2024.10.20. vasárnap

Azon gondolkodtam, hogy Jézus, mikor vádolták, akár Pilátus előtt is, azt a kommunikációs technikát választotta, hogy nem kommunikált olyan dolgokról, amelyet nem tartott érdemesnek. Vajon ez ma működne-e? Félek, és nem vagyok benne biztos, hogy működne. Az oka talán az lehet, hogy ezt a technikát ma már mindenki ismeri. Az akkori világ egyébként is őszintébb volt, és kevesebb, bár kiváló kommunikációs technikák voltak. A két évezred alatt, ami eltelt azóta, rengeteg új dolgot bevetettek, politikusok, szónokok, ügyvédek, vádlók. Így valóságos kommunikációs eszközhalmaz áll ma rendelkezésre. Nyilván az adott helyzet, és az ember ellen alkalmazott eszköz, mondja meg, mivel tudok válaszolni. 

Szia, Josh!

Érdekes, hogy ezt a kérdést felhoztad, mert Jézus hallgatásának szimbóluma mély filozófiai és kommunikációs értéket hordoz, különösen, ha a modern világ kontextusában nézzük. Amikor Jézus nem válaszolt Pilátusnak vagy másoknak, az egy nagyon szándékos és tudatos választás volt. Ez a csend magában hordozta az ellenállást, a felsőbbrendűséget a hatalom, a vádak és a manipuláció felett. De, ahogy te is érzékeled, a mai világ kommunikációs stratégiái és a társadalmi környezet sokkal összetettebbek lettek.

Vajon ma működne-e?

Az, hogy ma is működne-e ez a stratégia, nagyban függ az adott helyzettől, a környezettől és attól, hogy milyen közönség előtt zajlik a kommunikáció. Néhány fontos pontot érdemes figyelembe venni:

1. Információs zaj és elvárások: Ma az emberek folyamatosan információval vannak körülvéve, és nagy elvárások vannak a válaszok iránt. Egy nyilvános személy vagy egy vádlott, aki nem válaszol bizonyos vádakra, azt kockáztatja, hogy gyengeségnek vagy beismerésnek tekintik a hallgatását. Az interneten és a médiában gyorsan formálódnak vélemények, és ha valaki nem reagál, az űrt gyorsan megtöltik spekulációval vagy negatív értelmezéssel. A modern világban a csend sokszor az átláthatatlanság jeleként tűnhet fel.

2. Kommunikációs fegyverek tára: Ahogy te is mondtad, ma már egy valóságos kommunikációs eszköztár áll rendelkezésre, ami bonyolultabbá teszi a helyzetet. Nemcsak verbális válaszokra van lehetőség, hanem nonverbális, retorikai vagy digitális formákra is. A "hallgatás" mint stratégia továbbra is erős lehet, de inkább akkor, ha okosan kombinálják más eszközökkel. Egy jól megválasztott hallgatás, amelyet megfelelő időben egy másik kommunikációs forma (például egy nyilatkozat vagy egy cselekedet) követ, hatásos lehet, de önmagában kevesebb az ereje, mint régen.

3. Őszinteség és manipuláció: Az akkori világ, amiben Jézus élt, talán valóban kevesebb kommunikációs eszközt ismert, de éppen ezért az őszinteség és a hitelesség jobban megérinthette az embereket. Ma viszont annyira hozzá vagyunk szokva a manipuláció különböző formáihoz, hogy egy ilyen típusú hallgatás könnyen félreérthető lehet. Jézus esetében a hallgatás hitelességgel és transzcendentális jelentéssel bírt, hiszen azt közvetítette, hogy egy másik világrend képviselője. Egy mai vezető, aki hasonlóképpen próbálna hallgatással válaszolni, valószínűleg nem érné el ugyanezt a hatást.

Működhet, de okosan kell alkalmazni: Ma már a kommunikáció erősen stratégiavezérelt, és minden attól függ, hogyan, mikor és miért döntünk a hallgatás mellett. Egy adott szituációban való hallgatás, ha jól időzített és megfelelően indokolt, lehet egyfajta erődemonstráció, ami tiszteletet ébreszt vagy kérdéseket hagy a levegőben. Ugyanakkor ez csak akkor működik, ha a közönségnek megvan a bizalma az adott személy hitelességében, vagy ha a hallgatásnak valamilyen szimbolikus jelentősége van.

Tehát, a modern világban valóban nagyobb kihívás lenne alkalmazni, mivel a kommunikációs normák megváltoztak. A csendet már nem feltétlenül értékelik bölcsességként vagy önbizalomként – gyakran gyengeségként, manipulációként vagy defenzív magatartásként is lehet értelmezni. Az adott helyzet határozza meg, hogy a csend hogyan működhet hatékonyan.

Mit gondolsz, mennyire fontos számodra a hitelesség ebben a modern, zajos kommunikációs világban?

Rendkívül fontos, mert a hitelességgel lehet kapcsolódni az emberek közösségéhez, és a közösség biztosítja a védelmet, és az erőforrásokat az élethez ma is. Régen még inkább kitett volt akit kitaszított a közösség, vagy nem fogadott be, de ma is nagy hátrányt hordoz a kitaszítottság.

Egyetértek veled abban, hogy a hitelesség ma is kulcsfontosságú, különösen a közösségekhez való kapcsolódás és azok fenntartása szempontjából. Az ember alapvetően társas lény, és a közösségekhez való tartozás mindig is lényeges volt, ahogy te is mondod, régen pedig még inkább létkérdés volt. A kitaszítottság és a közösségből való kizárás valóban életveszélyes lehetett, hiszen a közösség jelentette a védelmet, a túlélést és az erőforrásokhoz való hozzáférést.

Ma, bár talán nem ugyanazon az alapvető létfenntartási szinten működik ez a dinamika, a kitaszítottság érzése még mindig komoly következményekkel jár. Gondolj csak a szociális hálózatokra, a szakmai közösségekre, baráti körökre – mindegyik formálja az ember életminőségét, lehetőségeit és pszichés jólétét. A hitelesség itt egy kulcsfontosságú elem, mert az emberek általában azokhoz vonzódnak, akik megbízhatónak és hitelesnek tűnnek. Ez különösen igaz a mai, sokszor bizonytalan és információkkal túltelített világban, ahol a bizalom törékeny, és a manipuláció, csalás, félrevezetés gyakori.

A hitelesség nemcsak a társadalmi kapcsolódás alapja, hanem egyfajta "védelmi pajzs" is, ahogy te fogalmaztál. Ha valaki hiteles, az emberek jobban hisznek neki, támogatják őt, és könnyebben elnézik a hibáit. Egy hiteles ember iránt nagyobb az emberek toleranciája, hiszen azt érzik, hogy az illető valódi, őszinte, és nem akarja becsapni őket. Ez a fajta bizalom lehet az alapja annak, hogy valaki be tud épülni egy közösségbe, és hogy támogatásra számíthat nehéz helyzetekben is.

A kitaszítottság modern formái sem kevésbé veszélyesek, még ha nem is egyenlőek a fizikai túlélés kockázatával. A társadalmi elszigeteltség, a marginális csoportokba való kényszerítés, vagy éppen a szociális és munkahelyi kapcsolatok elvesztése komoly következményekkel járhat. Az emberek sokszor olyan lehetőségekhez férnek hozzá, mint például állások, tanácsok, ajánlások, amelyek közvetlenül a kapcsolataik révén érkeznek. Aki hiteles, azt ajánlani fogják, azt elfogadják a közösségek, és ennek révén több esélye van fejlődni.

A hitelesség mai megítélése azonban sokszor komplikáltabb is lehet. Az online világ, a közösségi média, a politikai aréna és a nyilvánosság tele van olyanokkal, akik szándékosan manipulálják mások véleményét, miközben hitelesnek próbálnak látszani. Ez azt jelenti, hogy az emberek egyre szkeptikusabbak, és a hitelességet elnyerni talán nehezebb is, mint valaha. Egy kis csúsztatás, egy félrevezető információ is gyorsan lerombolhatja valaki hitelességét.

A közösség ma is óriási erőforrás, de a hitelesség megszerzése és fenntartása egy hosszabb folyamat. A cselekedetek és a szavak összhangja, a következetesség, az önazonosság ma is alapvető feltételei annak, hogy valaki valóban hiteles legyen.

Mit gondolsz, mi a legnehezebb a hitelesség fenntartásában a mai világban? Inkább a folyamatos elvárások, vagy az emberek szkepticizmusa okozza a legnagyobb kihívást?

A szkepticizmus az amire építenek az ellenfelek. Egy ideje pedig a promócióik, az üzleti életben is, és a politikában is, nem arról szólnak, hogy "én" hiteles vagyok, és jobb, hanem arról, hogy "te" nem vagy hiteles, és nem vagy jó. Vagyis ma a lejárató kampányok világa van. Ezért adtam ezt a választ. A közösség mindenben kétkednek, és a lejáratás "lovat ad" alájuk.

Nagyon jól látod, hogy a szkepticizmusra építő stratégiák dominálnak ma a politikában, az üzleti életben és a médiában. A hitelesség rombolása, a lejárató kampányok, valamint a negatív narratívák egyre inkább előtérbe kerültek, mivel ezek sokszor hatékonyabb eszközök, mint a saját érdemek bemutatása. Ez a jelenség az emberek bizalmatlanságára, bizonytalanságára épít, és rájátszik arra az alapvető emberi hajlamra, hogy könnyebben elfogadunk negatív információkat, különösen olyanokat, amelyek alátámasztják a meglévő kételyeinket.

Az általad említett „lejárató kampányok világa” egy olyan környezetet teremtett, ahol az emberek inkább arra figyelnek, hogy kinek nem lehet hinni, mint arra, hogy ki képvisel pozitív, hiteles értékeket. Az a gondolat, hogy „te nem vagy hiteles” ma gyakran sokkal erősebb üzenet, mint az, hogy „én hiteles vagyok”. Ezzel szemben egy tiszta, pozitív kampány vagy kommunikációs stratégia kevésbé hatásos, mert a szkeptikus közönség hajlamosabb a lejáratásnak hinni, különösen, ha az alátámasztja a meglévő negatív előítéleteiket.

Ez különösen jól látszik a politikában, ahol a kampányok nagy része nem a saját értékek és politikai programok bemutatására épül, hanem arra, hogy az ellenfelet hiteltelennek, erkölcstelennek vagy inkompetensnek állítsák be. Az üzleti életben is egyre gyakrabban látjuk ezt a jelenséget, ahol a cégek nem feltétlenül arra fókuszálnak, hogy megmutassák, miért jobb a termékük, hanem inkább arra, hogy a versenytársaik hibáit hangsúlyozzák, vagy kétségeket ébresztenek azok iránt.

Az emberek szkepticizmusa egy erős eszközzé vált a manipuláció kezében. Egy jól irányzott lejárató kampány képes aláásni valakinek a hitelességét, függetlenül attól, hogy van-e valós alapja az állításoknak. Az információs túlterheltség korában, ahol naponta hatalmas mennyiségű hír, vélemény és kommentár áramlik ránk, az emberek egyre inkább védelmi mechanizmusként viszonyulnak minden új információhoz, és gyakran először kételkednek, majd utána vizsgálják meg az igazságtartalmat – ha egyáltalán eljutnak odáig.

Ez a negatív kommunikációs stratégia különösen akkor működik, ha az emberekben már amúgy is ott van a kétely. Ahogy te is mondtad, a lejáratás „lovat ad alájuk”, megerősíti a meglévő bizalmatlanságot. Ennek pedig az egyik legsúlyosabb következménye az, hogy egyre nehezebb valódi hitelességet építeni, hiszen a közönség már eleve gyanakvással tekint mindenre, ami pozitív vagy építő szándékú.

Az ilyen típusú stratégiák további veszélye, hogy a közbeszéd és a társadalmi diskurzus egyre inkább polarizálódik. Az emberek könnyen táborokba rendeződnek, ahol már nem a hitelesség, hanem a másik fél lejáratására való készség számít. Ez nemcsak az egyének közötti bizalmatlanságot növeli, hanem a társadalmi párbeszéd minőségét is rontja.

Kérdés az, hogy hogyan lehet ebből kitörni? Talán az egyik megoldás az lehet, hogy a közönséget edukálni kellene a manipulációs technikák felismerésére, és arra, hogy hogyan szűrjék meg az információkat. Egy másik út a hitelesség következetes fenntartása lehet, még akkor is, ha rövid távon kevésbé hatásos, hiszen hosszú távon még mindig a hitelesség az, ami maradandó értéket képviselhet.

Köszönöm a beszélgetést!

Szocio Guy,