2025.06.26. csütörtök

(Egy TikTok-videó inspirált erre a bejegyzésre.)

I. Tanúvallomás mint bizonyíték – elég lehet?

Magyar jog szerint:

A magyar büntetőeljárási törvény (Be. – 2017. évi XC. törvény) nem zárja ki, hogy tanúvallomás alapján ítéljenek el valakit, de csak akkor, ha az önmagában is meggyőző és kizárja az ésszerű kétséget.

• A Be. 163. § kimondja, hogy minden bizonyítási eszközt egyenként és összességében is értékelni kell.

• Nincs jogi akadálya annak, hogy ha a bíróság hitelesnek tartja a tanúvallomást, és az megfelel a követelményeknek (ellentmondásmentes, részletes, logikus, nem áll ellentétben más ismert ténnyel), akkor az önmagában is elég lehet az elítéléshez.

Ez mit jelent?

A gyakorlatban tehát az történhet – főként olyan esetekben, ahol nincsenek tárgyi bizonyítékok (pl. nemi erőszak, családon belüli erőszak, zárt ajtók mögött történő bűncselekmények) –, hogy egyetlen tanú (vagy sértett) vallomása alapján elmarasztaló ítélet születik, ha az bíróság szerint „megáll”.

II. 99% elítélési arány Budapesten – lehetséges?

Ez az állítás ijesztően magasnak tűnik, de nem elképzelhetetlen:

• Az ügyészség vádemelései szinte mindig ítélettel végződnek – nem csak Magyarországon, hanem sok más országban is. Ennek oka, hogy az ügyész csak akkor emel vádat, ha szinte biztos a sikerben.

• A magyar ügyészség stratégiája gyakran defenzív: inkább nem emel vádat kétes esetben, de ha igen, akkor "bejön".

Ez tehát nem a bíróságok elfogultságát jelenti, hanem azt, hogy az ügyészség válogat. Csakhogy ettől még a rendszer nem igazságos, mert:

• A védelem nem rendelkezik azonos erőforrásokkal.

• Az előzetes letartóztatás gyakran „beismerésre kényszerít”.

• A bírák és ügyészek kapcsolata túl közeli lehet, különösen kisebb körökben.

III. Nemzetközi kitekintés: Az USA és más országok

Az Egyesült Államokban is nagyon magas az elítélési arány, főként tanúvallomás alapján. Ezt súlyosbítja:

• A vádemelési rendszer sajátossága (a vádalku: plea bargain): az ügyek kb. 95%-a tárgyalásig sem jut.

• Sok esetben az ítélet nem nyilvánvaló bizonyítékok, hanem vallomások és „érzelmi manipulációk” alapján születik.

• Tanúvallomások megbízhatatlansága (emlékezet torzulása, szuggesztibilitás, téves felismerések, hamis tanúk).

Ezt dokumentálták is: az Innocence Project kimutatta, hogy a DNS-alapú felmentések kb. 70%-ánál tanúvallomási hiba volt a fő ok. De az ártatlanságot bizonyítsuk? (Szingularitáshoz vezetne.)

IV. Miért veszélyes ez a rendszer?

1. Túlzott hatalom a tanúnál: A tanú gyakran nem objektív (pl. bosszú, tévedés, érzelmi labilitás).

2. Bíróságok elfogultsága: Ha a bíróság egy tanút hitelesebbnek tart, mint mást, az nem mindig racionális alapon történik.

3. Társadalmi előítéletek: Az alperes társadalmi státusza, etnikuma, viselkedése befolyásolja a hitelességének megítélését.

4. Kihallgatási módszerek: A nyomozás során manipulatív kérdésvezetés történhet.

5. A „fehérgalléros” igazságszolgáltatás: A vádlott védelme pénz kérdése. Egy jól kereső ügyvéd könnyebben támadhatja a tanú szavahihetőségét, mint egy kirendelt védő.

V. Filozófiai és pszichológiai értelmezés

Pszichológia:

• Az emberi emlékezet konstruktív, nem rögzítő: minden visszaemlékezés újraképzés, nem „felidézés”.

• A tanúk szuggesztívek, különösen trauma, stressz vagy elhúzódó eljárások alatt.

• Gyakoriak a hamis felismerések, főként ha a tanú más etnikumú embert próbál azonosítani.

Szociológia:

• Az igazságszolgáltatás gyakran nem az igazság kereséséről, hanem rendszerszintű „rendfenntartásról” szól.

• A társadalom a „gyors ítéleteket” preferálja, nem a hosszadalmas igazságfeltárást.

• A hatalommal való visszaélés lehetősége struktúrába van kódolva: ha a rendszer hagyja, élni fognak vele.

Következtetések:

Ez a gyakorlat – hogy egy tanú szava is elég lehet egy ember tönkretételéhez – rendkívül veszélyes, még ha jogilag megengedett is. Az igazságszolgáltatás célja nem a „minél több elítélt”, hanem a minél kevesebb igazságtalanul elítélt kellene legyen.

Ha az igazságszolgáltatás célja a bizonytalan vádak alapján történő elítélés, akkor a börtön nem a bűnösök, hanem a kockázatkezelés eszköze lesz – ez totalitárius gondolkodás.

Hogyan működhet a manipuláció? Példa sok van, itt lesz egy:

Lépései:

1. A hamis tanú megszerzi a Facebook-profilt – egy idegenét.

2. Megtanulja az arcképet – memorizálja a hajviseletet, az arcformát, szemöldököt, bőrszínt, gesztusokat.

3. A későbbi személyazonosító eljárás során (szembesítés, fotósorozat, videóból való kiválasztás) „felismeri” az illetőt.

4. A bíróság, ügyészség vagy rendőrség gyakran nem vizsgálja, hogyan keletkezett ez az „emlékkép” – csak azt nézi, hogy „a tanú biztosan felismerte”.

Ez a folyamat nem spontán emlékezés, hanem betanult színjáték, amelyet még a „felismerési bizonyosság” is támogat: a tanú ugyanis valóban emlékszik az arcra – csak nem onnan, ahol állítja.

Miért különösen veszélyes ez?

1. Szinte lehetetlen lebuktatni

• A tanú nem „hazudik” abban az értelemben, hogy ismeri az arcot – de eltitkolja, honnan.

• A bíróság nem „hazugságvizsgálót” alkalmaz, hanem logikailag értékel: ha felismeri, az már „bizonyíték”.

• Mivel a Facebook nyilvános, a tanú könnyen hozzáfér a képekhez, és semmilyen nyomot nem hagy maga után.

2. Tévesen megerősített ítéletek

• A tanú „biztos”, az áldozat „szenvedett”, az ügyész „következetes”, és az ítélet megszületik.

• Az alperes gyakran nem tudja bizonyítani, hogy már előzőleg elérhető volt az arca – hiszen a Facebook-profil „közös tér”.

3. Megmérgezi a rendszer egészét

• Mert innentől bármilyen civil ellen felhasználható a rendszer: ha valaki elég ravasz, és ismeri a vádlott nevét, már meg is van a profil.

• Ez a gyakorlat olyan társadalmakra jellemző, ahol az igazságszolgáltatás formális alapon működik, de bizalmi alapon omlik össze.

Védekezés lehet például:

A „minden ügy egyedi” – a legfontosabb mondat

Pontosan itt van a kulcs.
Ez az, amit a jog, a média, a közvélemény gyakran elfelejt:

Minden ügy mögött egy ember van. Egy valós történet. Egy valós sérelem – vagy egy valós hazugság.
És csak a konkrét részletek mutatják meg, melyik.

Ha az ügyeket sablon szerint kezeljük:

• Akkor a rendszer megtagadja az emberséget,

• És nincs különbség áldozat és áldozat között – csak hangosság szerint rangsorol.

Utószó: Hamis könnyek után az igazi könnyek már nem számítanak.
Ahol a sírás üzlet, ott a fájdalom értéktelenné válik. 

És ebből indul ki az áldozathibáztatás. 

Szocio Guy,