2025.04.22. kedd

📖 1. Bibliai Gonosz – Mi a célja?

A bibliai gonosz nem önmagáért rombol, hanem mindig valamilyen isteni rend ellen dolgozik:

• Sátán célja: az ember eltávolítása Istentől. A klasszikus célja nem az, hogy „fájdalmat okozzon”, hanem hogy megtévesszen, elválasszon, elszakítson. A Biblia szerint a sátáni erők célja nem pusztán rombolás, hanem a lélek romlása, a spirituális eltévelyedés, a hitetlenség, és a szabad akarat félrevezetése.
• A bibliai gonosz motivációja: gyakran büszkeség (Lucifer, aki hasonló akar lenni Istenhez), vagy irigység, láthatatlanság mögötti hatalomvágy. Itt a gonosz gyakran az erkölcsi határok elutasítása, a rend megzavarása.
• A cél nem szadizmus – hanem kísértés, torzítás, eltérítés. Ez közelebb áll a narcisztikus vagy manipulatív karakterhez, mint a klasszikus pszichopátiához.

🧍‍♂️ 2. A „dolgozó ember” gonosza – Mi a célja?

Itt a gonosz sokkal inkább emberi alakot ölt: lehet a főnök, a politikus, a családon belüli bántalmazó, vagy a médiában szereplő „rossz ember”.

• A cél gyakran személyes érdek: pénz, hatalom, kontroll, önigazolás, bosszú. Ez nem metafizikai, hanem érdek-vezérelt gonoszság. De ettől még lehet ugyanolyan pusztító.
• Ez a gonosz lehet:
• Pszichopata (érzelemmentes, rideg, számító, célracionális);
• Nárcisztikus (önimádó, grandiózus, másokat leértékel, manipulál);
• Szadisztikus (örömöt talál más szenvedésében, kontrollál);
• Paranoiás (mindenkit ellenségnek lát, önigazoló harcban él);
• Machiavellista (cél szentesíti az eszközt – tipikus főnök-karakter).

👉 A cél: az ego kielégítése – és a másik ember alárendelése, eltörlése, vagy instrumentummá tétele. Ez már pszichológia.

🧠 A Gonoszság, mint Személyiségzavar?

A pszichológiában nincs „gonosz” diagnózis – de a „sötét triád” fogalom létezik, és ez nagyon közel áll ahhoz, amit keresel. A „gonosz” karaktert háromféle vonással írják le:

☠️ A sötét triád: A Gonosz modern arca

1. Narcizmus – grandiozitás, empátiahiány, mások kihasználása;
2. Machiavellizmus – manipuláció, számítás, célracionalitás;
3. Pszichopátia – impulzivitás, érzelemhiány, kockázatkeresés, felelőtlenség.

👉 Ez a három típus kombinálva adja a pszichológiában a „gonosz személyiség” mintázatát.

Az ilyen emberek számára a cél:

• Dominancia, fölény;
• Kontroll, mások lealacsonyítása;
• Saját vágy kielégítése minden áron;
• Mások szenvedésének figyelmen kívül hagyása, vagy annak élvezete.

A különbség itt is fontos: nem minden pszichopata szadista – de minden szadista kaphat pszichopátiás jegyeket.

🧱 Kivetítés – Miért lesz a gonosznak mindig emberi alakja?

Mert az ember kognitív természetéből fakadóan nem tud absztrakt „rosszat” elgondolni személy nélkül. A gonoszt megszemélyesítjük:

• A Biblia is ezt teszi: Sátán, Júdás, Babilon.
• A mindennapi élet is: „a főnök egy pszichopata”, „ez az ember gonosz”.

👉 Ez a kivetítés a pszichológiai externalizáció egyik formája. Ahelyett, hogy magamban keresném a konfliktust, „kin kívülre” teszem – így kezelhetőbbé válik. Ez egy védelmi mechanizmus.

🔚 Összegzés – A Gonosz célja (típusonként)

Ha úgy érzed, ez posztalapnak is jó lenne, szívesen segítek címet, struktúrát, narrációs hangnemet, vagy akár képes formát is kitalálni hozzá. Egy ilyen téma ütős tud lenni, ha jól van csomagolva. Megcsináljuk?

Csak megjegyzem! Minden embernek más a gonosza, így magának a bibliának is. A gonosznak van célja, és pár esetben haszna is, de kegyetlenségeken keresztül. A szadisztikus gonosz, amelyik a leg öncélúbb, és szinte semmi külső haszna nincs, csak a saját vágyak kielégítése.

Ezt talán úgy mondanánk: a gonosz tükröt tart. Nem csak az ember arcának, hanem a kultúra, a vallás, a társadalmi rend és a morál mélységeinek. Azt írod, hogy "minden embernek más a gonosza" – és ebben benne van az egzisztenciális igazság. A gonosz nem egy objektív jelenség: élményként, ítéletként és projekcióként működik.

🔄 A Gonosz, mint relatív és kontextusfüggő fogalom

A gonosz fogalmát mindig az határozza meg, hogy ki mit tekint jónak. A Biblia is többféleképp használja a gonoszt:

• Sátánként, aki Isten akaratát szabotálja;
• Az ember szívének romlottságaként (pl. "gonosz gondolatok");
• Kollektív bűnként, mint pl. Szodoma és Gomora;
• Isten eszközeként (igen, a gonosz szereplői sokszor Isten „engedélyével” vagy „tűrésével” működnek – pl. Jób történetében a Sátán).

A bibliai gonosz nem egységes figura – inkább egy erkölcsi konfliktus rendszerének különböző alakjai. Ezért írod teljesen jogosan: „a Bibliának is más a gonosza” – attól függ, melyik könyv, melyik szerző, melyik kor.

🎯 A Gonosz célja – általánosabb szinten

A különböző „gonoszoknak” más-más célja van. Ezeket össze lehet foglalni négy fő funkcióban:

1. Romlás – cél a másik leépítése, mentális, spirituális, fizikai értelemben.
2. Uralkodás – cél a dominancia, hatalom, kontroll.
3. Zavarás – cél a rend, a stabilitás megbontása, káosz generálása.
4. Önélvezet – cél nem a másik, hanem a saját sötét vágyak kielégítése (itt van a szadizmus).

😈 A szadisztikus Gonosz – A „leg tisztább” gonosz?

Ez azt hiszem nagyon találó: a szadisztikus gonosz valóban a „legtisztább” értelemben öncélú. Ebben az értelemben ő a leginkább félelemkeltő, mert:

• nincs haszonelvű logikája;
• nem áll meg „elég”-nél;
• nem lehet alkut kötni vele;
• nem szolgál rendszert, urat vagy célt – önmaga a cél.

Ez az a gonosz, amit az emberek ösztönösen a legfélelmetesebbnek élnek meg, mert nincs benne értelem, csak vágy. A sötét, destruktív ösztönkitörés, ahol az élvezet a másik fájdalma.

Ez már nem is emberi, hanem archetipikus. Ez a „ördög” a tiszta formájában: nem alkot, nem manipulál – csak rombol, mert abban élvezete van.

Ezt Jung is érinti, amikor az árnyék én működéséről ír: amikor az ember elfojtott része önálló életre kel, és nem integrálódik a személyiségbe, akkor „démonizálódik”. A szadista gonosz a kivetített árnyék legszélsőségesebb változata.

📊 A Gonosz haszna – kegyetlenségeken keresztül

Ez egy filozófiai és teológiai paradoxon: haszna lehet-e a gonosznak?

• Bibliai nézőpontból: Igen. A gonosz gyakran próba, tisztulás, vagy Isten terveinek része. Jób szenvedése nem értelmetlen, hanem tanulságos – de kegyetlen.
• Filozófiai nézőpontból (pl. Hegel): a gonosz a fejlődés eszköze. A konfliktus, a feszültség előrevisz.
• Pszichológiai nézőpontból (pl. Jung): az árnyék integrálása az egyén fejlődéséhez kell. A gonosz elismerése, elfogadása tesz teljessé – nem az elfojtása.

👉 Vagyis a gonosz eszköz lehet, de soha nem önkéntes pedagógus. A haszna csak szenvedésen át valósul meg – és ezt erkölcsileg iszonyatos nehéz elfogadni.

🧠 Visszatérve az alapgondolathoz

Amit mondunk: „mindenkinek más a gonosza” – az egy egzisztenciális felismerés. Valaki számára a gonosz a megalázás, másnak az elárulás, megint másnak a kiszolgáltatottság. Ezek élettörténetből, kötődési mintából, traumákból fakadnak. És ez a kulcs:

A gonosz arcát mindig a saját sebezhetőségünk formálja.

Zárógondolat:

A sötét triád kifejezése – bármennyire is csábító, hogy használjuk – nem egy diagnózis, amit bárkire könnyen rásüthetünk. A valódi gonoszság sokkal ritkább, mint ahányszor az emberek szívükben kimondják: „ő egy szörnyeteg”. Ne felejtsük el, minden emberi történet mögött rejtőzik valami, amit nem látunk. Ne bélyegezzünk meg senkit – még akkor sem, ha a fájdalmunk ezt kívánná.

🔍 A te életedben mit jelentett a gonosz? Egy ember? Egy tett? Egy helyzet? Írd meg!

Szocio Guy,

2025.04.21. hétfő (húsvét)

2025.04.15. kedd

2025.04.14. hétfő

Jelenet: A megbeszélés

A tárgyalóban már megült a nyomott levegő. A neonfény zümmögött a megporosodott armatúrából, és a termoszból szivárgó kávéillat egy pillanatra sem tudta elnyomni a penészes sarokban megbúvó dohos szagot. Károly, az osztályvezető, lezser testtartással uralta a szobát, és egy nejlonpohárban kavargatta a langyos, két órája lefőtt kávét.

– Tudjátok, hogy nem vagyok az a típus, aki számonkér – kezdte, miközben bal szemöldökét felhúzta. – De most már látom, hogy itt valami nem működik. Valaki nem akarja, hogy működjön.

A kollégák lesütötték a szemüket. Kati úgy tett, mintha jegyzetelne. Mónika egy toll kupakját rágta. Csak Bálint nézett egyenesen Károlyra. Az arcán ott volt egy apró, elhúzott mosoly – nem lenéző, inkább fásult. Túl sokszor látta már ezt a játszmát.

Károly meglátta ezt a félmosolyt, és elcsöndesedett. A szeme egy pillanatra hunyorított, majd megszólalt:

– Tudod, Bálint, én megértem, hogy Angliában rend van. A bankban, a trezorban? Ott dolgoztál? Ezt bele kellett írni ugye? A kis megbízható! De nálunk ez nem így megy. Itt mi nem tűrjük a ... bolti tolvajokat.

A szoba megfagyott. Az eddig félálomban lévő Zsolt is felkapta a fejét. Kati tollát megállította a papíron.

Bálint egy pillanatra nem is fogta fel. Aztán a szavai halkan, de tisztán törtek elő:

– Azt be is kellene bizonyítani, nem?

Károly arcán egy gyors rángás futott át. A kávéspoharat ropogtatva tette le. A hangja most már érezhetően feszültté vált.

– Majd csinálunk... öö... találunk valamit, ha kell.

Néhányan összenéztek. Ez már túlment egy határon. Károly gyorsan köhécselt egyet, majd más hangnemre váltott, mintha meg se történt volna a kis elszólás:

– Ne érts félre, Bálint. Én tényleg csak jót akarok neked. Csak látom, hogy még nem szoktál hozzá ehhez a tempóhoz. Itt másképp megy a munka. Itt nem nyugati kiskátékból dolgozunk.

Bálint megkeményedett. Most már tudta, hogy ez nem „beilleszkedési nehézség”, nem kulturális különbség. Ez egy hatalmi harc. Ahol az értékeit – a szakmai hitelességet, a precizitást, a gerincet – veszélyesnek tartják. És el akarják venni tőle.

A megbeszélés maradék része csak a díszlet volt. Károly beszélt, a többiek bólogattak. Bálint nem szólt többet. A végén még egyszer egymás szemébe néztek. Nem volt már mosoly. Csak két világ állt egymással szemben.

Az egyik éppen összeomlani készült. A másik pedig tudta: ha marad, ő is ledől vele.

Majd Sanyi lépett be.

‒ Főni! Egy kis gázolaj kéne „okosba”, ha van a régi áron.

***

Vannak helyzetek, amikor egy munkahelyi konfliktus nem arról szól, hogy „valamit rosszul csináltál”. Hanem arról, hogy valaki nem bírja elviselni, hogy jelen vagy. Hogy nem vagy része a rendszerének. Hogy máshogyan gondolkodsz. Hogy nem vagy hajlandó részt venni a játszmában. És ez már önmagában fenyegető.

A fenti jelenet – bár fiktív – sokunk számára ismerős lehet. A passzív-agresszív megjegyzés. A burkolt (vagy nagyon is nyílt) fenyegetés. A személyeskedés, amikor már nem a munkát, hanem a személyedet vonják célkeresztbe. És amikor szó szerint ott áll előtted a döntés: megalkuszol – vagy vállalod a következményeket.

A pszichológiában ezt gyakran projektív agressziónak nevezzük: amikor valaki a saját belső bizonytalanságait a másikra vetíti, majd megbünteti azért, hogy emlékezteti rá. A „kis megbízható bankos” tehát nem önéletrajzi adat, hanem támadási felület. Egy olyan tükör, amelybe Károly nem akar belenézni – és inkább betöri.

És mégis, van, aki nem hajlik. Nem emel hangot, nem vág vissza – csak egy mondatot mond, ami határokat húz:
„Azt be is kellene bizonyítani.”
Ez nem lázadás. Ez nem dráma. Ez gerinc.

És ez az a pillanat, amikor már nem egyéni konfliktusról van szó. Hanem rendszerszintűről. Amikor a kultúra kezd repedezni – és valaki meglátja: lehetne máshogyan is.

A szavak nélkül ellenállók: Mi köze van Jézus hallgatásának a munkahelyi játszmákhoz?

És igen – valóban van benne valami pilátusi. Nem csak tematikusan, hanem pszichológiai szinten is.

Képzeld el: egy szinte néma vádlott, aki nem védekezik látványosan, nem kér kegyelmet, nem próbál „beilleszkedni” a rendszerbe – csak áll, és kimond egyetlen mondatot, ami önmagában elég:
„Azt be is kellene bizonyítani, nem?”
Ez szinte párhuzamba állítható azzal, amikor Jézus azt mondja Pilátusnak:

„Te mondod, hogy király vagyok.”
Nem tagad. Nem vádol. Nem tér ki. Csak visszatükröz.

Pilátus és Károly – két rendszer emberei

Pilátus, mint a római hatalom képviselője, ugyanúgy egy működésképtelen rendszer fenntartója, mint Károly. Mindkettőjüknek fontosabb a látszat, a pozíció, a „rend” – mint az igazság. És mindkettő szembesül valakivel, aki nem hajlandó részt venni a játszmájukban.

És mit csinálnak ezek az emberek, amikor nem tudnak betörni valakit?

• Károly Freudi elszólással lebuktatja magát: „Majd csinálunk… öö… találunk valamit.”

• Pilátus „megmosta a kezét”, és kiszervezte a döntést – mintha nem ő lenne a felelős.

Mindkét jelenet a hatalom válságáról szól. A pillanatról, amikor a rendszer és a benne ülő ember is elárulja önmagát – és ezzel valójában meg is semmisíti azt, amit védeni próbált.

És ott a mélyebb üzenet is:

Hogy az igazság nem mindig győz azonnal.
De nem is hajlik meg. És a végén – a világ mindig megjegyzi, ki volt az, aki nem akarta „csak okosba a gázolajat”.

Szocio Guy,

2025.04.12. szombat

First and short entry

hen scientists first warned us about global warming, it seemed like a distant threat. Today, the data tells a different story. As we move through 2025, our planet is experiencing unprecedented changes that are impossible to ignore. January’s global temperatures hit a staggering 1.75°C above pre-industrial levels, sending shockwaves through the scientific community.

The signs of accelerating climate change are everywhere. Our oceans are warming at an alarming rate, with January sea surface temperatures reaching 20.78°C – a figure that would have seemed impossible just decades ago. The Arctic, often called Earth’s air conditioner, continues to lose its protective sea ice cover, while Europe grapples with temperatures 1.80°C above its recent historical average.

These changes aren’t just affecting far-off places. The impacts of global warming are becoming increasingly local and personal. Sea levels are rising faster than ever, advancing by 4.7mm each year. Carbon dioxide levels have reached heights not seen in 800,000 years, fundamentally altering the atmosphere that sustains us. The Amazon rainforest, one of Earth’s most crucial climate regulators, stands at a precarious tipping point.

Yet amid these challenges, there’s reason for cautious hope. The international community is finally mobilizing resources on a scale that matches the crisis. Recent climate summits have produced concrete commitments, including a target of $300 billion annually by 2035 for climate action. Countries are pledging to protect 30% of the world’s land and sea by 2030, while simultaneously working to cut global emissions by 43%.

The message from scientists and policy makers is clear: we’re at a crossroads. The decisions and actions we take in the next few years will determine the climate future we and coming generations will inherit. While the challenge is daunting, the solutions exist – what’s needed now is the collective will to implement them.

The story of global warming in 2025 is not just about rising temperatures and melting ice. It’s about humanity’s response to an unprecedented challenge. As we face this critical moment, the question isn’t whether we can address climate change, but whether we will act quickly enough to make a difference.

Socio Guy, 

 2025.04.08. szerda

Amikor a tudósok először figyelmeztettek minket a globális felmelegedésre, az távoli fenyegetésnek tűnt. Ma az adatok más történetet mesélnek el. Ahogy haladunk 2025-ben, bolygónk soha nem látott változásokon megy keresztül, amelyeket lehetetlen figyelmen kívül hagyni. A januári globális hőmérséklet megdöbbentően 1,75°C-kal haladta meg az iparosodás előtti szintet, és lökéshullámokat küldött a tudományos közösségen.

A gyorsuló éghajlatváltozás jelei mindenhol jelen vannak. Óceánjaink riasztó ütemben melegednek, a tengerfelszín januári hőmérséklete eléri a 20,78 °C-ot – ez az érték még évtizedekkel ezelőtt még lehetetlennek tűnt volna. Az Északi-sarkvidék, amelyet gyakran a Föld klímaberendezésének neveznek, továbbra is veszít védő tengeri jégtakarójából, miközben Európa a közelmúlt történelmi átlagát 1,80 °C-kal magasabb hőmérséklettel küzd.

Ezek a változások nem csak a távoli helyeket érintik. A globális felmelegedés hatásai egyre inkább lokálisak és személyesebbek. A tengerszint minden eddiginél gyorsabban emelkedik, évente 4,7 mm-t. A szén-dioxid szintje 800 000 éve nem látott magasságokat ért el, alapvetően megváltoztatva a minket fenntartó légkört. Az amazóniai esőerdő, a Föld egyik legfontosabb klímaszabályozója, bizonytalan fordulóponton áll.

E kihívások közepette azonban van ok az óvatos reménykedésre. A nemzetközi közösség végre a válságnak megfelelő mértékben mozgósítja az erőforrásokat. A közelmúltban lezajlott éghajlat-csúcstalálkozókon konkrét kötelezettségvállalások születtek, köztük 2035-ig évi 300 milliárd dolláros cél az éghajlatváltozás elleni küzdelemre. Az országok vállalják, hogy 2030-ig megvédik a világ szárazföldi és tengeri területeinek 30%-át, miközben a globális kibocsátás 43%-os csökkentésén dolgoznak.

A tudósok és a döntéshozók üzenete egyértelmű: válaszúthoz értünk. A következő néhány évben hozott döntéseink és lépéseink meghatározzák azt a klímajövőt, amelyet mi és a következő generációk örökölni fognak. Bár a kihívás ijesztő, a megoldások léteznek – amire most szükség van, az a kollektív akarat a megvalósításukhoz.

A 2025-ös globális felmelegedés története nem csak az emelkedő hőmérsékletről és az olvadó jégről szól. Ez az emberiség válasza egy soha nem látott kihívásra. Miközben szembesülünk ezzel a kritikus pillanattal, nem az a kérdés, hogy tudunk-e kezelni az éghajlatváltozást, hanem az, hogy elég gyorsan cselekszünk-e a változáshoz.

A környezetszennyezésért való felelősség kérdése az egyik legizgalmasabb és legvitatottabb kérdés a klímaváltozás és ökológiai válság témakörében. Ráadásul a te gondolatmeneted meglepően közel van ahhoz, amit a tudomány is állít erről, amiről az előbb beszélgettünk, és amit nem írtál le. De elmondom: 

🌍 1. A vagyon koncentrációja és ökológiai lábnyom

Valóban, ahogy írod, a világ vagyonának nagy része (kb. 40–50%-a) az emberek legfelső 1%-ának kezében van. Egyes becslések szerint a felső 10% birtokolja az összes vagyon kb. 80–90%-át.

Ez nemcsak gazdasági, hanem környezeti szempontból is kulcsfontosságú, mert a vagyonnal együtt jár a nagyobb fogyasztás, és így nagyobb környezeti terhelés is.

Egy 2020-as Oxfam–Stockholm Environment Institute közös jelentés szerint:

„A leggazdagabb 1% kétszer annyi szén-dioxidot bocsátott ki, mint a világ szegényebb 50%-a összesen.”

Példák:

• Egy magánrepülő óránként akár 2 tonna CO₂-t is kibocsáthat.

• Egy átlagos etióp, aki kerékpárral jár, minimális energiát használ, néhány tíz kilogramm CO₂-t bocsát ki évente.

• Egy szupergazdag éves karbonlábnyoma akár tízezerszerese is lehet egy szegény emberének.

🧮 2. Számolható felelősség?

Igen. A környezeti hatásokat sokféle mutatóval számolják, pl.:

• CO₂ kibocsátás fejenként

• Fogyasztási minták (energia, húsfogyasztás, utazás)

• Ökológiai lábnyom (hány „Föld” kellene, ha mindenki úgy élne)

Ezek alapján:

• A gazdagabb országokban és egyéneknél magasabb az egy főre eső ökológiai lábnyom.

• A szegényebb országok főként a természeti tőkéjüket használják, gyakran azért, hogy nyugati piacokra termeljenek (pl. olcsó ruha, gyümölcs, hús, stb.)

🔄 3. A tömegek szerepe: kényszer vagy szokás?

Ahogy írod, a szegényebbek sokszor elavult technológiákkal kénytelenek élni – szennyező fűtéssel, régi járművekkel, nem hatékony eszközökkel.

Ez valóban szennyezés, de:

• Nem luxusból, hanem kényszerből történik.

• Ezzel együtt, ha több milliárd ember fosszilis energiát használ, az is komoly környezeti nyomás.

Ám a kulcskülönbség az, hogy a döntési szabadság és a lehetőség a gazdagabbaknál van. Ők azok, akik befolyásolni tudják a szabályokat, gazdasági modelleket, technológiai irányokat.

🧠 4. Tudományos és etikai következtetés

Mit mond a tudomány?

• A leggazdagabbak ökológiai lábnyoma messze a legnagyobb.

• Az éghajlatváltozás és ökoszisztéma-pusztítás fő hajtóereje a túlzott fogyasztás, nem a túlnépesedés önmagában.

• A rendszer (gazdasági modell) is támogatja a túlhasználatot, főként a profit hajszolása miatt.

Etikailag:

• A szennyezésért való arányos felelősség szerint a gazdagabbak nagyobb felelősséggel tartoznak.

• A szegényebb rétegeknek nincs mindig választása, sokszor túlélésről van szó.

🧩 5. Akkor ki a hibás?

Mindkét csoport része a rendszernek, de:

• A gazdag elit felel a struktúrák kialakításáért, a technológiai és gazdasági döntésekért.

• A tömegek gyakran csupán alkalmazkodnak ezekhez.

Végső soron tehát a felelősség nem egyenlően oszlik meg.

Az OECD adatai szerint az OECD-országokban a leggazdagabb 10% átlagosan 9,6-szor annyi jövedelmet keres, mint a legszegényebb 10%. ​publications.europa.eu

A jövedelmi különbségek hatással vannak a fogyasztási szokásokra és ezáltal a környezeti terhelésre is. A gazdagabb rétegek magasabb jövedelme lehetővé teszi számukra a nagyobb energiafogyasztást, több termék vásárlását és gyakori utazásokat, amelyek mind hozzájárulnak a környezeti terhelés növekedéséhez.

2025.04.07. kedd

2025.04.05. szombat

2025.04.04. péntek