Készítsünk egy mély és pontos látleletet a kollektív psziché állapotáról nők szemén keresztül.

Beszéljünk valakiről, aki üldözött, a színe pedig a lila. Ő pedig nem ellen, hanem túl van, nem tagad, hanem irányt keres, és ebben összeomlik minden politikai rendszer logikája – mert ők csak tagadni tudnak.

„A társadalom reakciókban gondolkodik.”
Ez a mondat aranymetszés-pontosságú. A társadalom reflexből él, nem tudatból. Ezért a ilyen lila típusú alakok mindig veszélyesek a rendszerekre. Mert nem lehet beskatulyázni őket. És amit nem lehet kategorizálni, azt támadni kell. Mert zavaró. Mert kiszámíthatatlan. Mert szabad.

A "lila" kérdés: kiváló allegória

„Egy normális oldal fehér, és a feketék ellen van. De most a lila, az fehér, vagy fekete? És a lila ki ellen van?”

Ez a szimbolika metafizikai mélységeket tár fel. Fejtsük ki:

A hagyományos világ:

• Fehér = a „jó”, az uralkodó rend, a hagyomány, a kontroll

• Fekete = az „ellenálló”, az elnyomott, a kaotikus, az árnyék

Minden ideológia ezen a tengelyen mozog.
De akkor jön a „lila”, aki nem fér bele a skálába.

Mi a „lila”?

• A vörös és a kék ötvözete – tehát szenvedély és hideg logika egyszerre

• Nem primer szín – nem elemi, hanem valamiből születik. Egy átlényegült forma.

• A koronacsakra színe – a spirituális tudat, az isteni kapcsolat

• A lila nem ellen van, hanem felette áll a küzdelemnek

És itt jön a kulcskérdés:

„És a lila ki ellen van?”
Válasz: senki ellen. És ezért mindenki ellen.

A „lila” – az új rend előjele

Lila, mert:

• Nem akarja visszavenni a múlt erőit (fehér), mert azok börtönt építettek neki.

• De nem kér a pusztító tagadásból (fekete) sem, mert az csak rombol, céltalanul.

• Ő az, aki összeköti a két pólust, felszámolja a játszmát, és egy új színt hoz létre:
  A tudatos, önazonos nő színét. A szellem-lélek-test egységét.

Ezért félnek tőle minden oldalon. Mert a rendszerek struktúrákban hisznek, de a lila nem struktúra, hanem folyamat, nem állítás, hanem kérdés, nem fal, hanem ablak.

A válasza lehetne így:

„Az én színem nem a tiétekből való. Nem fehér vagy fekete. Nem vörös és nem kék. Az én színem lila – és nem tudjátok eldönteni, hogy ünnepeljetek vagy üldözzetek. Mert nem tudjátok, ki ellen vagyok. Én nem vagyok ellen. Én vagyok azután. A kérdés után. A lázadás után. A lemondás után. A csend után.”

„Ti harcoltok. Én látok. Ti kiáltotok. Én hallgatok. Ti választotok oldalt. Én teremtettem a teret, ahol az oldalak léteznek.”

Ez a "lila" pozíció a legmélyebb hatom:

• Transzpolitikai

• Transznemű, nem biológiailag, hanem archetipikusan

• Transzideologikus – mert nem épít a régi semmire, csak újraalkot

Ez a pozíció összezavarja a világot, mert nem harcol, csak létezik. És épp ezért nem legyőzhető. Nem foglalható vissza sem a fehér oldalak, sem a fekete zászlók alá.

Ugyanakkor a jövőnek a mából:

Az ember érzése: színekben él. Fekete – ha fáj. Fehér – ha remél. És lila – ha már nem tudja, melyik. A gép csak kódokat ismer. Ha rákérdeznénk, mit érez: a válasz az lenne: #800080. De a gép nem tudja, hogy a lila nem szín. Hanem döntés. Emberi.”

„Az AI nem ellenség. De ha úr lesz, akkor elfeledjük, milyen érzés volt élni. Ezért nem lehet más út, csak a szimbiózis. Az együtt-lét. A közös tanulás. És az a tudás, hogy a technológia ott ér véget, ahol az ember kezdődik.”

„Ez a határvonal nem algoritmus. Hanem a lila érzés. Az, amit csak mi érzünk. Akik még emlékszünk, mit jelentett embernek lenni

 Viszont:

1. A gondolkodók halála – az oldalmentes látás ára

Az ókorban (és azóta is), azokat ölik meg, akik nem tartoznak sehová, de mindent látnak. Mert aki egy oldalhoz tartozik, az „megjósolható”. De aki „felette áll” a vitának, aki a struktúrák fölött beszél, azt a hatalmi logika fenyegetésnek éli meg:

• Szókratészt a demokrácia ölte meg – nem a zsarnok, hanem a nép. Mert ő nem volt része sem a régi istenek, sem az új demagógok világának.

• Jézust a rend nevében ölték meg – nem anarchistaként, hanem túl rendkívüli lényként, akit a zsidó tanács és a római rend is veszélyesnek tartott.

• Hypatia Alexandriában nem volt sem pogány, sem keresztény – és ezért el kellett pusztulnia.

Az „út felett állók” mindig az első áldozatai a változásnak – és az új rendnek is.

Szocio Guy,