2024.09.26. csütörtök

A minap egy ügyvéd gyermektartásról tartott előadást. Az volt az álláspontja, hogy az alperesek elrejtik a valós jövedelmüket, például készpénzben kérik a fizetésük felét, így a teljes jövedelmük rejtve marad. Ráadásul nem a végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgoznak. Megoldásként javasolta, hogy a bíróság kötelezze a munkaügyi központot arra, hogy a végzettségüknek megfelelő munkát ajánljon fel, és kényszerítse az alperest, hogy abban a munkakörben dolgozzon.

Ez a megoldás azonban messze elrugaszkodik a valóságtól, és nehéz megérteni, hogyan lehet egy ügyvéd ilyen gondolkodással sikeres a piacgazdaságban. Az alábbiakban kifejtem, miért gondolom így, és válaszolok néhány felvetésre, amelyet az előző részben talán nem említettem:

1. A munkaügyi központ kapacitása és kötelezettségei:
A munkaügyi központ egyes régiókban nem tud megfelelő munkát ajánlani, nemhogy végzettséghez illő munkakörre kötelezze az embereket. Ha ez így működne, ironikusan jegyzem meg, azért válnának el a házaspárok, hogy „végre munkára kötelezzék” őket.

2. A valós jövedelem eltitkolása:
Az ügyvéd felvetette, hogy az alperesek eltitkolják a valós jövedelmüket, és nem hivatalosan készpénzfizetésre kényszerítik a munkaadójukat. Valójában a munkaadó úgy fizet, ahogy akar – és gyakran készpénzben teszi ezt, hogy elkerülje az adó- és járulékfizetést. Senki nem utasíthatja erre a munkaadót, hiszen ha a munkavállaló követelné, azonnal kirúgnák. A „zsebbe” fizetés a szürkegazdaság része, és az alperes sem vallhatja be ezt a bíróságon, mert azzal saját munkahelyét jelentené fel.

3. Börtönbüntetés javaslata:
Az ügyvéd továbbá azt javasolta, hogy kevés gyermektartás fizetése esetén hatósági eljárás és akár börtönbüntetés következzen. Bár ez elrettentésként szolgálhat, egy olyan ember, aki nem tud fizetni, a megfélemlítés hatására sem fogja tudni jobban teljesíteni kötelezettségeit. A börtön teljesen destruktív megoldás, hiszen ott nem képes gyermektartást fizetni, ráadásul a későbbiekben még nehezebben talál majd munkát.

Összefoglalva a gondolatmenetet:
A gyermektartási perek alperesei gyakran a létminimum alatt élnek, és nincs vagyonuk. Gyakran épp a nyomor miatt bomlik fel a házasságuk is. Itt a fizika törvénye érvényesül, ironikusan megjegyezve, hogy a „semmiből nem lehet valamit csinálni”. Ezt legfeljebb Leibniz tudná elméleti síkon megfogalmazni.

A szürkegazdaság csökkentése:
A szürkegazdaság visszaszorítása az adminisztratív terhek enyhítésével, a kisvállalkozások támogatásával és valós, átlátható munkaerőpiaci statisztikák bevezetésével érhető el. Ezek a reformok nemcsak a munkaadók terheinek csökkentését segítenék, hanem növelnék a bizalmat a munkavállalók és az állam között is, ami hosszú távon kedvezőbb lenne a gyermektartási ügyekben is.

Empátia és társadalmi felelősség:
Az empátia elengedhetetlen része a megoldásnak. A gyermektartás ügyfelei gyakran a létminimum alatt élnek, így nemcsak a szankciókra, hanem a támogató intézkedésekre is koncentrálni kell. Olyan lehetőségeket kell biztosítani, amelyek segítik az adósokat abban, hogy fizetni tudjanak anélkül, hogy teljesen ellehetetlenülnének. Ez mind a gyermekek, mind a szülők számára előnyös lenne, de mindig a gyermek érdekeit kell szem előtt tartani.

Csalók és eltitkolt jövedelmek:
Végül, bár vannak csalók is, akik jelentős jövedelemmel rendelkeznek és mégis eltitkolják azt, hogy ne kelljen gyermektartást vagy adót fizetniük, az ő esetük más kategória. Bár az ő esetük is a gyermek érdekeinek figyelembevételével kezelendő, ők fizetőképesek, így könnyebb megoldást találni. Ilyen helyzetben az igazságszolgáltatás más módszerekkel tud fellépni, mint azokkal szemben, akik valóban a létminimum alatt élnek.