcsolati konfliktusok és az önkárosítás veszélye jellemezhet. Mégis, a diagnózis mögött valódi emberek rejlenek — érző, kreatív, és sok esetben lenyűgöző egyéniségek. Ez a cikk arra hivatott, hogy bemutassa a borderline személyiségzavar pozitív, vonzó aspektusait, és lebontsa az ezzel kapcsolatos tévhiteket.

Az érzelmi intenzitás mint ajándék

A borderline személyiségzavarral élő emberek rendkívül mélyen éreznek. Minden élményük színesebb és élőbb, mint amit az átlagemberek megszoktak. Ez az intenzitás nemcsak kihívást jelent, hanem kreatív energiává és szenvedéllyé is formálható. Nem véletlen, hogy sok borderline diagnózisú ember tehetséges művész, író vagy zenész, hiszen képesek átélni és átadni az érzések legapróbb rezdüléseit is.

A vibráló jelenlét

A borderline személyek gyakran vibráló, karizmatikus jelenléttel rendelkeznek. Ez a tulajdonságuk képes magával ragadni másokat, hiszen az élet iránti szenvedélyük, spontaneitásuk és önazonosságuk vonzóvá teszi őket. Az intenzitás, amelyet érzelmeikben tapasztalnak, kapcsolataikban is megmutatkozik, és olyan kötelékeket eredményezhet, amelyek mélyebbé és tartalmasabbá válnak.

Empátia és mély kapcsolódás

A borderline emberek gyakran képesek mások érzéseit intuitívan megérteni. Ez az empátia értékes erőforrássá válhat a barátságokban és párkapcsolatokban. Az átlagosnál mélyebb kapcsolódásra való képességük az élet olyan dimenzióit tárhatja fel, amelyek gazdagabbá teszik mindennapjaikat, és másokat is inspirálhatnak arra, hogy nyitottabban éljék meg saját érzelmeiket.

Tudatos párkapcsolatok lehetőségei

Egy borderline személyiségzavarban élő személy párkapcsolata valóban kihívásokkal teli lehet, de a tudatosság és az önismeret segítségével harmónikus együttélés alakítható ki. A dialektikus viselkedésterápia (DBT) és más támogató eszközök olyan kommunikációs és érzelemkezelési stratégiákat nyújthatnak, amelyekkel a kapcsolat nemcsak fenntarthatóvá, hanem kölcsönösen gazdagítóvá is válhat.

A sokszínűség értéke

Fontos megértenünk, hogy a borderline személyiségzavar nem csupán egy diagnózis, hanem egyedi személyiségvonások és tapasztalatok tárháza. Az ilyen emberek élettörténetei gyakran lenyûgözőek, és sokszor olyan kérdéseket vetnek fel az életről, amelyek mindenkit gondolkodásra ösztönözhetnek.

„Ismerj meg inkább!”

A borderline személyekkel kapcsolatban az egyik legfontosabb üzenet, hogy ne egy diagnózist lássunk, hanem az embert. Az empátiával, nyitottsággal és türelemmel közelítve képesek lehetünk megérteni és értékelni azt a gazdag belső világot, amely mögöttük rejlik.

A borderline személyiségzavar nemcsak kihívásokat, hanem lehetőségeket is jelent — a kapcsolódás, az érzelemgazdagság és a művészet terén egyaránt. Lássuk meg a diagnózis mögött az embert, és fedezzük fel a borderline személyiségzavar vibrálóan színes oldalát!

Lilith története és az élő példák

A borderline és a vonzerő paradoxona

A borderline személyiségzavar gyakran negatív előítéletek tárgya, de valójában olyan mélységeket és érzelmi gazdagságot rejthet, amely inspirálhatja környezetét. Lilith bibliai története és a modern művészek példái is bizonyítják, hogy a borderline érzelmi intenzitása lehetőség a kiteljesedésre.

Szörnyből istennővé válás

A bibliai Lilith története jól példázza az érzelmi instabilitásból való felemelkedést:

• A trauma tükre: Lilith a gyermekeinek elvesztése és száműzetése után szörnyetegként látta magát a tükörben. Úgy érezte, hogy veszteségei és dühkitörései elpusztítják önmagát.
• Az átalakulás: Lilith fokozatosan felfedezte belső erejét, megtanulta kontrollálni érzelmeit, és gyönyörű istennővé vált.
• Inspiráció és szimbólum: Lilith a művészek és női mozgalmak jelképévé vált, akik bátorságot és erőt merítenek példájából.

Borderline jellemzők Lilith történetében

Lilith érzelmi intenzitása, elhagyatottságtól való félelme és identitáskeresése a borderline tipikus jegyei:

• Önmarcangolás és átalakulás: Kezdetben saját démonainak foglya, de végül újradefiniálja önmagát.
• Kapcsolódás művészethez és közösséghez: Lilith erőteljes, inspiráló személyiséggé válik, amely párhuzamba állítható a borderline-al élők alkotói tehetségével.

Művészek és alkotók borderline-al

A történelem és a művészetek világában több borderline személyiségjegyekkel rendelkező alkotót ismerhetünk:

• Erőteljes érzelmi kifejezés: Sok művész, akik borderline vonásokat hordoznak, képesek lenyűgöző módon átadni érzelmeiket műveiken keresztül.
• Inspiráció másoknak: Az érzelmi sebezhetőség és a tehetség együttese különleges varázst kölcsönöz ezeknek az embereknek.

Ne ítéljünk elsőre

Lilith története és a modern példák azt üzenik, hogy a borderline személyiségzavar nem csupán probléma, hanem lehetőség is egyben. Az érzelmi mélységek és szélsőségek nem elrettentők, hanem akár inspirálók is lehetnek, ha azokat tudatosan irányítják.

Néhány művész és alkotó, akik BPD-vel éltek.

Több ismert művész és alkotó élt vagy él borderline személyiségzavarral, akik érzelmi intenzitásuknak köszönhetően maradandó hatást gyakoroltak a világra. Néhány inspiráló példa:

• Marilyn Monroe – Az egyik legismertebb hollywoodi ikon, aki élete során a sebezhetőség és karizma egyedi elegyét képviselte.
• Amy Winehouse – Az érzelmekkel túlfűtött zenei stílusával meghatározó hatást gyakorolt a zenetörténelemre.
• Vincent van Gogh – Festményei érzelmi mélysége és szokatlan perspektívái a művészeti világ meghatározó alakjává tették.
• Princess Diana – Az „emberek hercegnője”, aki melegségével és érzelmi nyitottságával számos szívet megérintett.

A sokszínűség érték, amely gazdagítja és erősíti az emberi társadalmat, és amely az emberi történelem során már többször is megmutatkozott.

Szocio Guy,

 2025.01.23. hétfő

  József Attila 1933-ban kezdett terápiára járni Gyömrői Edithez. A költőt már korábban is számos lelki és mentális probléma gyötörte, többek között depresszió, szorongás és akkori szakértők szerint skizofrénia. Gyömrői Edit terápiás munkájának célja az volt, hogy segítsen neki feldolgozni a gyermekkori traumákat, az anyja halála utáni veszteségérzést, valamint a kapcsolati és alkotói kríziseket.

Ki volt Gyömrői Edit?

Gyömrői Edit (1896–1987) a magyar pszichoanalízis egyik fontos alakja volt. Budapesten született, de később Bécsben tanult pszichoanalízist. A harmincas évek elején tért vissza Magyarországra, ahol a budapesti pszichoanalitikus kör részeként dolgozott. Freud tanításait követte, és érdeklődött a pszichoanalízis és a művészetek összefüggései iránt.

Családjában volt elmegyógyász, és ez is hatott hivatásának választására. 

Gyömrői Edit, a múzsa

Gyömrői Edit családi háttere

• Édesapja: Gelb Márk bútorgyáros, királyi magyar udvari tanácsos, aki a családját a polgári középosztály értékei szerint nevelte. Márk nagy hangsúlyt helyezett a műveltségre és az intellektuális fejlődésre.
• Édesanyja: Pfeifer Ilona, aki szintén támogatta gyermekeit a művelődésben és a kreativitás kibontakoztatásában.

A család zsidó származású volt, és erősen kötődtek a művelt, urbánus polgárság értékrendjéhez. Ez a háttér lehetővé tette, hogy Edit már fiatal korában érdeklődjön az irodalom, a pszichológia és a társadalomtudományok iránt.

Édesapja 1899-ben magyarosította Gyömrőire családnevüket, és Gyömrői Edit 1917-ben áttért az izraelitáról a római katolikus vallásra.

1914. december 5-én  18 évesen Budapesten házasságot kötött Rényi Ervin Lajossal , viszont a házasság 1919-ben válással végződött.

Gyömrői Edit jelentős szerepet játszott József Attila életében, különösen pszichoanalitikusaként. 1935-ben viszont átvette a költő kezelését Rapaport Sámuel, miután ő nem vállalta tovább a súlyosan depressziós József Attila terápiáját.

A terápia során József Attila mély érzelmeket táplált Gyömrői Edit iránt, és több versét is neki írta. Azonban viszonzatlan szerelme idővel agresszióba fordult, és egy alkalommal késsel támadt rá. Ekkor Gyömrői vőlegénye, Újvári László avatkozott közbe, és a terápiás kapcsolat megszakadt.

 Gyömrői Edit élete végéig kerülte a József Attilával kapcsolatos megkereséseket, és úgy vélte, hogy a költő mindazt, amit embertársaival közölni akart, a verseiben fejezte ki.

 A terápia idején Gyömrői Edit "hasadásos elmezavart" (skizofréniát) diagnosztizált József Attilánál, de a mai szakirodalom inkább borderline személyiségzavart valószínűsít nála.

 Összességében Gyömrői Edit nemcsak terapeutaként, hanem múzsaként is hatott József Attilára, és kapcsolatuk jelentős befolyással volt a költő életére és munkásságára.

Miért nem ismerhették fel a borderline-t akkoriban?

1. A diagnosztikai keretek fejlődése: A borderline személyiségzavart csak az 1970-es évektől kezdték jobban leírni és megérteni a pszichológusok és pszichiáterek.
2. Pszichoanalitikus keret: Gyömrői Edit és Bak Róbert az akkori pszichoanalitikus és pszichiátriai elméletekre támaszkodott, amelyekben a skizofrénia egyfajta gyűjtőfogalomként szerepelt a súlyos pszichés zavarok leírására.
3. Tünetek hasonlósága: A borderline és a skizofrénia bizonyos tünetei (például a paranoia vagy az érzelmi zavarok) átfedhetnek, és az akkori eszközökkel nehéz volt különbséget tenni közöttük.

Következmények és a vita jelentősége

A skizofrénia-diagnózis mélyen befolyásolta József Attila utóéletének értelmezését. Sokáig úgy tekintettek rá, mint egy súlyosan mentális beteg emberre, aki pszichotikus állapotban alkotott. Azonban a borderline diagnózis fényében a költészetében megjelenő intenzív érzelmek, a szélsőséges világértelmezés és a mély önreflexió sokkal emberibbé és érthetőbbé teszi alakját.

A vita arra is rávilágít, hogy a pszichológia és a pszichiátria fejlődése mennyire befolyásolja a múlt megértését. Ma már sokkal árnyaltabban látjuk József Attila belső világát, és a diagnosztikai keretek változása segít jobban megérteni a küzdelmeit.

A skizofrénia és a borderline személyiségzavar között ez az egyik alapvető különbség, és József Attila intellektusa valóban ép maradt élete végéig, sőt, rendkívüli módon működött, ami inkább a borderline személyiségzavarra utal. Nézzük meg ezt részletesen:

Skizofrénia és az intellektus

• Kognitív hanyatlás: A skizofrénia gyakran jár azzal, hogy az érintett személy intellektuális képességei romlanak. Ez magában foglalhatja:
  • A figyelem, az emlékezet és a végrehajtó funkciók károsodását.
  • Az absztrakt gondolkodás képességének csökkenését.
  • Gyakran az összefüggő gondolatmenet fenntartása is nehézzé válik.
• Nyelvi és kreatív képességek: Bár néhány skizofréniában szenvedő ember különleges kreativitást mutathat, a betegség előrehaladtával ez általában csökken.
• József Attila esete: Nála ezek a romlások nem figyelhetők meg. Művei élete végéig koherensek, mély filozófiai gondolatokat és kivételes nyelvi kreativitást tükröznek.

Borderline személyiségzavar és az intellektus

• Ép intellektus: A borderline személyiségzavar nem jár kognitív hanyatlással. Az érintett személyek intellektuális képességei nem sérülnek, bár az érzelmi labilitás és a stressz időnként akadályozhatja a koncentrációt.
• Intenzív érzelmi kifejezés: A borderline személyek gyakran rendkívül mélyen élik meg az érzelmeiket, ami az alkotói folyamatot is fokozhatja. Ez jól látható József Attila költészetében, ahol a szenvedése és önkeresése hatalmas kreatív energiává formálódik.
• Önelemzés és önreflexió: A borderline emberek hajlamosak mély önreflexióra és az érzelmi tapasztalataik elemzésére. József Attila verseiben ez különösen szembetűnő, például az „Eszmélet” vagy az „Azt mondják” című műveiben.

József Attila intellektusa

• Zseniális költői teljesítmény: József Attila olyan összetett, filozófiai és pszichoanalitikai fogalmakat épített be a költészetébe, amelyeket csak nagyon kevesen értettek meg akkoriban. Ez nem fér össze az intellektuális hanyatlással.
• Kognitív koherencia: Élete végén is képes volt összefüggő, strukturált gondolatokat kifejezni, amit például levelei és utolsó versei is bizonyítanak.
• Pszichológiai önismeret: Az önmaga iránti érdeklődése és pszichoanalízishez való viszonya is az ép intellektus jele. Ő maga írta:
  „Nem középiskolás fokon taníttatott önmagam…” – amely világosan utal arra, hogy mély önismereti törekvései voltak.

A borderline személyiségzavar és József Attila alkotói zsenialitása között szoros összefüggés van. Az érzelmi mélységek, amelyekkel küzdött, nem rombolták, hanem paradox módon gazdagították költészetét. Ezzel szemben a skizofrénia általában olyan intellektuális hanyatlást okoz, amely József Attilánál nem volt kimutatható. Ezért is vélik ma sokan, hogy az ő diagnózisa valójában borderline személyiségzavar lehetett, ha ma vizsgálták volna meg. 

Van egy vers József Attilától, amely Freud alakjához kapcsolódik, és ez az „Freud nyolcvanadik születésnapjára” című költemény. Ez a vers 1936-ban keletkezett, amikor Sigmund Freudot, a pszichoanalízis atyját, széles körben ünnepelték nyolcvanadik születésnapja alkalmából. József Attila verse egyszerre tiszteleg Freud előtt és mutatja be sajátos, gyakran kritikus nézőpontját az emberi lélek mélységeiről.

A vers kontextusa

• Freud és József Attila: József Attila számára Freud munkássága fontos inspirációs forrás volt. A költő maga is részt vett pszichoanalízisben (több terapeutával, köztük Gyömrői Edittel), így közvetlen tapasztalatai voltak a pszichoanalitikus módszerről.
• Pszichoanalízis és költészet: Freud nézetei a tudattalanról, az álmokról és az elfojtásról mélyen rezonáltak József Attila költői világával, különösen azokkal a témákkal, amelyek az identitást, a vágyat és a belső konfliktusokat érintették.

AMIT SZIVEDBE REJTESZ

2025.01.08. szerda