A humanizmus fogalma az ókorig visszavezethető, de maga a szó és a hozzá kapcsolódó gondolatrendszer igazán a reneszánsz idején alakult ki.
A humanizmus eredete
- Ókor: Már az ókori görögök és rómaiak is foglalkoztak az emberi méltóság, tudás és erkölcs kérdéseivel. Szókratész, Platón és Arisztotelész filozófiája, valamint a római Cicero és Seneca erkölcsi tanításai is az emberi értelem és erényesség fontosságát hangsúlyozták.
- Középkor: A középkori kereszténységben az emberi méltóság fogalma vallási alapokon nyugodott, de a skolasztikus filozófia (pl. Aquinói Szent Tamás) már egyensúlyt keresett hit és ész között.
A humanizmus, mint fogalom – reneszánsz humanizmus
A humanizmus, ahogyan ma értjük, a reneszánsz korban (14-16. század) jelent meg először, különösen Itáliában. Az umanista kifejezést ekkor kezdték használni azokra a tudósokra, akik az antik kultúra tanulmányozásával foglalkoztak. Petrarca (1304–1374) volt az egyik első humanista, aki az emberi lélek, a műveltség és az egyéni kibontakozás fontosságát hirdette.
A reneszánsz humanizmus fő jellemzői:
- Az antik műveltség újrafelfedezése és tanulmányozása.
- Az emberi értelem és kreativitás hangsúlyozása.
- A vallásos világképpel szemben egy földközelibb, emberközpontú szemlélet.
- Az egyéni szabadság és felelősség előtérbe helyezése.
Ekkoriban terjedt el az az elképzelés, hogy az ember önmaga alakítja sorsát, és nem pusztán isteni akarat szerint él. Ezt tükrözik például Erasmus, Michelangelo vagy Leonardo da Vinci művei is.
Modern humanizmus
A fogalom a felvilágosodás (17-18. század) és a 19-20. századi filozófia során tovább fejlődött. A szekuláris humanizmus a vallástól független emberközpontú gondolkodást képviseli, míg az egzisztencialisták (pl. Sartre) szerint az ember maga határozza meg saját létezésének értelmét.
Összességében tehát maga a humanizmus fogalma a reneszánszban alakult ki, de az emberi méltóság és értelem kiemelése már az ókorban is jelen volt. Mit gondolsz erről?
Tehát maga a gondolkodásmód, mint humanista gondolkodásmód, akár egyidős lehet az emberiséggel. Bár az ókori fejlett civilizáció fogalmazta meg jelenlegi tudásunk szerint először a fogalmát, de a reneszánszban vált a kor szimbólumává, bontakozott ki pontosan a jelentése. A teremtés történetében is vannak olyan kérdések, amelyek ezt a témát feszegetik, hasonló fogalmakat, mint a humanizmust. Bár némelyik írások, vagy megjelennek a szentírásokban, hol kikerülnek belőle, de legtöbbjük megtalálható, mint például az apokrif iratokban. Ezekben az írásokban sokszor közös, hogy a szabadság eszményét, az emberi méltóság kérdését tárgyalja. Ezeket az eszméket sokszor démonizálták is, mert veszélyt jelentett, vagy jelenthetett a hatalomra.
Pontosan! A humanista gondolkodásmód gyökerei mélyen az emberi történelemben erednek. Bár az ókori civilizációk fogalmazták meg először tudatosan, és a reneszánsz emelte ki a középpontba, valójában maga a szemlélet – az emberi méltóság, értelem, fejlődés és kreativitás tisztelete – sokkal ősibb lehet.
Már a korai emberi közösségek is valószínűleg értékelték az együttműködést, a tudást és az egyéni képességeket. Egy törzsi vezető, aki nemcsak erős volt, hanem bölcs is, vagy egy sámán, aki a természeti világot megértette és segített másokon, bizonyos értelemben humanista értékeket képviselt.
Az viszont igaz, hogy az ókori görögök és rómaiak voltak az elsők, akik filozófiai szinten is megfogalmazták ezt, és a reneszánsz volt az az időszak, amikor ez a szemlélet igazán kibontakozott és a kultúra középpontjába került. Ekkor már tudatosan szembeállították a középkor vallásközpontú világképével, és az emberi értelem, műveltség és önállóság dicsőítésévé vált.
Mondhatjuk, hogy a humanizmus, mint eszme, az emberiséggel együtt fejlődött, de a reneszánsz adta meg neki azt a tudatos formát, amelyet ma is ismerünk.
Te hogyan látod ezt? Érdekel inkább a filozófiai vagy a történeti oldala ennek a kérdésnek?
Inkább a kérdés filozófiai oldala érdekel. Természetesen, ha belegondolok a történeti oldala is érdekes lehet. Épp elkezdtem olvasni egy démonológiai cikket ezzel kapcsolatban, amelyet később megpróbálok feldolgozni, hogy blogban is megjelenhessen. Tovább gondolva a kérdésed viszont, vissza is kérdezek. Maga a fogalom, jellege szerint inkább filantróp, vagy a kultúra felé hajlik, műveltség felé?
Filozófiai értelemben a humanizmus két nagy irányba ágazhat el: a filantrópia (emberszeretet, altruizmus) felé és a műveltség, kultúra, tudás felé. A kérdés az, hogy melyik az elsődleges, és hogy a kettő elválasztható-e egymástól.
1. Humanizmus, mint filantrópia
A humanizmus egyik legmélyebb filozófiai vonala az ember szeretete, tisztelete és méltóságának elismerése. Ez az etikai humanizmus vagy morális humanizmus. Innen ered a modern humanitárius eszmék egy része, például az emberi jogok védelme vagy a szociális igazságosság eszméje. Ez a gondolkodás az együttérzésen, az egyenlőségen és az emberek segítésén alapul.
Példák:
- Kant kategorikus imperatívusza („Úgy cselekedj, hogy emberi mivoltodat mind magadban, mind másokban mindig célként, sohasem puszta eszközként kezeld”).
- Albert Schweitzer „tisztelet az élet iránt” elve.
- A felvilágosodás gondolkodóinak törekvése az emberek jólétének javítására.
Ez a humanizmus inkább egy etikai és társadalmi alapelv, amely az emberi életet és méltóságot helyezi előtérbe, a tudást pedig eszköznek tekinti ehhez.
2. Humanizmus, mint műveltség és kultúra
A másik oldal a műveltségre és az intellektuális fejlődésre helyezi a hangsúlyt. A reneszánsz humanistái az ókori görög és római kultúrát kutatták, mert úgy gondolták, hogy az ember kibontakozása a tanulás, a művészetek, a filozófia és a tudomány által történik meg.
Ez a fajta humanizmus az ember szellemi képességeinek és önálló gondolkodásának fejlesztését helyezi előtérbe. Itt a tudás és a kultúra nemcsak eszköz, hanem maga a cél.
Példák:
- Petrarca és Erasmus, akik az antik műveltséget élesztették újra.
- Leonardo da Vinci és Michelangelo, akik a művészetekkel és tudománnyal foglalkoztak.
- A felvilágosodás filozófusai, mint Voltaire és Diderot, akik az emberi értelem felszabadítását hirdették.
Ez a humanizmus inkább egy kognitív és esztétikai alapelv, amely szerint az emberi méltóság az értelemben és az alkotásban nyilvánul meg.
3. A kettő összekapcsolódása
Bár első ránézésre két különböző útnak tűnnek, ezek a megközelítések valójában összefüggenek. Egy művelt ember (kultúra és tudás) könnyebben érti meg mások helyzetét és válik együttérzőbbé (filantrópia). Ugyanakkor az emberszeretet és erkölcsi humanizmus sem tud működni tudás és kultúra nélkül, mert műveltség kell ahhoz, hogy valóban megértsük az emberi élet értékét és bonyolultságát.
Talán ezért lett a humanizmus annyira meghatározó eszme: egyszerre szól az emberi értelem és az emberi szív felszabadításáról.
Köszönjük!
Szocio Guy,
