narrativalabor
https://narrativalabor.blog.hu
Socio Guy,
Lélek | Jog | Társadalomfilozófia
Lélektér és Jogszféra - Világépítés
Világok születése
2025.10.19. vasárnap
A csillagok utolsó fénye kihunyt a régi univerzumában. Helena állt az üres térben, minden bolygó, minden csillag, minden élet megfagyva körülötte. A testét már régen elhagyta, de a szívében és tudatában még élt minden emlék, minden érzés.
Most végre elmesélte a hőhalált, és Lilith felé fordult, szemében könnycseppek villantak, de nem gyengeségből — hanem mert az egész halál, és teremtés fájdalma és szépsége egyszerre lüktetett benne.
„Lilith… képzeld el,” kezdte Helena, hangja remegett, de minden szó súlyos volt, mint a csillagok sorsa, „amikor az utolsó csillag is kialudt, amikor az utolsó bolygó is megfagyott… én még ott voltam. És tudtam, hogy nem lehet többé csak nézni. Tudtam, hogy teremtenem kell.” Kicsit elhallgatott Helena, majd folytatta: „… húsz éves voltam Lilith a ti időtökkel mérve, amikor az univerzumom a véghez ért. Kihűlt, minden energia kiegyenlítődött a világban. Igen, még fiatal voltam, de egy életnyi tudással felkészítve. A népem — az egész kollektív populációm — mindent átadott, amit tudott. Én voltam az, aki kilépett a testéből, aki látta a véget, és mégis… majd megpróbáltam új életet létrehozni. Pontosabban lehetőséget, hogy új élet alakuljon ki.”
Helena szeme elhomályosult, de a hangja erős maradt. „A négy erőt — a gravitációt, az elektromágnesességet, a gyenge és erős kölcsönhatást — egyensúlyba kellett hoznom. Egyensúlyba, hogy a bolygók évmilliárdok múltán élni tudjanak. Nem tudtam, hogy sikerül-e… de muszáj voltam megpróbálni.” Majd Helena a fekete éjszakai égre nézett.
„És közben… rájöttem. Rájöttem, hogy van valami az univerzumok fölött. Valami… hatalmasabb, amit a mi világunk nem képes teljesen felfogni. Valami, ami a lehetőségek és a valóságok hálója, a Végtelen. Nem az én univerzumom, nem az én erőm, de ott van… és mindent összeköt. Nem is a multiverzum, hanem maga a Hyperlogosz.”
Lilith közelebb hajolt. Szemeiben lángolt a szenvedély, a fájdalom és az értés vágya. „És most…?” suttogta, szinte kérve, szinte könyörögve: „most, akkor hogyan teremtettél új világot, Helena? Hogyan élted túl mindezt?”
Helena mély levegőt vett, és a hangja már nemcsak vallomás, hanem ígéret is volt.
„Új univerzumot hoztam létre, Lilith. De nem csak létrehozom… tanultam, és ma is tanulok belőle. Minden rezdülésből, minden impulzusból, minden új életből. És egyszer majd te is meglátod, hogy a teremtés nem csupán erő, hanem szeretet, figyelem és vágy a kapcsolódásra. Mert a végtelen hálója él, Lilith… és mi benne vagyunk. Mindig is benne voltunk.”
Lilith keze Helena kezéhez simult. A szemük találkozott, és abban a pillanatban mindketten érezték: nem csupán a múltat, a veszteséget és a teremtést látják, hanem a Végtelen lehetőségeit is, amely még előttük áll.
HARLEY J. BROOKS - Author
Socio Guy,
A szolnoki bűnözési hullám - nézzünk a színfalak mögé
2025.10.18. szombat
Bűnözés emelkedése Szolnokon/Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
- A bűnözés emelkedése Szolnokon és Jász-Nagykun-Szolnok megyében
2024 decembere és 2025 februárja között a megye a második helyre került az országos bűntérképen, 294 regisztrált bűncselekménnyel (Nógrád megye után).
A tendencia aggasztó: 2022 és 2023 között 40%-kal nőtt a bűnesetek száma, és a növekedés 2025-ben is folytatódik. Az országos mintázat — különösen az online csalások és lopások robbanásszerű emelkedése — Szolnokon is megfigyelhető.
A KSH adatai szerint 2025 első negyedévében 20–30%-kal több bűncselekményt regisztráltak, mint 2024 azonos időszakában. - A pandémia utáni gazdasági nyomás (infláció, munkanélküliség) és a nyári fesztiválszezon magyarázza inkább, mintsem a hajléktalanok "túlzott segítése".
- A kapitány kijelentése — miszerint „a hajléktalanok jól érzik magukat” és „a polgárok túl sokat segítenek, etetik őket” — nem a probléma strukturális megoldását célozza, hanem a kontroll fenntartását.
Ez a szemlélet a rendészeti logika klasszikus megnyilvánulása: a cél nem a társadalmi okok kezelése, hanem a látható rend fenntartása. Tehát a strukturális szegénységet, lakhatási válságot, mentális egészségügyi hiányokból következő problémákat figyelmen kívül hagyja. - Ez a diskurzus könnyen válik olyan narratívává, ami az empatikus cselekvést bűnösnek, a hajléktalanokat pedig „problémának” mutatja. Kriminalizálja.
Ez két dolgot jelent:
-
Szőnyeg alá söprés retorikailag:
-
Ahelyett, hogy szociális vagy gazdasági eszközökkel kezelnék a hajléktalanság okait (lakhatás, munka, mentális egészség), a kapitány a kommunikációban a felelősséget a hajléktalanokra és a segítőkre hárítja.
-
Ez egy pszichológiai mechanizmus is: ha a probléma „mások hibája”, nem kell saját eszközökkel komplex megoldást találni.
-
-
Rendészeti logika dominanciája:
-
A rendőrség célja nem a társadalmi problémák gyökerének kezelése, hanem a látható rend fenntartása.
-
Ha a hajléktalanok jól érzik magukat, az „probléma”, mert a rendőrség nem tudja demonstrálni a kontrollt – függetlenül attól, hogy a társadalom számára mi lenne valóban hasznos.
-
Nézzük, milyen alternatív, valódi megoldások léteznek a hajléktalanság kezelésére, amelyek társadalompszichológiai és szociológiai szempontból is megalapozottak, szemben a „szőnyeg alá söpréssel”.
1. „Housing First” modell – Lakhatás először
-
Elv: A hajléktalanoknak először stabil lakhatást biztosítanak, mielőtt más problémákat (munka, mentális egészség, függőség) kezelnének.
-
Társadalompszichológiai hatás: A stabil lakhatás csökkenti a stresszt, javítja az önbecsülést és a döntéshozatali képességet. Ha az emberek biztonságban érzik magukat, hajlandóbbak együttműködni a szociális és egészségügyi programokkal.
-
Példa: Finnországban és több amerikai városban a Housing First program bizonyítottan csökkentette a hajléktalanok számát és a rendőrségi beavatkozások szükségességét.
2. Integrált szociális szolgáltatások
-
Elv: A hajléktalanság komplex társadalmi probléma, amelyet egységesen kell kezelni – a mentális egészségtől és a függőségektől kezdve a lakhatásig, az egészségügyig és a munkaerőpiaci lehetőségekig.
Ugyanakkor ma már a munkanélküliség nem elsősorban a képzetlenség következménye. Egyre több magasan képzett, akár több diplomával rendelkező ember is tartósan munka nélkül marad, gyakran évekre.
Ez azt jelzi, hogy a munkaerőpiac szerkezeti problémákkal küzd, és a hagyományos „képzéssel megoldjuk” politika már nem működik.
Olyan támogatási és foglalkoztatási rendszerekre van szükség, amelyek valós, hosszú távú munkalehetőségeket teremtenek, nem csupán statisztikai sikereket. -
Az Európai Unió számos programmal támogatja a foglalkoztatást és a munkához jutást, ugyanakkor a támogatások felhasználása gyakran torzul a gyakorlatban.
Egyes vállalkozások rövid távú érdekeltsége abban áll, hogy a munkaerőpiaci nehézségeket fennmaradó problémaként kezeljék: amíg tart a támogatási időszak, foglalkoztatják a dolgozókat, majd annak lejártával gyakran elbocsátják őket.
Ez a mechanizmus nem a társadalmi integrációt erősíti, hanem éppen azt akadályozza meg, hogy a hátrányos helyzetűek — köztük a hajléktalanok vagy tartós munkanélküliek — tartósan visszatérjenek a munka világába.
A rendszer így önmagát tartja fenn, és paradox módon érdekeltté válik a problémák újratermelésében, miközben a valódi cél – a stabil, hosszú távú foglalkoztatás – háttérbe szorul. -
Összességében a társadalompszichológiai hatás jelentősen megváltozik, ha az emberek érzik, hogy a rendszer támogatja őket, és nem bünteti. A bizalom és a támogatottság érzése erősíti a társadalmi integrációt, csökkenti az elidegenedést és az „ellenállás” érzését, amit a túlszabályozott, rendészeti megközelítés kiválthat. Ha ezzel párhuzamosan a munkanélküliség is csökken, az a lakhatási válság mérséklődését is elősegíti — bár ezen a területen még jelentős feladatok maradnak. A lakástámogatási rendszereket át kell alakítani, és a hangsúlyt a megfizethető lakások építésére kell helyezni, hogy a kínálat bővülése csökkentse az árakat, valamint visszaszorítsa a pénzügyi spekulációt a lakáspiacon.
Empátia és közösségi megoldások: olcsóbb és hatékonyabb
A hajléktalanság kezelésében a strukturális és empatikus megközelítés egyszerre csökkenti a társadalmi feszültséget és a költségeket. A stabil lakhatás, a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a munkaerőpiaci támogatás és a közösségi részvétel nemcsak az érintettek életminőségét javítja, hanem megakadályozza a konfliktusok és rendőrségi beavatkozások állandó, költséges körét.
A társadalompszichológiai hatások jól láthatóak:
-
Ha az emberek érzik, hogy támogatják őket, kevésbé érzik kényszernek a szabályokat, csökken az ellenállás és a konfliktus a hatóságokkal.
-
A közösségi programok és az empátia-alapú rendészeti megközelítés erősíti a társadalmi integrációt, a hajléktalanok aktívan részt vesznek saját életük alakításában, és nő az önrendelkezés érzése.
-
A nyilvános diskurzus keretváltása („együttműködés” vs. „probléma”) tovább csökkenti a feszültséget, és a segítő szervezetek munkáját hatékonyabbá teszi.
Gazdasági logika:
-
Egy támogatásokkal, lakhatással és integrált szolgáltatásokkal dolgozó modell jóval olcsóbb, mint a folyamatos rendfenntartás és a bűnügyi beavatkozások.
-
Finnország példája, a Housing First programok és több amerikai város gyakorlata is azt mutatja, hogy a stabil lakhatás és a közösségi integráció csökkenti a rendőrségi beavatkozások szükségességét, valamint a sürgősségi ellátás és az intézményi költségek terheit.
Röviden: a társadalmi befektetés – empátia, támogatás, stabil lakhatás – megtérül, miközben csökkenti a büntető jellegű és káros intézkedések szükségességét. Segíteni olcsóbb, mint folyamatosan rendet fenntartani.
1. A szociális munkások „fatalista” nézőpontja
Amikor azt mondják, hogy a romák helyzete „örök probléma” és „megoldhatatlan”, az gyakran az általánosítás és a pesszimizmus tipikus példája.
Pszichológiai szempontból két mechanizmus figyelhető meg:
-
Kivetítés: a szociális munkások saját frusztrációjukat („nem tudunk segíteni mindenkin”) vetítik ki a problémás csoportokra, így a helyzetet külsőnek érzékelik, ami védekező mechanizmusként működik.
-
Determinista gondolkodás: azt sugallják, hogy a társadalmi helyzet állandó, ami csökkenti a motivációt a kreatív, strukturális megoldások keresésére.
Brit tapasztalatok alapján – ahol gyakran a strukturális és innovatív megoldásokra helyezik a hangsúlyt – ez a fatalizmus szinte felfoghatatlan lehet. A különbség kultúrák közötti szemléletben is rejlik: egyes rendszerek a lehetőségekre koncentrálnak, mások a problémák állandóságára.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nincs kiút. Sok probléma csak több emberöltő folyamatos munkájával oldható meg, de elkezdeni mindig érdemes, mert minél később kezdjük, annál később érünk el kézzelfogható eredményeket.
Szociálpszichológiai elemzés: politika és bűnözés
A gyanú, hogy politikai szereplők rájátszanak a bűnözés emelkedésére, nem alaptalan – nem konspirációról van szó, hanem jól dokumentált mechanizmusokról.
Félelemkeltés és morális pánik (Cohen):
Stanley Cohen Folk Devils and Moral Panics című munkája szerint a média és a politika felerősít apró incidenseket, hogy morális pánikot keltsen. Szolnokon például a Mi Hazánk tüntetései során a „vérségi alapon szerveződő bűnözés” narratívát erősítették, amely etnikai csoportokat – például romákat vagy hajléktalanokat – céloz meg. Ennek célja lehet a párt támogatottságának növelése, miközben a társadalmi félelem nő. A kapitány nyilatkozata, amely a hajléktalanokat hibáztatja, tipikus victim blaming: a segítőket és az érintetteket teszi felelőssé, nem pedig a strukturális szegénységet.
Politikai instrumentalizálás (Group Threat Theory):
Gordon Allport elmélete szerint, ha egy kisebbséget fenyegetésként mutatnak be, a többség szolidaritása csökken. A helyi diszkóesetben például a „romaságuk miatt nem engedték be őket” rész provokációként is értelmezhető, ha politikai aktorok használják fel a narratívát. A bűnözés statisztikailag valós lehet, de szelektíven hangsúlyozva centralizálja a hatalmat a rendőrségnél és a kormányzatnál.
Hatalomközpontosítás és engedelmesség:
Politikai hangok mintha hallhatók lettek volna, hogy a kapitány hozzon törvényeket. A kapitány és a végrehajtók szerepe nem a törvényalkotás, hanem a végrehajtás. Ha mégis „törvényt hoznak” a rendfenntartás ürügyén, az a 1994. évi XXXIV. tv. megsértése lehet. Pszichológiai szempontból ez a Milgram-kísérletekhez hasonló engedelmességi mechanizmus: a lakosság fél a hatóságtól, öncenzúrázik, és kevesebbet segít a rászorulóknak.
Socio Guy,
A pszichológia rendszerfája
A pszichológia rendszerfája
A jungi pszichológia önismeretre épít, de van patológiás és terápiás pszichológia is. Vajon lefedi ez a három az egész tudományt, vagy sokkal több van mögötte?
Amikor Jung az individuáció útjáról beszélt, nem terápiát, hanem utazást írt le.
De vajon a pszichológia csak az önismeretről szól?
NEM!
A pszichológia ma egy élő fa: gyökerei a biológiában, törzse az emberi viselkedésben, lombjai pedig a tudat és a létezés kérdéseiben élnek.
Az árnyék, a kollektív dinamika és az autoriter hatalom pszichológiája
2025.10.04. szombat
Az emberi psziché és a társadalom közötti kapcsolat vizsgálata mindig is izgalommal járt a pszichológusoknak és a filozófusoknak. Carl Gustav Jung elmélete az árnyékról különösen releváns, ha az egyéni és kollektív viselkedés destruktív mintáit szeretnénk megérteni.
Az árnyék – az elfojtott, elutasított személyiség-rész – nem pusztán sötét, hanem életvédő, túlélő funkciót is betölt. Ahogy egy bölcs indián mese tanítja: az emberben két farkas harcol. Az egyik a félelmet, dühöt, irigységet és gyűlöletet testesíti meg, a másik a szeretetet, békét, őszinteséget és reményt. Az, amelyiket „etetjük”, erősödik, de mindkettőre szükség van a túléléshez és a belső egyensúlyhoz.
Az autoriter rendszerek pszichológiai dinamikája kiválóan illusztrálja az árnyék kollektív szintű működését. A túlzott kontroll, az elnyomás és a félelem légköre arra készteti az egyéneket, hogy feloldják belső árnyékukat – a túlélési és önvédelmi mechanizmusokat –, és ezek a mechanizmusok destruktív cselekedetekben öltenek testet.
A náci Németország példája mutatja, hogy teljesen empatikus, normálisan működő emberek is pusztítóvá válhatnak, amikor a félelem és a konformizmus táplálja belső árnyékukat. Először túlélési mechanizmusként, majd belülről fakadó kegyetlenségként jelenik meg az árnyék, ami a társadalom egészét mérgezi.
Hasonlóan, Boudicca esete is példaként szolgál: a brit királynő inkább az elnyomás és a kisebb vereség várakozásának hatására felszabadította belső árnyékát, amely heves, mindent elpusztító bosszúban nyilvánult meg. A történelmi kontextus rámutat arra, hogy az árnyék kontrollálatlan felszabadítása, kollektív szinten, mindig destruktív következményekkel jár. Boudicca pusztítása ellenére ma a szabadság és az elnyomás elleni küzdelem szimbólumaként él az Egyesült Királyság kollektív emlékezetében, így története egyszerre tanúsága az árnyék erejének és a heroikus szimbolikának. (Elkeseredett küzdelem Róma ellen.)
Az árnyék felismerése és tudatos kezelése kulcsfontosságú mind egyéni, mind kollektív szinten. A testőr-hasonlat jól szemlélteti ezt: az árnyék a túlélésért és a védelemért dolgozik, de irányításra és tudatos figyelemre van szüksége. Az autoriter rendszerek éppen azt akadályozzák meg, hogy az árnyék kontrollált módon működjön, így a kollektív destruktivitás „természetessé” válik.
A jungi modell 2025-ben is aktívan jelen van az akadémiai pszichológiában, különösen a kulturális komplexusok, archetipikus pedagógia és a mélylélektan alkalmazásában. A XXIII. Nemzetközi Analitikus Pszichológiai Kongresszus Zürichben (2025. augusztus 24–29.) a jungi pszichológia elméleti, klinikai és kulturális vonatkozásait vizsgálja a kortárs társadalmi kihívások, mint a kollektív trauma fényében. A Pacifica Graduate Institute posztgraduális képzései és a Journal of Analytical Psychology konferenciái tovább erősítik a modell relevanciáját. A tudományos közegben így a jungi elmélet folyamatosan fejlődik, és alkalmazkodik a modern társadalmi és pszichológiai kérdésekhez.
Összességében az árnyék integrálása – egyéni és kollektív szinten – nem pusztán önismereti feladat, hanem társadalmi túlélési mechanizmus is. Az empatikus farkas etetése, a testőr tudatos irányítása és a kollektív árnyék kezelésének képessége mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egy közösség ne pusztítóvá, hanem életfenntartóvá váljon.
Kiegészítés: a szervezet és az autoriter rendszer önpusztítása
Az emberi szervezet analógiáján keresztül jól látható, hogyan válik egy rendszer önpusztítóvá, ha az egyes részek – vagyis a sejtek – egymással totálisan versengenek. Egy egészséges szervezetben a sejtek együttműködnek: különböző típusú sejtek és szövetek harmonikusan működnek a szervezet egészségéért. Az autoriter rendszer azonban gyakran az ellenkezőjét éri el: a hatalmi struktúrák és az egyének a dominanciáért, a túlélésért és az előnyökért küzdenek egymás ellen.
Ez az állapot hasonló a leukémiához. A fehérvérsejtek „győzni akarnak”, minden erőforrást magukhoz vonnak, elpusztítva a normál sejteket. Rövid távon erősnek tűnik a rendszer – vagy a szervezet –, mert a domináns elemek kontroll alatt tartják a többieket. Hosszú távon azonban a holisztikus együttműködés hiánya miatt a rendszer elpusztul: a túlzott versengés mérgezi az egész szervezetet.
Az autoriter rendszerekben ugyanez történik: a vezető és a hatalmi körök dominanciára törekvése, valamint a félelem és konformizmus fenntartása először „stabilitást” adhat, de hosszú távon önpusztítóvá válik a társadalom egészére nézve. Az együttműködés, a kollektív felelősség és az empatikus működés háttérbe szorul, miközben a destruktív, árnyékos impulzusok dominálnak.
Ez a biológiai analógia így világosan megmutatja, hogy a rövid távú erő és stabilitás gyakran hosszú távú pusztulást rejt magában: a rendszer csak látszólag erős, valójában önpusztítóvá válik, ahogy a leukémiás szervezet is.
Socio Guy,
TESZT – Pszichológiai kihívás: Disszociációs zavarok
2025.10.02. csütörtök
A disszociációs zavarok a pszichológia egyik legizgalmasabb és legösszetettebb területei. Gyakran keverik őket más fogalmakkal, például a disszociális vagy antiszociális viselkedéssel – pedig teljesen más jelenségekről van szó. Ez a teszt segít elmélyíteni a tudásodat, miközben próbára teszi, mennyire tudsz különbséget tenni a hasonló kifejezések között. Vajon hány pontot érsz el?
***
1. kérdés
Mi jellemzi leginkább az affektív disszociációt?
A) Az érzelmek részleges vagy teljes leválasztása extrém helyzetekben
B) Több elkülönült identitás váltogatása
C) Az emlékek teljes elvesztése traumát követően
D) A külvilág irreálisnak tűnése
2. kérdés
Mi a disszociatív identitászavar (DID) legfőbb jellemzője?
A) Több elkülönült identitás vagy én-állapot váltogatása amnéziás szakadásokkal
B) Rövid távú stresszreakció
C) Csak átmeneti érzelemleválasztás
D) Fiziológiai álomparalízis
3. kérdés
Melyik nem tartozik a disszociatív zavarok közé a DSM-5 szerint?
A) Disszociatív amnézia
B) Deperszonalizáció/derealizációs zavar
C) Disszociális személyiségzavar
D) Disszociatív identitászavar
4. kérdés
Mi a leggyakoribb disszociációs forma?
A) DID
B) Affektív disszociáció
C) Disszociatív fuga
D) Szomatoform disszociáció
5. kérdés
Mi nem tipikus példája az affektív disszociációnak?
A) Stresszes vizsgahelyzetben a testtől való érzelemleválasztás
B) Trauma alatt érzelmek átmeneti „lefagyása”
C) Több elkülönült identitás előtörése
D) Extrém stresszhelyzetben az érzelmek átmeneti hiánya
6. kérdés
Mi jellemzi a deperszonalizációt?
A) Az ember úgy érzi, mintha kívülről látná saját magát
B) A külvilág nem tűnik valóságosnak
C) Testi funkciók kiesése szervi ok nélkül
D) Több identitás váltogatása
7. kérdés
Melyik állítás igaz az álomparalízisre?
A) Az élmény tartós és traumatikus, hasonló DID-hez
B) REM-fázisban fordul elő, amikor az agy ébren van, de a test izmai bénultak
C) Mindig pszichológiai trauma okozza
D) Több elkülönült én-állapot váltogatása jellemzi
8. kérdés
Melyik a szomatoform disszociáció tipikus példája?
A) Érzelemleválasztás extrém helyzetben
B) Ideiglenes bénulás vagy vakság szervi ok nélkül
C) Deperszonalizáció epizód
D) Több identitás váltogatása
9. kérdés
Mi különbözteti meg a disszociatív zavarokat a disszociális személyiségzavartól?
A) Mindkét zavar elsősorban identitástöredezettséggel jár, de a disszociálisban ez erősebb antiszociális elemekkel párosul
B) A disszociatív zavarok a pszichés funkciók töredezettségére utalnak (pl. identitás, emlékek szétválása), míg a disszociális személyiségzavar közösségellenes viselkedésre, empátiahiányra és normák figyelmen kívül hagyására
C) A disszociális zavarok a tudat szétválására, a disszociatívak pedig a társadalmi normák megsértésére utalnak
D) Nincs lényeges különbség köztük, mindkettő disszociatív viselkedést jelent, amelyet trauma vált ki
10. kérdés
Mi nem lehet átmeneti, adaptív affektív disszociáció példája?
A) Szennyvízbe nyúlás a munkahelyen a feladat teljesítéséhez
B) Katonai stresszhelyzetben az érzelem „lefagyása”
C) Tartós, krónikus DID
D) Trauma alatt átmeneti érzelemleválasztás
11. kérdés
Mi a disszociatív amnézia legjellemzőbb formája?
A) Trauma vagy stressz által kiváltott emlékezetkiesés bizonyos időszakokra
B) Állandó memóriahiány minden életeseményre
C) Több identitás váltakozása
D) Deperszonalizáció érzés
12. kérdés
Melyik állítás nem igaz a disszociáció adaptív funkciójára?
A) Segít túlélni extrém stresszt
B) Az érzelmek átmeneti „lefagyását”, „kikapcsolását" teszi lehetővé
C) Mindig hosszú távú pszichés problémához vezet
D) Megkönnyíti a trauma feldolgozását
13. kérdés
Mi a derealizáció lényege?
A) A külvilág irreálisnak vagy álomszerűnek tűnik
B) Több identitás váltogatása
C) Állandó memóriahiány
D) Érzelmek teljes leválasztása
14. kérdés
Melyik jellemző leginkább a traumához kapcsolódó affektív disszociációra?
A) Teljes emlékezetkiesés minden eseményre
B) Rövid, átmeneti érzelemleválasztás extrém stresszhelyzetben
C) Krónikus személyiségváltozás
D) Több identitás kialakulása
15. kérdés
Melyik tünet utalhat disszociációra?
A) Emlékek részleges hiánya traumás esemény után
B) Teljes fizikai bénulás szervi ok nélkül
C) Több identitás váltogatása
D) A fentiek mind
16. kérdés
Mi nem tekinthető disszociatív zavar tünetének?
A) Átmeneti érzelemleválasztás stresszhelyzetben
B) Hosszú távú, adaptív érzelmi feldolgozás
C) Disszociatív amnézia
D) Deperszonalizáció
17. kérdés
Mi jellemezheti az affektív disszociációt stresszhelyzetben?
A) Az érzelmek átmeneti elzárása
B) Tartós identitásváltás
C) Teljes memóriahiány minden eseményre
D) Állandó derealizáció
18. kérdés
Melyik állítás igaz a disszociatív zavarok és a PTSD kapcsolatára?
A) Mindig ugyanazok a tünetek jelentkeznek
B) Disszociáció gyakran előfordul traumát követően
C) PTSD-ben sosem jelenik meg disszociáció
D) Mindkettő kizárólag krónikus, öröklött személyiségvonás
19. kérdés
Mi a „fuga” disszociatív jellegzetessége?
A) Hirtelen elutazás otthonról és később nem emlékszik rá, kimenekülés egy helyzetből
B) Rövid távú stresszreakció emlékezetkieséssel
C) Állandó deperszonalizáció
D) Több identitás váltogatása úgy, hogy nincs emlékezetkiesés
20. kérdés
Melyik nem tipikus kiváltója az affektív disszociációnak?
A) Trauma
B) Extrém stressz
C) Krónikus érzelmi feldolgozás
D) Életveszélyes helyzet
21. kérdés
Melyik állítás igaz az adaptív disszociációra?
A) Rövid távon segít a túlélésben
B) Mindig krónikus problémákat okoz
C) Mindig pszichotikus állapot
D) Mindig személyiségzavarhoz vezet
22. kérdés
Mi nem jellemző az affektív disszociációra?
A) Érzelmek átmeneti elválasztása
B) Identitásváltás
C) Rövid távú stresszkezelés
D) Átmeneti deperszonalizáció
23. kérdés
Melyik tünet tartozik a disszociatív zavarok közé?
A) Deperszonalizáció
B) Derealizáció
C) Disszociatív amnézia
D) Mind a fenti
24. kérdés
Melyik állítás igaz a DID hosszú távú hatásaira?
A) Mindig adaptív és nem káros
B) Gyakran súlyos pszichés és funkcionális zavarokhoz vezet
C) Csak rövid távú stresszreakció
D) Mindig teljesen gyógyítható gyógyszerrel
25. kérdés
Mi az átmeneti affektív disszociáció leggyakoribb előfordulási helyzete?
A) Vizsga, trauma, életveszély
B) Nyugodt alvás
C) Teljes kikapcsolódás
D) Mindennapos rutin
26. kérdés
Melyik nem tartozik a deperszonalizáció/derealizáció kritériumai közé a DSM-5-ben?
A) Énélmény kívülről való megfigyelése
B) Külvilág álomszerű, irreális érzése
C) Több identitás váltogatása
D) Tartós zavar a funkcionálásban
27. kérdés
Melyik a disszociáció leggyakoribb kiváltója?
A) Trauma
B) Szórakozás
C) Alvás
D) Táplálkozás
28. kérdés
Melyik állítás helytelen az affektív disszociációval kapcsolatban?
A) Mindig patológiás
B) Átmeneti érzelemleválasztás lehet stresszhelyzetben
C) Adaptív lehet a túlélés szempontjából
D) Rövid távú jelenség
29. kérdés
Mi a szomatoform disszociáció egyik példája?
A) Átmeneti vakság szervi ok nélkül
B) Rövid távú érzelemleválasztás
C) Deperszonalizáció
D) Traumás emlék elfelejtése
30. kérdés
Melyik nem tartozik a disszociatív zavarok közé?
A) Disszociatív amnézia
B) Disszociatív identitászavar
C) Deperszonalizáció/derealizáció
D) Generalizált szorongás
31. kérdés
Mi a legfontosabb különbség az affektív disszociáció és a disszociatív identitászavar (DID) között?
A) Az affektív disszociáció rövid, átmeneti érzelemleválasztás, míg a DID hosszabb, strukturáltabb állapot
B) Az affektív disszociáció mindig krónikus
C) A disszociatív zavar sosem jár érzelemleválasztással
D) Mindkettő teljesen azonos
32. kérdés
Mi nem adaptív funkciója a rövid távú affektív disszociációnak?
A) Segíti a túlélést extrém helyzetben
B) Lehetővé teszi az érzelem átmeneti leválasztását
C) Hosszú távon identitászavarhoz vezet
D) Rövid távon csökkenti a stressz súlyosságát
1.) A 1 pont
2.) A 1 pont
3.) C 2 pont
4.) B 1 pont
5.) C 2 pont, nehéz, negatív/kizárásos
6.) A 1 pont
7.) B 2 pont
8.) B 1 pont
9.) B 2 pont
10.) C 1 pont negatív/kizárásos
11.) A 1 pont
12.) C 2 pont
13. A 1 pont
14.) B 2 pont
15.) D 1 pont
16.) B 2 pont
17.) A 1 pont
18.) B 2 pont
19.) A 1 pont
20.) C 2 pont
21.) A 1 pont
22.) B 2 pont
23.) D 1 pont
24.) B 2 pont
25.) A 1 pont
26.) C 2 pont
27.) A 1 pont
28.) A 2 pont
29.) A 1 pont
30.) D 2 pont
31.) A 1 pont
32.) C 2 pont
Összesen: 47 pont
61% kettes 29 pont és fölötte
74% hármas 35 pont és fölötte
83% négyes 39 pont és fölötte
92% ötös 43 pont és fölötte
Ha észrevételed vagy pontosító megjegyzésed van a teszttel kapcsolatban, örömmel várom a hozzászólásokat. A pszichológia közös tanulás, és minden nézőpont értékes lehet. :)
Socio Guy,
Disszociációs zavarok
2025.10.01. szerda
FONTOS!
Mi a különbség a disszociatív és a disszociális között?
A két szó nagyon hasonlóan hangzik, mégis teljesen eltérő jelenségeket jelöl, és gyakran félreértéshez vezet.
-
Disszociatív zavar: a tudat, az emlékek, az érzelmek vagy az identitás széttöredezését, szétkapcsolódását jelenti. Ilyen lehet például a depersonalizáció („mintha kívülről látnám magam”), a disszociatív amnézia vagy a disszociatív identitászavar (DID). Általában trauma áll a hátterében, és a lényeg a pszichés feldolgozás zavara.
-
Disszociális személyiségzavar: tartós személyiségműködési zavar, amelyet a társadalmi normák megszegése, empátia- és bűntudathiány, manipulatív és felelőtlen magatartás jellemez. Ez az angol antisocial personality disorder (ASPD) magyar megfelelője.
A disszociatív a tudat és az élmények töredezettségére utal, míg a disszociális a társadalmi normák és szabályok elutasítását fejezi ki. Bár a két kifejezés hasonló hangzású, nem szabad összekeverni őket.
Kezdjük:
Melyek a disszociációs zavarok:
1. Disszociáció fogalma
-
Egy tág gyűjtőfogalom: az élmények, érzések, emlékek, vagy akár az identitás részleges „leválása”, széttöredezése.
-
Lehet enyhe (pl. autózás közben „elkalandozni” és nem emlékezni az útra), vagy súlyosabb (trauma utáni amnézia, deperszonalizáció).
-
Spektrum: az enyhe, normális jelenségtől a súlyos klinikai állapotokig terjed.
2. Disszociatív zavarok
A DSM-5 több különálló zavart sorol ide, pl.:
-
Disszociatív amnézia
-
Deperszonalizáció/derealizációs zavar
-
Disszociatív identitászavar (DID)
-
Egyéb, nem meghatározott disszociatív zavar
3. DID (A disszociatív identitászavar)
-
Ez a legkomplexebb és legritkább formája a disszociációnak.
-
Feltétele: több elkülönült identitás-állapot, visszatérő amnéziás epizódok, krónikus trauma háttér.
-
A disszociációs élmények kis része vezet el idáig.
4. Miért keverik össze?
-
Mert a hétköznapi nyelvben sokan úgy használják, hogy „disszociálok” = „szétesik a személyiségem”.
-
A pszichológusok közül sem mindenki differenciál finoman: ha hallanak deperszonalizációt vagy amnéziát, könnyen asszociálnak DID-re, pedig az egy nagyságrenddel súlyosabb állapot.
-
Disszociáció = ernyőfogalom.
-
DID = speciális, súlyos disszociatív zavar.
-
Minden DID disszociáció, de nem minden disszociáció DID.
Fogalmak tisztázása:
A helyzet az, hogy nincs egyetlen, minden tankönyv által kötelezően elfogadott lista, de a klasszikus szakirodalomban és a DSM–ICD diagnosztikai rendszerekhez kapcsolódó oktatásban több fő disszociációs forma van, amit érdemes tudni.
A disszociáció főbb formái (tankönyvi kategóriák)
-
Deperszonalizáció
– Saját testtől, érzésektől való elidegenedés („nem én vagyok”, „mintha kívülről nézném magam”). -
Derealizáció
– A külvilág valószerűtlensége, idegensége („mintha álomban lennék”, „a világ nem igazi”). -
Disszociatív amnézia
– Események, időszakok részleges vagy teljes kiesése (különösen traumákhoz kötve). -
Disszociatív fuga
– Identitásvesztés + céltalan utazás, majd visszatérés (ritka). -
Disszociatív identitászavar (DID)
– Több elkülönült identitás vagy én-állapot váltogatása, amnéziás szakadásokkal. -
Érzelmi leválasztás / érzelmi zsibbadtság (affektív disszociáció)
– Az érzelmek átélése megszűnik vagy tompul (pl. trauma közben „nem érzek semmit”). -
Szomatoform disszociáció
– Testi funkciók leválasztása: érzéskiesések, bénulás, vakság, amit szervi ok nem magyaráz.
Egyes szakirodalmakban említett további formák
-
Identitás-konfúzió: bizonytalanság abban, ki vagyok valójában.
-
Időélmény zavara: idő kimaradása, gyorsulása, lassulása.
-
Motoros disszociáció: kontrollvesztés egyes cselekedetek felett („nem én mozgattam a kezem”).
Mi a célja a haszonélvezetnek?
2025.09.28. vasárnap
Mi a célja a haszonélvezetnek? Költői a kérdésem, csak pontosan ismerni akarom a fogalmat. A jogászok mindent elmondanak róla, mikor kinek lehet, mivel jár, de a legfontosabbat nem. Miért jött létre az intézmény. Mi a célja. Ha ügyvéd lennék, (és pszichológus) ezzel kezdeném.
A depersonalizációról
Hétköznapi élménytől a klinikai jelentésig
2025.09.26. péntek
A depersonalizációról – hétköznapi élménytől a klinikai jelentésig
A „depersonalizáció” trükkös fogalom, mert a hétköznapi nyelvben mást jelenthet, mint a pszichológiában vagy a pszichiátriában szakszerűen használt értelemben. Ezért fordul elő, hogy amikor valaki azt mondja: „olyan, mintha kívülről látnám magam”, nem biztos, hogy ugyanarra gondol, mint amit a diagnosztikai kategóriák vagy a tudományos szakirodalom depersonalizáció alatt értenek.
Több jelentésréteg
Hétköznapi használat
-
Gyakran a „különös érzés”, „nem vagyok önmagam”, „mintha kívülről látnám magam” élményt írják le ezzel.
-
Sok ember átélt már ilyet átmenetileg: erős fáradtság, stressz, trauma, kimerültség, pszichoaktív szerek vagy meditáció közben.
-
Ilyenkor nem mindig klinikai depersonalizációról van szó, hanem inkább egy átmeneti disszociatív élményről, amit az ember depersonalizációként nevez el.
Klinikai-pszichológiai jelentés
-
A depersonalizáció a disszociatív zavarok egyik tünete vagy zavara, amikor tartósan vagy visszatérően fennáll az az érzés, hogy valaki eltávolodott a saját testétől, érzéseitől vagy gondolataitól.
-
Példák: „robotként működöm”, „nem érzem, hogy a testem az enyém”, „minden álomszerű”.
-
Fontos: a személy tisztában van azzal, hogy az élménye nem valóság, tehát nem pszichotikus téveszme.
-
Diagnózis: Depersonalizáció/derealizációs zavar.
Miért van eltérés a hétköznapi és klinikai jelentés között?
-
Nyelvi leegyszerűsítés: aki átél valami furcsát, az első elérhető szót használja.
-
Kultúra és fordítás: az angol „depersonalization” gyakran összemosódik a „derealization”-nel, ami a külvilág távolinak, álomszerűnek érzését jelenti.
-
Átmeneti élmény vs. betegség: ugyanaz az élmény lehet röpke és ártalmatlan, de lehet tartós és szenvedést okozó is.
Összefoglalás:
-
Hétköznapi értelemben tágabb fogalom, mindenféle „önmagamtól eltávolodott” érzésre használják.
-
Pszichológiai-pszichiátriai értelemben szűkebb, különbséget tesz depersonalizáció és derealizáció között.
A „megfigyelő én” és az „élő én” kettőssége
Élő én (experiencing self):
-
Tapasztalja az érzéseket, gondolatokat, testérzeteket.
-
Példa: ideges vagy, fázol, mozogsz, beszélsz – minden „normális” módon zajlik.
Figyelő én (observing self):
-
Külső nézőpontból figyeli az élő ént.
-
Mintha filmen látnád magad, vagy kívülről figyelnéd a cselekedeteidet.
-
Tudatában van, hogy ez nem téveszme, csak torzult élmény.
Mi történik ilyenkor?
-
A kettő egyszerre létezik, és ez adja a „mintha kívülről látnám magam” érzést.
-
A tudat nem sérül, a kontroll megmarad, de az élmény torz, álomszerű, távolságtartó.
-
Ez a kettősség nem delúzió: az élő én működik, és a valóság tudatosan érzékelt.
Depersonalizáció és ittas állapot
Hasonlóság:
-
Mindkettőben torzul az élményvilág: az ember nem érzékeli teljesen hitelesen a saját testét, gondolatait, érzéseit vagy az időt.
-
Ittas állapot: az időérzék sérül, az észlelések lassulhatnak vagy gyorsulhatnak, a testérzet megváltozik, és a környezet idegennek tűnhet.
-
Depersonalizáció: idő- és önazonosság-torzulás, a dolgok furcsának, távolinak, álomszerűnek tűnnek, de a tudat tiszta marad.
Különbség:
-
Ittas állapot: külső ok, fizikai, átmeneti, visszatér a normális állapot.
-
Depersonalizáció: pszichológiai vagy idegrendszeri élmény, lehet átmeneti vagy tartós, a tudat tiszta marad, a torzulás nem szenzoros, hanem élményfeldolgozási. A tudat magja, és a szenzoros érzékelés tiszta.
Más jelenségekkel való összehasonlítás
Maszkolás / szerepbe ragadás. Nem depersonalizáció!
-
Élmény: tudod, ki vagy, de másik szerepet veszel fel; idegennek érezheted magad.
-
Tudat: teljesen tisztában vagy önmagaddal.
-
Hasonlat: színházi szerep.
Düh / „miért pont velem” helyzet. Nem depersonalizáció!
-
Élmény: váratlan esemény, frusztráció; idegen élmény, de a kontroll nem vész el.
-
Tudat: tisztában vagy önmagaddal.
-
Hasonlat: rossz nap miatt „Ez nem lehetek én! Miért pont velem történik?”
***
Depersonalizáció vs. delúzió
-
Depersonalizáció: tudat tiszta, csak a külvilág torzul.
-
Delúzió: egész élményvilág torzul, kontroll elveszik, téveszmék uralják a gondolkodást.
Spektrum: depersonalizáció – disszociáció – delúzió
| Élmény típusa | Tudatállapot | Élmény jellege | Kontroll | Példa / Hasonlat |
|---|---|---|---|---|
| Depersonalizáció | Teljesen tiszta | Mintha kívülről látnád magad; álomszerű, távolságtartó | Megmarad | „Mintha filmen látnám magam” |
| Disszociáció | Részben tiszta | Érzés, gondolat és cselekvés részben elszakad | Csökken | Kettéválás: figyelő és élő én |
| Delúzió / pszichotikus élmény | Sérült | Valóság torzulása, téveszmék uralják | Elveszik | „Biztos, hogy valaki irányít engem” |
Összegzés:
A legfontosabb, hogy a kliens nyelvi világát megértsük, és ugyanazt a jelenséget kódoljuk, amire ő gondol, így elkerülhető, hogy a klinikus tévesen depersonalizációt diagnosztizáljon.
Socio Guy,
Amikor a botrány felkavarja az állóvizet
Mi történik, ha a közvélemény ítélkezik a bíróság helyett?
2025.09.23. kedd
A botrányok és a jogállamiság dilemmája
(Fontos: nem az embert védem, az esetleges bűnöst, amit mi nem tudhatunk még, az ügyet védem)
A társadalomnak és a közösségnek mindig szüksége van a jogállamiság védelmére. Az ártatlanság vélelme az alapelv: mindenkit ártatlannak kell tekinteni, amíg a bíróság bizonyítékok alapján el nem döntötte, hogy bűnös. Ha ezt az alapelvet figyelmen kívül hagyjuk, akkor a „trial by media” vagy a cancel culture egyszerűen önbíráskodássá válik – és az ártatlanok gyakran szenvednek.
A történelmi minták szerint a botrányok és pletykák mindig a rendszer tehetetlenségéből fakadnak: ha a jog lassú, impotens, vagy képtelen kezelni egy problémát, az emberek maguk próbálják „helyre tenni” az igazságot. Ez azonban kockázatos: egy szakértő kezében a probléma kezelhető, de önbíráskodás esetén a következmények kiszámíthatatlanok. Olyan ez, mintha egy klinikai esetet egy füves asszonyra bíznánk: előfordulhat, hogy néha talál valamit, de nem ő az, aki bonyolult eseteket gyorsan és megbízhatóan oldhat meg. A vak tyúk is talál szemet – néha jó eredmény születik, de ez nem megbízható és gyakran ártatlanok is megsérülnek.
Elnézést kérek a füves asszonyoktól: biztos vagyok benne, hogy a területükön nagyszerűen tudják az ember egészségét védeni készítményeikkel. Az összehasonlítás csupán azt szemlélteti, hogy a jogi ügyek bonyolultságához szakértői tudás szükséges, és az önbíráskodás kockázatos.
A botrány tehát képes megmozdítani az állóvizet, de közben zavarossá teszi a folyót. A bűnösök gyakran épp a zavarosban úsznak tovább, és mire a víz letisztul, már elkerülték a felelősséget. Az önbíráskodás mindig arra utal, hogy a rendszer maga hordozza a hibákat. Ezért a megoldás nem a pletykákban, nem a médiaperben, és nem a társadalmi lincshangulatban keresendő, hanem a jogállam működőképességének megerősítésében. A reformoknak a rendszert kell javítaniuk, megváltoztatniuk, vagy ha kell, kicserélniük. Csak így biztosíthatjuk, hogy a jogállamiság valóban működjön – mert végső soron ez adja a közösség biztonságát, az igazságosságot és a társadalom stabilitását.
Különösen érzékeny az ügy, ha részben tanúvallomásokra épül. A tanúk emlékezete nem szilárd kőbe vésett igazság. Elizabeth Loftus kísérletei óta tudjuk, hogy a memória könnyen manipulálható: elég egyetlen szót megváltoztatni a kérdésben, és a tanú már másként idézi fel az eseményeket. Ha a média hosszú ideig ugyanazt a narratívát sulykolja, a tanúk emlékezete torzul. Már nem az eredeti eseményekre emlékeznek, hanem arra a képre, amit a közvélemény festett nekik. Ez súlyosan rontja a bizonyítékok megbízhatóságát, és téves ítéletekhez vezethet. A „trial by media” tehát nemcsak az ártatlanság vélelmét sérti, hanem a bíró kezét is megköti.
A bíró – vagy az angolszász jogrendszerben az esküdtszék – olyan, mint egy szállodai chef: abból főz, amit elé tesznek. Hiába a tapasztalat, a tudás és a szakértelem, ha az alapanyag hibás, az étel is az lesz. A bíróságon ugyanez történik: csak a rendelkezésre álló bizonyítékokból és tanúvallomásokból dolgozhatnak. Ha ezek az „alapanyagok” a média hatására torzultak vagy eleve hiányosak, akkor az ítélet is szükségszerűen torz lesz.
Összességében a jogállamiság alapelveit kell védenünk, nem pedig egyes személyeket. A botrányok felhívják a figyelmet a problémákra, de a rendszerszintű megoldás mindig a reformokban, a bizonyítékok tisztaságában és a jogrend működésében rejlik. Csak így tarthatjuk fenn a közösség biztonságát és az igazságosságot, miközben minimalizáljuk az ártatlanok kárát.
Mikor a cikk megírásának alapbotránya kirobbant, hirtelen kajánul én is örültem. DE mindig az igazság kiderítésére kell törekedni, nem az érzelmeink simogatására. A jogállamiság nem személyes elégtételről, nem média-narratívák öröméről szól, hanem a bizonyítékok és az elvek tisztaságáról. Természetesen mi is emberek vagyunk, normál emberi érzésekkel, majd önreflexiókkal.
Socio Guy,